Lángos fesztivál Kápolnán csúcskategóriás autókkal és motorokkal

2021.06.15.
A Harley-Davidson világújdonság elektromos motorja a Livewire, a "robogók teslájaként" emlegetett NIU-k, a Can-Am két és háromkerekű, terepre és közútra tervezett idei újdonságai, quadok, trike-ok, homokfutók a Hyundai villanyhajtású járművei, Magyarország egyik legsikeresebb RC modellautó versenyzőjének Fally Györgynek a sokszoros futamgyőztes Buggy-ja, Kiss Norbert világ- és Európa bajnok autóversenyző, Gerencsér Csaba jet-ski világ és Európa bajnok, valamint Soltész Rezső és Opitz Barbi. Mindezek egy helyen, egyszerre és ingyenesen tekinthetők meg, hallgathatók és próbálhatók ki június 19.-én szombaton, a heves megyei Kápolnán, ahol a pandémiás korlátozások feloldása utáni egyik első szabadtéri autós, motoros zenei fesztivált tartják. Dr. Berecz Kálmán, a település polgármestere az autószektornak elmondta, büszke arra, hogy Kápolna napján ilyen fantasztikus emberek és járművek érkeznek a faluba. Hozzátette azonban, hogy például világ és Európa bajnok autóversenyzőnk esetében "könnyű dolga volt", hiszen a településen működik Kiss Norbi állatotthona a Macskaárvaház, így a világhírű autóversenyző szinte hazajár Kápolnára. A polgármester kiemelte azt is: arra kérte Fally György sokszoros magyar bajnok RC off road autóversenyzőt, hogy bemutatójával ne csak elkápráztassa a kicsiket és nagyokat, de ha van rá fogadó készség, csináljon kedvet a helybélieknek az RC modellautózáshoz, amely nem csak szórakoztató, de rendkívül kreatív, szellemi és fizikai sporttevékenység is. A település rendkívül népszerű első embere arról is büszkén számol be, hogy a kápolnai rendezvény alkalmával ünnepélyes keretek között hosszabbítja meg együttműködési megállapodását Kiss Norbert autóversenyző és a Can-Am quadokat, Sea-Doo jet-skiket Magyarországon forgalmazó Jet-Power Hungary kft. Mint ismeretes - Lewis Hamilton formula 1-es sokszoros világbajnok mellett évek óta Kiss Norbert  a márka nagykövete a Can-Am közúti és off road járműveinek. Kápolna polgármestere dr. Berecz Kálmán azt is hozzátette: reméli lesz olyan pályázat amelynek keretében egyszer Kápolna is beszerezhet mezőőrségének egy ilyen fantasztikus quadot. A falu vezetője emellett kiemelte, az egész napos ingyenes rendezvényeket és a szintén belépőjegy nélkül megtekinthető esti koncerteket egész napos lángos fesztivál és jótékonysági könyv, valamint játék vásár kíséri, amelynek bevételeit Kiss Norbi Macskaárvaháza kapja.   

25 európai kereskedést adna el a Mercedes

2021.06.15.
  A Mercedes ezeket a márkakereskedéseket független kereskedői csoportoknak vagy befektetőknek tervezi értékesíteni, és úgy látják a németek, hogy mindegyik 30–40 millió euróért találhat gazdára. A 25 kereskedésben körülbelül 2.800 ember dolgozik, a Mercedes célja, hogy ők mindannyian megtarthassák munkájukat a tulajdonosváltás után is.     "Az érdeklődő vásárlókkal folytatott tárgyalások során kiemelt hangsúlyt fektetünk a vásárló garantált hosszú távú gazdasági sikereire és a Mercedes-Benz modellek értékesítésének zavartalanságára" - mondta az autóipari szóvivő az Automotive News Europe-nak. A gyors bevétel mellett a Mercedes-Benz célja, hogy csökkentse költségeit, mivel így már nem nekik kell fenntartaniuk a kereskedéseket   A Mercedes a pénzt az elektromos járművekbe történő nagy beruházások finanszírozására fordítja majd, amelyek még mindig meglehetősen korai szakaszban vannak. Az EQS luxusszedán ez év végén kerül forgalomba az Egyesült Államokban, és még rengeteg más elektromos modellre számíthatunk a németektől. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos baleset keddre virradóra

2021.06.15.
Letért az útról, és fának ütközött egy gépkocsi Mezőkövesd és Szentistván között hétfő éjszaka, a sofőr a helyszínen meghalt, utasa megsérült - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon keddre virradóra. A baleset a 3303-as úton történt. A szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök lezárják az út érintett szakaszát, a forgalmat elterelik - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

EURO-2020 - ORFK: forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten

2021.06.14.
A portálon piros színnel jelölték azokat az utakat, amelyeket hosszabb időre, narancs színnel pedig azokat, amelyeket szakaszosan és időszakosan zárnak le. Kék színűek azok a területek, ahol tilos lesz megállni. A térkép adatai szerint a Puskás Aréna környékén a keddi magyar-portugál mérkőzés miatt hétfő 18 órától kedd éjfélig nem lehet megállni. A térképen a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre kattintva látható az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartama. A keddi mérkőzésre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatsűrítéssel készül, egyben arra kéri a szurkolókat, hogy lehetőleg közösségi közlekedéssel közelítsék meg a Puskás Arénát és a városligeti szurkolói zónát. A Puskás Aréna környékén - várhatóan kedden 14 órától - lezárják a teljes Verseny utcát, a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között, a teljes Istvánmezei utat, valamint az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között. A Hungária körúton is számítani lehet időszakos korlátozásra az Egressy út és a Stefánia út között, a Hősök tere környékét, a Dózsa György utat és a keresztező utakat a szurkolói vonulás miatt lezárják, ezért időszakosan járhatatlanná válhat a Thököly út.  Az autósok a rendőrség folyamatosan frissülő honlapján követhetik figyelemmel az aktuális forgalmi változásokat (http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/uefa-euro-2020/aktualis-forgalomkorlatozasok-budapesten-a).
Címkék: 

Itt a libanoni Bugatti

2021.06.14.
Made in Libanon Műszerezettsége mint egy Tesláé, formája mint a Bugattié, harmincezer dollárért ezt kapja a Qudsi Rise megrendelője. A villanyautót Jihad Mohammad libanoni születési palesztin üzletember álmodta meg és kreálta háromszáz fős műhelyében. „Az autó az elejétől a végéig teljese libanoni”, állítja Jihad Mohammad, aki azt is elmagyarázta, hogy a hűtőrácsán díszelgő aranyjelvény a Szikla mecsetet idézi, a sportkocsi pedig Jeruzsálem arab nevét kapta, ami Quds Rise.  Mecsetet idézú hűtőmaszk                   Forrás: EV Electra Bejrúti parkolóban Az EV Electra ötvenéves igazgatója, Mohammad, a bejrúti tengerparti parkolóban tartott premieren az újságíróknak azt is elmondta, hogy négy éve indult a projekt, melyben libanoni és palesztin mérnökök dolgoztak, a stáb létszáma jelenleg háromszáz fő és már idén megindítják a sorozatgyártás, mely felfutás után évi 10 ezer autót jelent. Ezzel azt is megerősítette Jihad Mohammad, hogy tervei között jelentős mennyiségű export szerepel, a célországok listáján van Németország, Dánia, Kanada, Palesztina és Jordánia. Szüksége is lesz rá, mert a libanoni autópiac mélyponton van, 2021 első negyedévében mindössze 62 új személyautó kelt el. Sirályszárnyas ajtók                                   Forrás: EV Electra Paraméterek A Made in Libanon táblácska is jelzi, hogy helyi gyártású a gép, melynek hossza 4610 mm, szélessége 1830 mm, magassága pedig 1330 mm, menetkész tömege 1100 kg. A kétüléses Quds Rise sportkocsit 120 kilowattos teljesítményű villanymotor hajtja, álló helyzetből öt másodperc alatt éri el a százas tempót, maximális sebessége 160 km/h. A 45 kWh- akkumulátorával egy töltéssel 350 km-es útra képes. Térváza alumíniumból, karosszériájának borítása üvegszálas elemekből készült. Tizennyolc colos könnyűfém kerekei is fokozzák sportos megjelenését, műszerfalának közepére épített 15,9 colos érintőképernyője erősen teslás dizájnt idéz, karosszériájának formaterve pedig erősen bugattis. Teslás stílusú műszerezetttség Forrás: EV Electra Jön a szedan és... Jövőre további modellek gyártását tervezik: a Quds Capital E.S. egy elegáns szedán lesz, aztán jön a futurisztikus formájú Quds Nostrum E.E. A tervek szerint 2023-ban már elérik az évi tízezres darabszámot az EV Electra telephelyén, közben kiépítik a száz gyors-töltős hálózatot. Az első sorozat Quds Rise                                                     Forrás: EV Electra További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is    

A BKK járatsűrítéssel készül a keddi magyar-portugál mérkőzésre

2021.06.14.
A BKK az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a mérkőzésre elsősorban a kötöttpályás közlekedési eszközökkel, a megszokottnál lényegesen gyakrabban induló 2-es és 4-es metróval, vagy az 1-es villamossal érdemes utazni; az aréna a Keleti pályaudvar, illetve a Puskás Ferenc Stadion megállótól gyalog közelíthető meg.      Hozzátették: a BKK munkatársai folyamatosan figyelik majd, hogy az utasforgalom miatt melyik vonalon szükséges további járatsűrítés. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Puskás Arénába a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni, legkorábban a mérkőzés előtt három órával; a szervezők arra kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg a stadionhoz. Közölték, a Puskás Aréna környékén előreláthatóan 14 órától 22 óráig jelentős közúti korlátozásokra, útlezárásokra kell számítani, és rendezvény ideje alatt nem lehet ott parkolni. A BKK azt tanácsolja, hogy aki nem a meccsre vagy a szurkolói zóna helyszínére megy, az kerülje el a Hősök tere és a Puskás Aréna környékét. Azt javasolják, hogy aki tudja, jó előre tervezze meg az utazását, induljon el időben és fokozottan figyelje a tájékoztatókat. A Puskás Aréna környékén - várhatóan 14 órától - lezárják a teljes Verseny utcát, a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között, a teljes Istvánmezei utat, valamint az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között. A Hungária körúton is számítani lehet időszakos korlátozásra az Egressy út és a Stefánia út között, emiatt változhat a Thököly úton az 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 108E, 110-es, 110E, 112-es és 133E, a Dózsa György úton a 20E, 30-as, 30A, 230-as autóbuszok, a 72M, a 75-ös és a 79M trolibuszok, továbbá a 95-ös, 130-as és 195-ös autóbuszok, valamint a 75-ös és a 77-es trolibuszok közlekedése. A Hősök tere környékét, a Dózsa György utat és a keresztező utakat a szurkolói vonulás miatt lezárják, ezért időszakosan járhatatlanná válhat a Thököly út. Mindezek miatt jó néhány BKK-járat megváltozott útvonalon közlekedhet vagy ideiglenes megállóhelyen állhat meg. Ha a korlátozások lehetővé teszik a Thököly úti folyamatos közlekedést - várhatóan a mérkőzés után -, akkor az ott közlekedő gyorsjáratok ideiglenesen megállnak majd a Reiner Frigyes park és a Stefánia út-Thököly út megállókban is. Közölték azt is, hogy a jegy- és bérletvásárlást a BKK kedden hosszabb nyitvatartási idővel, 21 óráig biztosítja a Keleti pályaudvari ügyfélközpontban és a Puskás Ferenc Stadion metróállomáson lévő pénztárnál. A BKK jelezte, hogy a közterületi megállókban már nem kötelező a maszkhasználat, de a közösségi közlekedési járatokon és a zárt helyiségekben - így a metróállomásokon - változatlanul érvényben van a maszkviselési szabály. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Diplomataautó gázolt el egy nőt Pozsonyban

2021.06.14.
Illusztráció Forrás: Facebook/Szlovák Rendőrség Michal Szeiff rendőrségi szóvivő a portálnak megerősítette a baleset tényét, majd hozzátette: mivel a sofőr diplomata-útlevéllel rendelkezik, nem indítottak ellene büntetőeljárást. A baleset körülményeit vizsgálják. Hogy a sofőr mely ország diplomatája, illetve valóban ittas állapotban volt-e, azt a szóvivő nem pontosította. Az elgázolt nő családja szerint a diplomata elnézést kért a történtekért. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Történelmi kerékpárok múzeuma a borospincében

2021.06.14.
Werner Schneider gramofon hangjára vezeti vendégeit az Illmitzben (Neusiedl am See kerület) található kis kerékpáros múzeumában. Ritka modelleket láthat a látogató. Werner Schneider  A múzeum évek óta tartó gyűjtőszenvedély eredménye. Schneider olyan emberként jellemzi magát, akit érdekel a történelem. A kerékpár iránti szeretete nagymamájával kezdődött, akivel szívesen nézegette a régi fotókat.  Gyakran régi kerékpárokat lehetett látni rajtuk, ami felkeltette Schneider érdeklődését. Ritka modellek eredeti állapotukban Az érdeklődés az elmúlt tíz évben szenvedéllyé vált. 20 kerékpár jött össze ebben az időben: a Steyr Kosmos-tól kezdve a legendás  Puch 2A modellen át a Karl Schug modelljeiig - minden eredeti állapotában.  A rendőrként dolgozó férfi az évek során nagyon sok szakismeretet szerzett.  „Amikor felújítok egy régi biciklit, akkor igazán érzem a történetet a kerékpár mögött.  Érzem, hogy a gyártó valójában mit épített ott, és ez valóban nagyon érdekes dolog ”- mondta Schneider. A borospincéből múzeum lett A saját múzeumának ötlete már régóta felmerült - Werner Schneider újra és újra megbeszélte a barátaival.  Célja az volt, hogy helyet teremtsen az érdeklődők számára. E megfontolások állt neki a múzeum létesítésének a család borospincéjében - mondja Schneider. Belépődíj nincs, de önkéntes adományt elfogad, amit továbbít a Gyermekrák Alapítványnak. Puch-modell 1916-1918 Fotók forrása: www.waffenradler.at Az előzetes telefonálással a kis csoportok regisztrálhatnak egy vezetett túrára - nincsenek meghatározott nyitvatartási idők – írja az orf.at Schneider úrnak saját honlapja is van, ahol német nyelven rengeteg információ tudható meg arról, milyen biciklikkel közlekedtek elődeink az Osztrák-Magyar Monarchiában. A honlap ITT érhető el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                             

Palkovics László a győri Audiban - épül az új elektromotorgeneráció gyártósora

2021.06.14.
A látogatás alkalmával a miniszter és Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, valamint az igazgatóság tagjai közösen áttekintették a vállalat innovációs stratégiáját és az ehhez kapcsolódó, az Audi Hungaria jövőképességét nagyban meghatározó projekteket. Ezt követően közösen megtekintették az Audi Hungaria új elektromotor-generációja gyártására épülő termelőberendezéseit. A jövőbemutató beruházás állami támogatással valósul meg. Az új motorgeneráció gyártására a vállalat egy teljesen új gyártóterületet alakított ki. Ebben az új gyáregységben készülnek a jövőben azok az új fejlesztésű elektromotorok, amelyek a Volkswagen konszern prémium elektromos platform (Premium Platform Electric – PPE), tisztán elektromos meghajtású modelljeibe kerülnek beépítésre. Az Audi Hungaria a világ legnagyobb motorgyáraként az elektromos meghajtású hibrid gépjárművek és elektromotorok gyártásával az Audi Konszern elektromobilitási stratégiájának jegyében aktívan alakítja a járműipar transzformációját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kémfotókon a Maserati első teljesen elektromos modelljének prototípusa

2021.06.14.
Az új GranTurismo lesz a márka első száz százalékában elektromos meghajtású autója, a modell fejlesztését a Maserati Innovációs Laboratóriumában végzik Modenában. Az új modell prototípusát jelenleg intenzíven tesztelik közúti és versenypálya körülmények között annak érdekében, hogy a végleges kialakításhoz szükséges visszajelzéseket, adatokat összegyűjtsék és kielemezzék. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója