Slick gumival, közúton, teherautóval? – videóval

2021.04.24.
A rendőrök műszakilag nem megfelelő állapotban lévő járművet szűrtek ki a forgalomból. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti munkatársai 2021. április 23-án 9 óra 48 perckor egy járműszerelvényre lettek figyelmesek Székesfehérváron, a Kadocsa úton, ami éppen egy lámpa piros jelzésénél állt meg, azonban egyik féklámpája sem világított. Ezt követően a járőrök megállították és ellenőrizték a tehergépkocsit, valamint annak vezetőjét, mely során számtalan hiányosságot tapasztaltak. Többek között repedt, törött szélvédőt és fényszórót, nem működő irányjelzőt, tompított világítást és féklámpát, hiányzó rendszámtáblát, kopott gumiabroncsokat. Ezen hiányosságok miatt az egyenruhások a tehergépkocsi és hozzá kapcsolt pótkocsi forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, az 59 éves székesfehérvári járművezetővel szemben pedig közigazgatási eljárást kezdeményeztek. Az intézkedésről készült videó itt nézhető meg, További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Neuville vezet a Horvát-ralin, a vb-éllovas szakadékba esett

2021.04.24.
A Horvát-ralin Thierry Neuville az első pénteki gyorsaságin az élre állt, és ebben a pozícióban maradt a egészen a nap végéig. Nem dőlhetett hátra egy pillanatra sem, mivel a két Toyota, Ogier és Evans árnyékként követte, amit az is jól mutat, hogy nyolc gyorsasági és 120 km után mindössze 8 másodperc választotta el őket az összetettben. A délelőtti négy mért szakaszból hármat Neuville nyert meg, és a nap közbeni szervizre 7,4 másodperces előnnyel mehetett el. A hétszeres világbajnok Ogier azonban délután támadást intézett, ekkor ő nyert meg három gyorsaságit, amivel megszerezte pályafutása 600. szakaszgyőzelmét, és átvette a második helyet (igaz, csak 0,3 másodperccel) csapattársától, Elfyn Evanstől. A szoros eredmény nem jelenti azt, hogy az élmenőknek ne lett volna elég kalandban részük. Neuville például az utolsó szakaszon túlságosan levágott egy kanyart, és két kerékre állította a Hyundai i20 WRC-t, Ogier pedig két defektet is kapott, és egyszer nekicsúszott egy töltésnek a Yaris WRC bal oldalával.   A nap legnagyobb meglepetését azonban nem ők, hanem Kalle Rovanperä okozta. A két verseny után a vb-pontversenyt vezető 20 éves finn már rögtön az első gyorsaságin (Rude – Plešivica) lecsúszott az útról a Toyotával egy jobbkanyarban, és egy több métert zuhanva a fákon állt meg. Természetesen nem tudta folytatni a versenyt, de ő és navigátora sem sérült meg. Utólag a hideg gumikkal és a túl nagy tempóval magyarázta a hibáját. Annyira megsérült az autó, hogy szombaton sem fognak bekapcsolódni a versenybe.„Már a kanyar bejáratánál elvesztettem az irányítást az autó felett, nem sikerült eltalálnom az ideális ívet, és egyenesen lementem az útról. Alulkormányzottá vált a kocsi a nagy sebességnél” - nyilatkozta Rovanperä. Bár a napos és száraz időjárásra nem lehetett panasz, a pályák mégis egyre csúszósabbá váltak a kanyarlevágásoknál kihordott sárnak, murvának köszönhetően. Neuville-nek volt a legjobb dolga, mivel Rovanperä kiesése után ő rajtolhatott elsőként, ezért neki volt a legjobb tapadása. „Kemény napon vagyunk túl, de ez mindenkire igaz. Amikor Kalle kiesett, arra koncentráltunk, hogy előnyt kovácsoljunk a jó rajtpozíciónkból, és kiépítsünk egy kis előnyt a vetélytársainkkal szemben, ami sikerült is. Délután megpróbáltam növelni az előnyt, de küszködtem azokon a részeken, ahol sok murva került az útra” - nyilatkozta Neuville péntek este. Ott Tänak volt az egyetlen, aki a Pirelli kemény keverékű gumiját tetette fel az autójára, de ez rossz döntésnek bizonyult, mert egyre nőtt a lemaradása. A nap felénél a szervizben javítottak a Hyundai beállításain, amit segített (egy szakaszt meg is nyert az észt), de ekkor sem érezte magát tökéletesen kényelmesen a vezetőülésben. Végül 31,9 másodperc hátrányt szedett össze, de csapattársát, Craig Breent így is megelőzte 22,9 másodperccel. Az ír nem találta a ritmust a kocsival, régen vezetett aszfalton WRC-t. A fordos Adrien Fourmaux csak az első versenyét teljesítette WRC autóval, de ez nem látszott a teljesítményén, még a csapattársát is megverte. Az új navigátorral induló Gus Greensmith 7 másodpercet kapott tőle. Két fiatal tehetség, Pierre-Louis Loubet (Hyundai) és Takamoto Katsuta (Toyota) áll a 8. és a 9. helyen, a legjobb 10-be a WRC2 tavalyi világbajnoka, az idén a magyar TRT csapat Citroën C3 Rally2-esével induló Mads Ostberg fért be. Szombaton 121 km száguldás vár a mezőnyre, a pályákat ezúttal is a Žumberak Nemzeti Park területén jelölték ki. Eredmények: 1. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) 55m36.8s 2. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +7.7s 3. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +8.0s 4. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +31.9s 5. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai i20 Coupe WRC) +54.8s 6. Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta WRC) +1m14.7s 7. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC) +1m21.7s 8. Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Hyundai i20 Coupe WRC) +1m31.5s 9. Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +2m23.2s 10. Mads Østberg/Torstein Eriksen (Citroën C3 Rally2) +3m17.6s
Címkék: 

Ilyen lopott autót is ritkán fognak a határon! 61 millióig pörgött fel az értékszámláló

2021.04.24.
A magyar rendőrök az olasz, osztrák és spanyol hatóságok által körözött gépjárműveket foglaltak le Csanádpalotánál és Kiszombornál. Elsőként egy bolgár férfi jelentkezett kilépésre 2021. április 22-én délután egy német honosságú Fiat Ducato Atlas 5 típusú lakóautó vezetőjeként a Kiszombor közúti határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a 20 millió forint értékű járművet az osztrák hatóságok körözik. Másnap, valamivel 12 óra után, majd 18 órakor a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy svéd és egy spanyol honosságú BMW típusú személyautóval egy-egy román állampolgár. Az ellenőrzés mindkét esetben megállapította, hogy a 6 millió forint és a 35 millió forint értékű autót is körözik, míg előbbit az olasz, utóbbit a spanyol hatóságok. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a három, összesen 61 millió forint értékű járművet lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rendőröknek készül a miniatűr, elektromos zsuppolókocsi

2021.04.24.
Megkezdődött a Muravei (Hangya) fantázianevű elektromos autó speciális gyártása a rendőrség számára Oroszországban. A járművek összeszerelését a Tulai Járműgyárban végzik (Tulamashzavod) - írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Az üzem műszaki igazgatója, Szergej Provotorov a hírügynökségnek elmondta: a miniatűr furgont kifejezetten azért fejlesztették ki, hogy megkönnyítsék a rendőrök járőrözését a vigalmi negyedekben, sétálóutcákban és közparkokban. Fogalmazása szerint a „Hangya” azért praktikus jármű, mert adott esetben akár kilenc szabálysértőt is fel tudnak pakolni rá, és be tudnak zsuppolni az őrszobára. A Muravej elektromos jármű gyártásával 2020 óta foglalkozik a „Romanov-Motors” cég.  Az autó ára 1 300 000 rubel, azaz kb. 50 millió forint. A kisteherautó 5 lóerős villanymotorral van felszerelve, és egyetlen töltéssel körülbelül 70 kilométert képes megtenni. Maximális sebessége 20 km / óra. Az "Hangya" teherbírása egy tonna. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mesél a szakértő – Csúnyán becsapták az autóvásárlót

2021.04.23.
Adott egy nyugat-magyarországi férfi, aki főállásban Ausztriában dolgozik, aztán a családi erdőgazdaságot munkálja az összes többi idejében. Ez utóbbihoz keresett egy igáslovat magának. A cél, hogy e nehéz terepen, akár pótkocsival is tudjon közlekedni, szállítani, egyszóval dolgozni. Egy jó pick-up mindenre is alkalmas Választása a már-már legendás Ford pick-up-ra,a Rangerre esett. Abból is a négyhengeres, jó öreg 2.2 TDCi motoros változatra. Az összkerékhajtás, a több mint egy tonnás teherbírás, és nagy vontatóképesség nyomtak a legtöbbet a latba. A 2012-es, 250.000 km-es járművet 1.55 millióért vásárolta az ügyfél, mégpedig kereskedőtől. Nem sokkal a birtokbavétel után a kocsi motorja fulladozni kezdett, a műszerfalon megjelent a CHECK ENGINE felirat. Ez a leállításokkal mindig megszűnt. A vásárlás utáni kötelező karbantartásokra és a motorhiba feltárására a lakóhelyéhez legközelebb eső Ford márkaszervizbe vitte a Rangert, ahol azonnal megállapították, hogy a motoron tapasztalható jelentős olajfolyás mellett meghibásodott a 4. henger izzítógyetyája, valamint a részecskeszűrő dobját korábban vágókoronggal felvágták és összehegesztétték. Mivel a gyorsvizsgálat során feltárt hibák javarésze rejtett hibának minősül, ezért semmilyen megbontást, javítást nem kért, hanem igazságügyi műszaki szakértőhöz fordult, hogy hitelt érdemlően legyenek dokumentálva a hibák. Így került hozzám az ügy. Egy délelőtt ráment A műszaki szemlét reggel nyolc órakor kezdtük az ilyenkor szokásos járműazonosítással, nehogy később azon csússzon el a dolog, hogy nem tudjuk bizonyítani, hogy azt a kocsit néztük, amit kell. A motorház fedél alá nézve a motor felső részén körben erős olajfolyást láttam, de a szerteszét folyt és porlasztódott olaj miatt nem lehetett egyértelműen meghatározni  a szivárgás forrását. A kocsit megemelve, azonnal a DPF házát vettem górcső alá. Egyértelműen azonosítható volt a dob palástján a nem gyári kivitelű hegesztési varrat, amiből valóban nem lehet másra következtetni, mint korábbi szándékos manipulációra. Az autót leengedtük és a szerviz kollégái előbb zsíroldó emulzióval kezelték, majd miután az kifejtette áldásos hatását, lemosták a motort alulról-felülről. Ezután következett a néhány kilométeres próbaút, hogy az újra kezdődő szivárgások alapján egyértelműen tudjuk lokalizálni azok forrását. A próbakörről visszaérve beigazolódott a gyanú, hogy a hengerfej fedél (vagy ahogy sokan hívják, szelepfedél) alól dől az olaj. Ezen a motoron olyan szelepfedél van, amelynek nem csak a hengerfejjel való illesztésénél van profiltömítés, hanem minden rögzítő csavarja is tömített, valamint a porlasztócsúcsok átmenő furatai is tömítettek. Ezek közül egyik sem volt tökéletes, minden tömítés mellett látható volt az olajszivárgás. A kocsit ismét megemeltük, a motor alsó része tiszta volt, tehát máshonnan szerencsére nem jött az olaj. Ezt követően a DPF dob előtt és után is megbontottuk a rendszert. A motor felől egy peremes csőcsatlakozást kellett megbontani, hogy betekinthessünk a dobba, innen nézve minden rendben volt. A kimeneti nyílás vizsgálata már nehezebb lett volna, de közvetlenül a dob után körben el volt törve a cső, így a hátramenő kipufogószakasz felfüggesztéseinek leszerelése után szétválasztható volt a cső és a dob. Amit itt láttunk, arról érdemes hosszabban is beszélni. A részecskeszűrőt tönkretették A részecskeszűrő betét hátsó falát körben hat helyen megfúrták. Kb. 12 mm átmérőjű és 10 mm mélységű furatok éktelenkedtek a betéten. Természetesen egy szakember számára egyértelmű ennek oka, és világos az is, hogy miért csinálták, de azt gondolom érdemes megérteni, mert használt autó vásárlás előtti vizsgálatokon is jól jöhet ez a tudás. A dízelmotorok károsanyag kibocsájtásának csökkentésére régóta használnak részecskeszűrőket. A DPF (angol nyelvű elnevezésének, Diesel Particular Filter rövidítése) szerepe, hogy a motor füstgázaiban megtalálható szilárd koromszemcséknek fizikai szűrőt állítson, hogy azok ne kerülhessenek a természetbe. Ebben a 9 éves autóban is megtalálható ez az alkatrész, amely a következőképpen működik. A járműbe épített részecskeszűrő betétje úgy van kialakítva, hogy a keresztmetszetében négyzetes rácsszerkezetű szűrőben hosszanti csatornákat hoznak létre. Minden kis csatorna a kétoldalon mellette és alatta-felette elhelyezkedő csatornával ellentétes oldalon van lezárva. Így magában a csatornában nem tud végig áramlani a kipufogógáz. A részecskeszűrőben ezért a hosszanti falszakaszok mentén a gáz a falon átjutva, és azon megszűrődve jut a szomszédos csatornába, amelyen aztán már akadálytalanul távozhat a szűrőből. A nyomáskülönbség jelentősége A kipufogócsőben mérhető nyomásérték a részecskeszűrő előtt és után nem egyezik meg. Ennek oka, hogy a részecskeszűrő által adott fojtás miatt a szűrőt követően alacsonyabb lesz a nyomás, mint előtte. Értelemszerűen minél jobban eltömődik korommal a DPF, a szűrő előtti és utáni nyomásértékek különbsége annál nagyobb lesz. A két nyomásérték különbségét a rendszerben egy nyomáskülönbség mérő szenzor méri úgy, hogy csővezetékek segítségével a két térből egy piezo kristályos nyomásérzékelő két oldalára vezetik a nyomást. A piezo kristályban nyomás hatására feszültség keletkezik, melynek nagysága arányos a nyomással, esetünkben a két oldalra vezetett nyomás különbségével. Használt, dízelüzemű járművek vásárlás előtti vizsgálatánál alapvető fontosságú, hogy valahogyan megtudjuk ezt a nyomáskülönbség értéket, mert ennek alapján jól lehet következtetni a részecskeszűrő állapotára, vagy adott esetben hiányára. Erre a diagnosztikai berendezések kínálják a legegyszerűbb lehetőséget, ott a motor élő adatai között ez az érték gyakorlatilag mindig megtalálható. Jó állapotú DPF-ek esetén, alapjárati fordulatszám mellett 0-20 mBar közötti értéket, míg emelt 2.500-3.000 1/min közötti fordulaton 50-60 mBar közötti érték mérhető. A szervizben rendelkezésre állt gyári, Ford diagnosztikai műszer, amelyet csatlakoztatva a mérési eredmények a következők voltak. Alapjáraton 2,88 mBar, emelt fordulaton 64 mBar. Ezek alapján nyugodtan csukhatnánk össze a laptopot egy vásárlás előtti járművizsgálaton, hogy a részecskeszűrő rendben van. A vizsgálaton még megbontás előtt diagnosztizáltuk ezeket az értékeket. Amikor láttuk, hogyan van átalakítva a DPF rögtön megértettük a mért értékeket is. Mire jó az átfúrás? A kifúrt hátfalra azért lehetett szükség, mert a részecskeszűrő korábban eltömődött, a fent tárgyalt nyomáskülönbség érték a kritikus szint fölé növekedett, amelyet a jármű vezérlőegysége észlelt és egyrészt műszerfali hibaüzentet jeleníthetett meg, másrészt korlátozhatta a motor teljesítményét, hogy a nem megfelelő szűrés miatti káros nagyságú kipufogórendszer ellennyomást megakadályozza. A részecskeszűrő cseréje vált indokolttá, mert az önmagát regenerálni, vagyis a lerakódott kormot kiégetni már nem volt képes. Azonban az alkatrész ára jelenleg bruttó 637.000,- Ft körül alakul. A végfalak átfúrásával a beáramló gázoknak szabad utat engedtek, így a kritikus nagyságú nyomáskülönbség megszűnt, a vezérlőegység hibát többé nem érzékelt. Nem az első ilyen átfúrást csinálhatta a „szakember” mert sikerült éppen olyan mértékben biztosítania a gázok áramlását, hogy a mérések olyan eredményt szolgáltattak, mintha megfelelő állapotú részecskeszűrő lenne a rendszerben. De van egy árulkodó jel Ha egy DPF megfelelően működik, akkor a kipufogócső végének gyakorlatilag tisztának kell lenni, koromlerakódás semmiképpen nem látszódhat rajta. Ha a mérés még meg is vezetheti a vizsgálót, a rendszer megbontani pedig egy vásárlás előtti átvizsgáláson persze nem lehet, gyanúsnak kell lennie annak, ha a kipufogó vége feketéllik a koromtól. Ebben az esetben ez volt tapasztalható és ha vásárlás előtt vizsgáltuk volna a kocsit, akkor innen már csak jó helyre kell benyújtani a fényképezőgépet, hogy emelés nélkül is meglássuk a hegesztett DPF dobot. Illegális, tilos! A részecskeszűrő hatásfokának gyengülésével járó átalakítás (pl. amilyen ez is volt), vagy a részecskeszűrő eltávolítása, kiírása a rendszerből a jármű káros anyag kibocsátását egyértelműen növeli és járműátalakításnak minősül. Olyan járműátalakítás pedig, ami károsan hat a környezetvédelmi számokra, tilos! A hazug embert… Nem is tudom, mire számíthat az az ember (legyen az kereskedő, vagy a kocsi előző tulajdonosa), aki rászánja magát egy ilyen átalakításra. Mondanám, hogy az ilyesmi az első adandó alkalommal kiderül, de esetünkben csak a második alkalommal derült fény a szabálytalan átalakításra. Így most lehet pereskedni, szakértőt fizetni és ettől a kocsiban még jó ideig nem lesz részecskeszűrő feltéve, hogy az új tulajdonos nem nyúlt mélyen a zsebébe és cserélteti ki a kocsi árának majdnem a felét kitevő értékben az alkatrészt. Ez így idegeskedés, stressz és rengeteg költség, egy vásárlás előtti átvizsgálás pedig csak néhány kattintás, higgyék el, megéri. Tudunk segíteni. További autós tartalmakért kövesség az Autószektor Facebook oldalát!

Defektet kapott a túlterhelt utánfutó, súlyos baleset lett a vége

2021.04.23.
A sofőr, Hajdúböszörmény felől Hajdúvid irányába haladt, amikor személygépkocsijával nekiütközött a vele szemben közlekedő autónak. A közlekedési balesetben a nyíregyházi férfi súlyos, míg a másik autóban ketten súlyos és egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. Fotó: police.hu Az eljárás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a személygépkocsihoz kapcsolt utánfutó jobb oldali gumiabroncsa – a túlterhelés miatt – defektet kapott, ezért tért át a járműszerelvény a szemközti forgalmi sávba. Az 54 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, amely során elismerte a felelősségét a baleset okozásáért. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Autó ég az M1-esen, nagy a torlódás

2021.04.23.
A Katasztrófavédelem jelentése szerint teljes terjedelmében lángol az autó az M1-esen, a 123-as kilométerszelvény közelében. A győri tűzoltók a lángokat két vízsugárral oltják. Rendőri irányítás mellett egy sávon halad a forgalom.
Címkék: 

Hamis koronavírus tesztekkel akarnak Ausztriába jutni

2021.04.23.
A határokon szolgáló rendőrök és katonák a legkülönfélébb hamisítási módokkal találkoznak. A professzionálisan elkészített áldokumentumok mellett gyakran foglalnak le feltűnően manipulált teszteredményeket is. Az Ausztriában élők és az itt dolgozók túlnyomó többsége számára ingyenes a rendszeres koronavírus-teszt. A határátlépéshez szükséges negatív lelet utólag is pótolható, ha a megérkezést követő 24 órán belül elkészül. Az okirathamisítás ellenben drága dolog: ha kiderül, hogy valaki manipulált teszteredményt használ, több ezer eurós pénzbírságra és akár egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat. Sajtóértesülések szerint a koronavírusteszt-hamisítás Európa-szerte virágzó üzlet. Ausztria mellett Svájcban és Németországban is rendszeresen találkoznak ál-teszteredményekkel a hatóságok, amelyeket általában különböző internetes felületeken árulnak. Egy hamis teszteredmény ára a feketepiacon 100 Euró körül mozog. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Laurin & Klement S sorozat: 110 éve gördült le az első nagy szériában gyártott modell Mladá Boleslavban

2021.04.23.
A Mladá Boleslav‑i járműgyár első, nagy szériában készült modellje, a Laurin & Klement S 1911. április 16‑án, a Prágai Autószalonon mutatkozott be. Akkoriban inkább a kedvezőbb árú, nyitott terű modellek iránt volt kereslet – a négyüléses Phaeton ma a ŠKODA Múzeum gyűjteményét gazdagítja. Laurin & Klement 110 éve mutatta be az S sorozatot, amely hamar az akkor még új Mladá Boleslav‑i járműgyár sikertermékévé nőtte ki magát. 1924‑re már kétezernél is több európai és tengerentúli ügyfél vásárolta meg álmai autóját a nyitott és zárt terű modelleket egyaránt kínáló sorozatból. A Laurin & Klement akkori slágermodellje a külföldi piacokon is igen népszerűvé vált. Noha megbízható járműként ismerte meg a közönség, bőséges cserealkatrész‑készlet járt hozzá az alapfelszereltségben is. Ez a készlet tartalmazott például három reszelőt, tartalékszelepet és szeleprugót is. Az S sorozat sikeréhez mindezeken felül a folyamatos műszaki fejlesztés és a kínált változatok széles skálája is hozzájárult. Az 1913‑ban megjelent, és szintén a ŠKODA Múzeumban megcsodálható Laurin & Klement Sg‑ben az elöl ülőknél jóval nagyobb védelmet élvezhettek a hátul ülő utasok a széllel és egyéb időjárási viszontagságokkal szemben. A Laurin & Klement So/200 1921‑ben elkészült motorja az eredeti motor 14 lóerős (10,3 kW‑os) teljesítményéhez képest már 30 lóerővel (22,1 kW), maga a modell pedig többek között elektromos berendezések tárházával, világítással és indítómotorral büszkélkedett. A Mladá Boleslav‑i gyár éves termelése a kezdetektől eltelt 110 év során 336 járműről 1 millió fölé növekedett. Alapítását követően a Laurin & Klement mindössze néhány év alatt az Osztrák–Magyar Monarchia vezető járműgyártójává nőtte ki magát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                                       
Címkék: 

85 000 óra a környezetvédelemért: az Audi dolgozók támogatják

2021.04.23.
Az AUDI AG további eseményeket is szervezett a németországi Ingolstadt és Neckarsulm, a belgiumi Brüsszel, a magyarországi Győr és a mexikói San José Chiapa üzemeiben illetve több különböző vállalatánál. Ez összesen közel 85 000 munkaórát jelent, amely majdnem tíz évnyi erőfeszítést jelent egy egészségesebb klímáért. „A klímavédelem az innováción keresztül valósul meg, hogy nap mint nap arra ösztönözzük magunkat, hogy újragondoljuk, amit tudunk és megkérdőjelezzük a jelenlegi állapotot. De nem csupán a szén-dioxidra összpontosítunk, a teljes értéklánc mentén megvalósítható fenntarthatóságot is szem előtt tartjuk.” – nyilatkozta Markus Duesmann, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke. „A holnap attól függ, hogy közülünk minden egyes ember hogyan teheti a saját életét még fenntarthatóbbá és környezetbarátabbá. Minden egyénnek meg kell találnia a saját ökológia lábnyomának csökkentéséhez vezető útját. Éppen erre szánunk időt a Föld napján. Úgy hiszem, hogy ez egy, a jövőbe történő fontos befektetés és alig várom, hogy lássam az eredményeit.” Az Audi lehetővé tette a vállalat minden dolgozójának, hogy részt vegyenek a kezdeményezésben, a műszaki fejlesztésért felelős kollégáktól kezdve a gyártás és logisztika területén dolgozókon keresztül egészen az értékesítést végző munkatársakig. További események az Audi gyártási helyszínein Az Audi dolgozói álltak az idei Föld napja középpontjában. A vállalat időhitellel honorálta önkéntes részvételüket a #Project1Hour műhelymunkákban. Az Audi Környezetvédelmi Alapítvány (Audi Environmental Foundation) szintén szervezett egy plogging (szemétszedő futás) eseményt a németországi Ingolstadt és Neckarsulm dolgozói körében. A plogging lényegében a futás közben történő szemétszedést jelenti. Az Audi dolgozói online jelentkezhettek előre az eseményre és az alapítvány biztosítja számukra a kesztyűket és a szemetes zsákot. Az esemény természetesen a koronavírus intézkedések figyelembe vételével (távolságtartás, csak az egy háztartásban élők futhatnak és vehetnek részt együtt a szemétszedésben) zajlik. Az alapítványtól kapnak további információt arról is, hogyan tudnak megfelelően megszabadulni az általuk gyűjtött szeméttől. Mivel nem lehetséges a közös futás, a résztvevők egy Teams konferenciahívás keretében tudnak összekapcsolódni. Így mindenki számára lehetővé válik, hogy egy virtuális csoport tagjaként kezdjen futni és így bíztassák, motiválják egymást a résztvevők. A nemzetközi gyártási helyszínek is részt vettek a #Project1Hour kezdeményezésben. Az Audi México is bekapcsolódott a műhelymunkákba. Az Audi Brussels az üzem területén egy kizárólag őshonos növényekből álló zöldfelületet hozott létre a biodiverzitás támogatására. Az Audi Hungaria szintén a biológiai sokféleség világszerte tapatsztalt csökkenésére összpontosított. Ennek keretében a dolgozók egy rovarhotel építő versenyen vehettek részt, amely a „Rovarok Éve” beharangozó eseménye volt. Az AUDI AG 2015-ben minden termelési helyszín nevében csatlakozott a „Biodiversity in Good Company” kezdeményezéshez, amely egy, a biológiai sokféleség megóvását célzó, vállalatok közötti együttműködés. A fenntarthatóságra törekvés része az Audi géneknek Az AUDI AG elkötelezettsége azonban nem korlátozódik kizárólag a Föld napjára. Az ingolstadti állami kertészeti kiállítás partnereként és fő támogatójaként (2021. április 21. és október 3. között) az Audi az úgynevezett „Coodo” kiállítóteremben mutatja be innovatív hajtásrendszereit és töltési technológiáit. Júniusban és júliusban az Audi a kertészeti kiállítás keretében előadásokat és műhelymunkákat tart a biodiverzitás és a körkörös gazdaság témakörében. A GREENTECH FESTIVAL (2021. június 16-18. között) alatt a vállalat – többek között – bemutatja az erőforráshatékony műanyagfelhasználással kapcsolatos projektjeit és megmutatja, hogyan történik a termékek életciklusának fokozatos szénmentesítése. Az Audi a társadalmi fenntarthatóságot is szem előtt tartja. Ennek kapcsán a vállalat az év során a társadalmi felelősségvállalást szem előtt tartó vállalatként („Good Corporate Citizen”) részt vett különböző együttműködésekben, támogatásokban és adományozásokban, amelyek elsősorban a gyártási helyszíneket érintették. Az Audi az „Audi Önkéntesek” kezdeményezés keretében támogatja dolgozói önkéntes törekvéseit, így például az ingolstadti és neckarsulmi Önkéntes napokat. Emellett a vállalat támogatja a családi élet és a munka közötti megfelelő egyensúly előmozdítását illetve a családtagokról történő gondoskodást. Utóbbiban például a vállalat együttműködik a Német Alzheimer Társasággal, mint az Audi „Demencia Partnerével”. Jövőkép: karbonsemlegessé tenni a teljes értékláncot Az Audi a Volkswagen Csoport tagjaként egyike volt az első autógyártóknak, amelyek elkötelezték magukat a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény célkitűzései iránt. Hosszú távon az Audi a szén-dioxid semleges mobilitást tűzte ki jövőképül és célja, hogy 2050-re az egész vállalat klímasemleges mérleggel működjön. Ennek érdekében az Audi célja, hogy 2025-re termelési helyszínei nettó szén-dioxid semleges módon működjenek és fokozatosan szénmentessé tegye a beszállítói láncot is. Az Audi Brussels és az Audi Hungaria üzemei már elérték ezt a célt. Az Audi a beszállítói lánc tekintetében is beszámolhat az első sikerekről: egyedül 2020-ban közel 335 000 tonna szén-dioxid kibocsátását előzték meg az akkumulátorgyártásban alkalmazott másodlagos anyagok és zöld áram használatának köszönhetően. Az Audi célja, hogy 2025-re több, mint 20 tisztán elektromos modellt mutasson be és tovább növelje a hálózatról tölthető (plug-ini) hibrid kínálatát. Ennek érdekében az Audi 2021-ben megduplázza a választékban szereplő, tisztán elektromos modelljeinek számát. A vállalat szintén támogatja a „második élet” típusú felhasználást segítő innovatív technológiákat, így például a HV akkumulátor életciklusának végén történő hasznos alkalmazását. Ezen kívül a vállalat Ingolstadt városával közösen rehabilitálja egy korábbi finomító területét, hogy ott egy csúcstechnológiás folyamatokat alkalmazó technológiai parkot, az IN-Campus-t hozzák létre. A 75 hektáros területen zajló fejlesztés egyike Németország legnagyobb rehabilitációs projektjeinek. A svájci Climeworks vállalattal közösen az Audi támogatja a jövő technológiáját képviselő, a szén-dioxidot közvetlenül levegőből kivonó rendszereket (direct air capturing, DAC). Az Izlandon található létesítmény 4 000 tonna szén-dioxidot szűr ki a levegőből és mineralizálja azt a földfelszín alatt. A Climeworks ebből 1 000 tonna szén-dioxidot az Audi nevében távolít el a légkörből.További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                               
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója