Ma indul a forgalom Magyarország „legokosabb" hídján

2021.04.25.
"Ma, vasárnap a dinamikus terheléses teszt volt az utolsó nagy próbatétel azelőtt, hogy este meginduljon a forgalom a Duna felett átívelő új sínpályán, az új déli összekötő hídon a Rákóczi híd mellett" – közölte Fürjes Balázs, a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára Facebook-oldalán. Fürjes szerint a hidat nyugodtan nevezhetjük Budapest legújabb hídjának is: „Hiszen a régi, elavult hídszerkezeteket teljesen kicseréljük a Déli összekötő híd esetében. A régi szerkezet első darabjának cseréje fejeződött most be, ráadásul mindössze 1 év kellett egy teljesen új híd helyére illesztéséhez" – írta. Az államtitkár úgy látja, hogy ez Magyarország „legokosabb" hídja, hiszen szenzorok segítségével a nap 24 órájában, folyamatosan mérik a vonatok hídra gyakorolt hatását, és így a mérnökökhöz minden információ valós időben eljut. Fürjes közölte, hogy a mai napon két, egyenként 120 tonnás M62-es mozdony (népszerű nevén Szergej) különböző sebességekkel haladt át az új hídon. "5, 20, 40, 60, 80 km/órás sebességgel mentek, robogtak, a legvégén a 80-ra gyorsult mozdonyok maximális fékerővel lefékeztek, hogy azután újra fölgyorsítsanak. Azért, hogy a fékezéskor, illetve gyorsításkor föllépő erők következményeit is mérni lehessen. A teszt sikeres és eredményes volt" – írta. „A Főváros és Karácsony Gergely által is támogatott Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia (budapestvasut2040.hu) garantálja, hogy a vasút fejlesztésével megduplázódik az elővárosokból vasúttal érkezők száma. A tapasztalat bizonyítja: ez történt a nemrég felújított esztergomi és székesfehérvári vonalakon" – írta Fürjes Balázs. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A hét karikatúrája: Nagyon női autó

2021.04.25.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az elektromos Fiat 500 az eladási lista élén

2021.04.25.
Az év első három hónapjának eladási statisztikái alapján a Fiat 500 lett Olaszország legnépszerűbb elektromos autója – írja a legolvasottabb római napilap, a La Repubblica internetes kiadásának autós rovata. Az értékesítési rekord annak a 2058 vevőnek köszönhető, akik a hazai márka „újszülöttje” mellett döntöttek. A modell piaci bevezetése óta több mint 8000 megrendelés érkezett. „Ez a siker annak a jutalma, amilyen alapossággal és tudatossággal vittük végig az új modell bevezetését” – mondta a Fiat márkát is magában foglaló Stellantis-csoport itáliai ország-menedzsere, Santo Ficili. Hozzátette: „A legjobb ’zöld’ mobilitási megoldást kerestük a zsúfolt városi forgalom kihívásai közepette. Ez vonatkozik a magán célú közlekedésre és az autómegosztó cégek igényeire egyaránt”. Ficili szavai szerint az elektromos Fiat 500 optimális válasz az új, fenntartható mobilitás igényeire. „A kis városi kocsi ilyen szempontból referencia-jármű. A mostani siker után készen állunk arra, hogy megfizethető, biztonságos és a környezeti szempontoknak is megfelelő autókat és haszongépjárműveket kínáljunk vásárlóinknak. Meg tudunk felelni a változatos és valós felhasználói igényeknek.” Az elektromos Fiat 500 sikere markáns jelzése a cégcsoport új elképzeléseinek. Sikeres, egyben szimbolikus lépés, melynek mozgatórugója a Fiat márka folyamatos fejlődésének hangsúlyozása. Ahogy a Fiat 500-zal kezdődött meg évtizedekkel ezelőtt Olaszország motorizációja, úgy most a megújult modell színre lépése lesz az új, elektromos korszak nyitánya. A Fiat bejelentette, hogy a közeli napokban megkezdik a Nuova 500 3+1 forgalmazását is. A „varázsajtós” változatról van szó, mely a hagyományos oldalajtók mellé jobb oldalra kapott egy hátrafelé nyíló kisajtót is, megkönnyítve ezzel az utasok beszállását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Órákkal a baleset után is cammogva lehet haladni az M7-esen

2021.04.25.
Eddig tisztázatlan körülmények között ma 14 óra 50 perc körül egy autó szalagkorlátnak ütközött az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán, a 22-es kilométernél - írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben nem sérült meg senki. A balesettel érintett jármű akadályt képez, ezért a rendőrök a helyszínelés és műszaki mentés idejére a forgalmat a külső és a leállósávba terelik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bajba jutott horgászt mentettek ki a Balaton közepéből

2021.04.25.
A balatonfüredi vízirendőrök 2021. április 24-én 15 órakor az Alsóörs-Paloznak előtti vízterületen járőrözve észlelték, hogy egy csónakból valaki a segítségüket kéri. A bajba jutott férfi elmondta, hogy járművének elektromos motorja elromlott, önerőből pedig már nem tud biztonságosan a partra evezni. Az egyenruhások a 66 éves alsóörsi lakost a csónakkal együtt épségben a csopaki horgászkikötőbe vontatták. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halottnak nyilvánították az eltűnt tengeralattjáró 53 fős legénységét

2021.04.25.
„A katonaság és a haditengerészet megváltoztatta a KRI Nanggala 402 tengeralattjáró státusát” – mondta újságíróknak Joko Widodo elnök. A 44 éves hadi eszközt „a kapcsolat megszakadt” címen tartották nyilván, amióta szerdán eltűnt. Ezt változtatták most az „elsüllyedt” kategóriára. „Mi indonézek mindannyian mély szomorúságunkat fejezzük ki emiatt a tragédia miatt, elsősorban a legénység családtagjainak” – fűzte hozzá az államfő. Szombaton a kutatócsoportok a merüléshez közel megtaláltak a tengeralattjáróról származó néhány tárgyat, többek között imamatracdarabokat és a periszkóp zsírozásához használt kenőanyag tubusát - írja az MTI. Előzőleg érzékelők 850 méteres mélységben lokalizálták a tengeralattjárót, amelynek maximális merülési mélysége 500 méter. Szakértők szerint a tengeralattjáró darabokra törhetett. A tengeralattjáró utáni kutatás több mint egy tucatnyi helikopterrel és hajóval folyt, amerikai, ausztrál, szingapúri, malajziai és indiai segítséggel. Az 1977-es, német gyártmányú KRI Nanggala 402 tengeralattjáró 1981 óta tartozott a délkelet-ázsiai szigetország flottájához. A tengeralattjárón 2010 és 2012 között teljes körű felújítást végeztek egy dél-koreai hajógyárban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Renault Kangoo: egy bájos autó, amit orrszarvúval reklámoztak

2021.04.25.
Egészen 1997 októberéig. Amikor is rikító sárga színében bemutatkozott az első vicces, kedves, autó-személyiségként is színes Renault Kangoo.  Tulajdonképpen senki nem tudta megmondani, hogy az egyébként már hosszú évtizedek óta rendkívül népszerű és különleges, trendi és divatos járművek tervezésére és gyártására képes autóipar, miért hagyta egészen 1997-ig szellemesség és egyéniség nélkül a kisáruszállító kategóriát.  Mindenesetre az már bizonyos, hogy a globális autóipar egyik legnagyobb viccgyárosa, egyik legbátrabb kísérletezője és innovatőre, a Renault döntött úgy, hogy egy erszényes anya kenguru sziluettjét alapul véve megalkotja a Kangoo-t.   Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Renault Kangoo első generációjánál kedvesebb, bájosabb kisáruszállító járművet azóta sem alkotott a világ autóipara. Nem csoda, hogy hamar kultikus név, szinte fogalom, és szórakoztatóipari sztár lett az új jövevény.    A Wallace és Gromit, a vicces angol öregúr és kutyája főszereplésével készült világsikerű komédia epizódjaiban is főszerepet kapott a Kangoo - igaz nem a "klasszikus" sárga, hanem a szintén népszerű piros színben.  Készültek Kangoo reklámfilmek orrszarvúval, és a Kangoot egy mesekönyvben kenguruval összekeverő kisfiúval.         Kisárúszállítóból és praktikus családi egyterűből gyorsan élet érzéssé vált a Renault Kangoo, ahol persze már nem csupán raktér, fogyasztás, ár, teherbírás és garancia, hanem jókedv és vidámság dominált a vásárlóknál.    Természetesen a Kangoo "szórakoztatóipari" sikerei mellett egy nagyszerű és praktikus, takarékos és magas építése ellenére tökéletes úttartású, elnyűhetetlen mérnöki csoda volt.    Ráadásul a folyamatos innováció újabb és újabb szakmai sikereket hozott a különc franciának. A 4x4-es verzió komoly terepjárókkal is felvette a versenyt. Tisztán elektromos változata, amely ráadásul világelső volt a saját kategóriájában, sokáig a villanyautók piacvezető típusaként öregbítette ennek a kedves motorizált kengurunak a világhírét.   Az egyre szerteágazóbb, vagy inkább kuszább globális autóipari együttműködések révén a Kangoo, Nissan Kubistar és Mercedes Citan néven is bizonyította rendkívüli képességeit - igaz az "átnevezett" verziók már nem hordozták magukon azokat az apró, bájos részleteket, ami a Kangoo-nál, az  annyira szerethető kis kenguru volt.   Franciaország, Argentína, Marokkó, Malaysia. Ezekben az országokban gyártották - és a Nissan, Mercedes kooperáció révén még a világ olyan országaiba is eljutott, ahol egyébként Renault-ot nem is forgalmaznak.... Rengeteg fejlesztés, és több ráncfelvarrás után most megérkezett a Kangoo harmadik generációja.      Képre kattintva galéria nyílik!   Az áruszállító változat különlegessége az Ezeregyéjszaka meséjéből kölcsönzött Open Sesame by Renault nevű extra, ami azt takarja, hogy a jobb oldalon a B oszlop a tolóajtóval együtt mozog, így 1446 mm széles oldalsó nyílás tárul fel – a padlóba lehet hajtani az anyósülést, és kinyitható a válaszfal. Mivel ez a járda felől történik, ebben az esetben akkor is hozzá lehet férni a raktérhez, ha a szűk parkolóhely nem teszi lehetővé a hátsó ajtó nyitását.    Bár az ős-Kangoo kengurus bája már a múlté, az új, Kangoo 3 is talán az egész kisáruszállító mezőny legnagyobb egyénisége. Természetesen itt már nem kuriózum, hanem domináns piaci szegmens lesz a tisztán villanyhajtás, ami tovább erősítheti a Renault - Zoe révén - piacvezető pozícióját az elektromos járművek egyre bővülő piacán.    Talán a nosztalgia is szerepet játszott abban, hogy újra fontos szerepet kapnak a sárga és a piros színek a választható színkombinációk között - emlékeztetve arra, hogy a Renault Kangoo nem egyszerű autóként, hanem szabályos világsztárként lopta be  a vásárlók - és nem utolsó sorban a gyermekes, kutyás családok - szívébe magát.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

A nap karikatúrája: Hibrid

2021.04.25.
  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elfajultak a dolgok - ezer testkamerát szerez be a MÁV

2021.04.25.
A MÁV-Start vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testkamerát 2019 szeptemberében vezették be, azóta 169 készüléket telepítettek. Az újabb beszerzés célja, hogy a társaság minden szolgálatban lévő jegyvizsgálónak biztosíthassa a testkamera használatát - hangsúlyozták. Ismertették, hogy szombat este Nyíregyházán, a sóstóhegyi vasútállomáson ismét a vasúttársaság munkatársaira támadtak szolgálatteljesítés közben. Egy Záhonyból Nyíregyházára tartó személyvonaton a jegyvizsgáló felszólítása ellenére két férfi nem volt hajlandó jegyet váltani. A szóváltásra a mozdonyvezető is a jegyvizsgáló segítségére sietett, ekkor történt a bántalmazás. A vasúttársaság információi szerint a helyszínre érkező rendőrök előállították a tetteseket - tették hozzá. A közlemény szerint a készülékek bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért támadás: 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig 65 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálat közben. Idén az első negyedévben az egy évvel korábbi időszakban tapasztalt 22-höz képest 12, míg áprilisban eddig 5 atrocitás történt, a tavalyi 7-hez képest. Az idei támadásoknál nyolc napon túl gyógyuló sérülés egy esetben történt - írták. Hozzátették: az elkövetők 69 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, illetve ittas volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Megújul a Multivan, a Volkswagen ikonikus "svájci bicskája"

2021.04.25.
Sikertörténet – Vegyük a korszak legjobb transzporterét és adjuk hozzá egy személyautó menetkényelmét, valamint a belső tér soha nem látott variálhatóságát. Az eredmény: a Multivan. Még mindig a kisteherautók ikonja, generációjának kultikus modellje. Egyedülálló Bulli DNS-sel. A teljes egészében megújult Multivan továbbra is hű marad ehhez a DNS-hez. És pontosan ez a terv: a Volkswagen Haszonjárművek még idén a következő automobil-korszakba transzferálja a Multivan modellt és a hozzá kapcsolódó életérzést - írja a márka közleménye. Páratlan DNS-e teszi a Multivant minden idők egyik legsikeresebb és legismertebb kisbuszává. Egy igazi mindentudó jármű a családnak, a munkához, a sportoláshoz, a szabadidőhöz és minden kalandhoz. Az összes modell a Transporterre épül – a T3, T4, T5 és T6 modellekre. 2019-ben újult meg a jelenlegi, negyedik generáció: ez a Multivan 6.1. 1985 szeptemberében a Volkswagen bemutatta a T3 új változatát a Frankfurti Autószalonon (IAA): ez volt az első Multivan. A Transporter és a Caravelle mellett tehát ebben a modellben a kényelmes menettulajdonságok egy többszörösen variálható beltéri koncepcióval találkoznak: a jármű hátsó üléssora fekvőfelületté alakítható. A Multivan egy korai modelljében helyet kapott továbbá egy lehajtható asztal is. Ezeknek köszönhetően a kisteherautó igény szerint másodpercek alatt kompakt, minimalista lakóautóvá alakítható. A „mozgó szerszámként” működő, jól átgondolt Multivan mindezt konstruktív DNS-ével és karizmatikus dizájnjával biztosítja. A forma követi a funkciót: mozgó tér rövid hátsó túlnyúlásokkal és meredeken ívelő első szélvédővel. A jármű belsejében a járművezető és utasa közvetlenül az első tengelynél foglalnak helyet, így a személyautók világánál magasabbról élhetik át a Bullira jellemző életérzést, ami már kultikusnak mondható. A következő 35 évben a Volkswagen Haszonjárművek tovább tökéletesítette a Multivan ötletét, és ezt az ikonikus modellt generációkon átívelve szabja az adott korszak igényeihez. Eközben időről időre új üléssín-rendszereket, új forgatható és egyes üléseket, variálható asztalokat, egyre intelligensebb infotainment- és asszisztensrendszereket, valamint extra hatékonyságot és biztonságot is kapott a Multivan. Megtartottuk azonban a jármű DNS-ét és a „rugós svájci bicskára” jellemző sokoldalúságot és tartósságot – beleértve az első ülések egyedülálló pozícióját, a maximális variálhatóságot és a vezetőülés és az első utasülés közötti praktikus átjárhatóságot hátrafelé. Albert Kirzinger, a Volkswagen Haszonjárművek vezetője röviden összefoglalta, mi teszi a Bullit Bullivá: „Az alapvető DNS természetesen a tér. Az új Multivant a tágasság jellemzi. Sokoldalúság, használható sokoldalúság. Ez jellemző az összes Bullira, így a hetedikre is. És ilyen a Multivan is.” A Multivan új generációjával a Volkswagen Haszonjárművek ebben az évben hidat kovácsol a jövő felé. Minden idők legjobb Multivanje – fenntarthatóbb, kényelmesebb, biztonságosabb, okosabb, még inkább hálózatba kapcsolt és kiválóbb, mint valaha. Hannoverben a Haszonjárművek szakértői a digitalizált és elektromos korszakba vezetik a Multivan egyedülálló DNS-ét és az ehhez kapcsolódó életérzést. A következő hetekben és hónapokban megmutatjuk a Multivan lényegi elemeinek változásait. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója