Megnyílik a Suzuki Szabó Csepel

2013.12.14.
A Suzuki hosszú távon más értékesítési stratégiát követ, mint versenytársai: minden lehetőséget megragad, hogy növelje eladásait a magánvásárlók körében, azon a területen, amely már a válságot megelőzően is a márka erősségének számított. A gazdasági válság előtt a Suzuki 13 éven keresztül piacvezető volt Magyarországon, ám 2008 után a magáneladások helyére a flottaértékesítés lépett. A Suzuki számára azonban – lévén a „kisautók szakértője” – továbbra is az A és B szegmens privát eladásai jelentették a fő csapásirányt. Az SX4 S-CROSS megjelenésével a márka most a flottaértékesítésben is erősíteni kíván.Az SX4 S-CROSS megjelenésével a márka most a flottaértékesítésben is erősíteni kíván.Miközben az igényes flottavásárlók számára környezet- és pénztárcabarát megoldásokat kínál, a Suzuki továbbra is nagy becsben tartja magánügyfeleit. Az elmúlt esztendőben csereakcióival az elöregedett magyar autópark tulajdonosait célozta meg, köztük a négyszázezer Suzuki-tulajdonost, akiknél esedékes a gépkocsi cseréje. A csereakciók sikere 2012-ben a hatodik helyet jelentette a Suzuki számára a teljes személygépkocsi-piacon, a magánvásárlói eladások tekintetében viszont a márka az élre ugrott 12,9 százalékos piacrésszel.Az új budapesti kereskedés nyitásával a Suzuki célja a magánértékesítések további bővítése, az egyéni vásárlások körében elért vezető pozíció megőrzése. 2013-ban a csepeli szalonnal együtt három Suzuki-márkakereskedés nyitotta meg kapuit az országban, a vállalat reményei szerint ez az értékesítések fellendülésének ígéretes jele.A hivatalos nyitóünnepen a Magyar Suzuki vezetése szerencsehozó macskafigurával kíván sikeres értékesítést a szalon munkatársainak: a japán tradíció szerint a kabalaállat integető bal mancsával behívja a vendégeket, így pénzbeli bőséget hoz a tulajdonosoknak. A tesztnappal egybekötött megnyitón lehetőség nyílik a legújabb modell, az SX4 S-CROSS kipróbálására is.  

Ismert menedzserekkel bővít a Daimler felügyelő-bizottsága

2013.12.13.
Az egykori BMW és VW-főnök a Daimler felügyelő-bizottságába tart.A rivális BMW és VW egykori igazgatósági elnökével, a Bosch egykori menedzserével és a Siemens jelenlegi főnökével átalakítja felügyelő-bizottságát a Daimler – írta csütörtöki számában a Handelsblatt, a német üzleti körök napilapja. A döntés szerdán megszületett, a jelölésre azonban csak áprilisban kerül sor a német lap értesülése szerint.A Daimler nem kommentálta a lap értesüléseit, a Handelsblatt szerint az FB átalakításával az ellenőrző testület szerepét erősíti a Daimler, hogy fokozni tudja járműipari kompetenciáit.
Címkék: 

Csökkenti az iparűzési adót Győr, az Audi is kevesebbet fizet

2013.12.13.
Közölte, azzal számolnak, hogy az amúgy is pezsgő helyi  gazdaságot tovább élénkíti az intézkedés, így a kieső 1,5 milliárd  forintos adóbevétel zöme később visszakerül a város költségvetésébe. Elmondta, a lépés hatásait elemezve elképzelhető, hogy a jövőben  további csökkentésről határoznak. "A gazdaság nagyon jól mozgatja ezt a várost, ami jól látszik az  adóbevételekből is, de mi úgy gondoltuk, ahhoz, hogy még  lendületesebben fejlődjön Győr térségében a gazdaság, arra van  szükség, hogy valamiféle ösztönzőt hozzunk létre" - fogalmazott,  hozzátéve, a nagyobb hazai városok közül csak Kecskemét tér el  lefelé a kétszázalékos iparűzési adómértéktől. A polgármester jelezte: a közgyűlés jövő pénteki ülése elé  kerülő intézkedés célja, hogy újabb vállalatokat vonzzanak a  városba, illetve ösztönözzék újabb fejlesztésekre a már itt lévőket,  hiszen Győr városa a gazdaság, a cégek szempontjából még nem telt  meg. Borkai Zsolt arra a kérdésre, miért teszik meg ezt a lépést pár  héttel azt követően, hogy a közgyűlés az iparűzési adó változatlanul  hagyása mellett döntött, azt közölte: időközben az állami  költségvetés számai alapján ismertté vált, mennyi pénzből működik,  fejleszt 2014-ben az önkormányzat, akárcsak az, hogy milyen mértékű  adóbevételekkel számolhat a város. Emellett épp a nap folyamán  jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, hogy a  kormányzat átvállalja a város még megmaradt adósságállományát. Januárban azt közölte Simon Róbert Balázs  alpolgármester, hogy megközelítette a húszmilliárd forintot Győr  tavalyi adóbevétele. A 19,42 milliárdos összeg gyakorlatilag  megegyezik az előző évivel. A bevételek zömét adó iparűzési adó  16,28 milliárdos összege szinte változatlan, az építményadóból  befolyt 1,96 milliárd is egyezik a megelőző évivel, ahogy a  gépjárműadó 1,08 milliárdos összege is csak minimális csökkenést  mutat. 

Jubileum: németként indult, norvég is volt, most mexikói

2013.12.13.
A jubileum alkalmából rendezett ünnepségen David Toth ügyvezető idézte fel az elmúlt két évtized történéseit. 1993-at írtunk, amikor a német VAW csoport Győrbe települt, s megkezdődött a hengerfejgyártás. 2002-ben a cég a norvég Hydro tulajdonába került, 2007 óta pedig mexikói zászló lobog a győri gyáron, miután a Nemak cégcsoport fevásárolta a Hydro autóipari öntödéit.Évente 2,5 millió darab hengerfejet gyárt Magyarországon a Nemak.- A piacvezető Nemak-csoport legnagyobb európai hengerfejgyára a győri, ahol évente 2 és fél millió alkatrésszel látjuk el autóipari vevőinket, elsősorban az Opelt és a Renaultot-ot, továbbá az Audit és a BMW – fogalmazott a jubileumi ünnepségen az ügyvezető, aki ebből az alkalomból Győrben köszöntötte Magyarország mexikói nagykövetét.Isabel Bárbara Téllez Rosete köszöntőjében úgy fogalmazott, a Nemak kulcsszereplője a magyar-mexikói kapcsolatoknak. A nagykövet bejelentette, hogy 2014-ben Áder János köztársasági elnök vezetésével magyar üzletember-delegáció utazik Mexikóba, s reményei szerint ez újabb lökést ad a két ország gazdasági kapcsolatainak.Legnagyobb vevőjük az Opel és a Renault, de szállítanak az Audinak és a BMW-nek is.A város nevében Somogyi Tivadar alpolgármester gratulált a jubiláns cég vezetőinek és dolgozóinak.- A Nemak fogalommá vált Győrben, majdnem ezer embernek ad biztos megélhetést, kiszámítható a jövőt – fogalmazott Somogyi Tivadar alpolgármester, aki elmondta azt is, a munkahelyteremtés mellett fontos az is, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyen, s mivel többször is jár a Nemak Győr Kft.-nél, tapasztalatból tudja, családias munkahely a győri hengerfejgyár, ahol a szakképzésre is kiemelt figyelmet fordítanak.A jubileumi ünnepségen két avatásra is sor került. Mersich Gábor cégvezető előbb egy kiállítást ajánlott a jelenlevők figyelmébe, amelynek segítségével két évtized tárgyi dokumentumai jelzik a megtett utat. Ezt követően felavatták a cég oktató bázisát, ahol győri szakiskolákkal együttműködve a jövő szakembereit képezik.Az avatón elhangzott, a Nemak sokat tett azért, hogy újraindították Magyarországon a melegüzemi képzést, felkészült szakemberek nélkül ugyanis nehéz helyt állni a globális világgazdasági versenyben.Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő ugyancsak köszöntötte a húsz éves céget. Egyebek mellett elmondta, az elmúlt három évben a kormány átalakította a hazai szakképzés rendszerét, s ebben Győr volt a példa, miután itt a legerősebb a cégek és iskolák kapcsolata. A duális képzés lényege, hogy a leendő szakmunkások a képzési idő felében nem az iskolában, hanem gyakorlati helyükön, a cégeknél sajátítják el a szakmai ismereteket.

A Fiat Tychy gyára elnyerte a „Világszínvonalú Gyártás” arany fokozatát

2013.12.13.
Az évek során több jelentős befektetést hajtottak végre a tychyi üzemben, amely 1975-ben kezdett működni. A létesítmény mára a világ egyik legfejlettebb autóipari üzemévé nőtte ki magát. Jelenleg Fiat 500, Abarth 500, Lancia Ypsilon és Ford Ka modelleket állít elő. A szintén Lengyelországban található Bielsko-Bialai gyár, ahol az 1,3 literes MultiJet dízel és a 0,9 literes TwinAir benzinmotorok készülnek, tavaly szerezte meg ugyanezt a fokozatot.A világ számos vezető gyártója bevezette már a WCM szabványgyűjteményét. Az eljárás kiterjed a gyártási folyamatok valamennyi területére: a biztonságra, a minőségi és fenntartási rendszerekre, valamint a logisztikai és a munkahelyi ergonómia optimalizálására is. Okleveles auditorok értékelik ki rendszeres időközönként az elért eredményeket, és 0-tól 100-ig terjedő skálán osztályozzák az üzemeket. A minősítési folyamat során háromféle közbenső fokozat szerezhető - bronz, ezüst, arany – a végső világszínvonalú gyártás szint elérése előtt.2006 óta majdnem minden Fiat-üzem csatlakozott a WCM-programhoz. Közülük összesen 58-at legalább egyszer díjazott a WCM Szövetség, amely ékesen bizonyítja, hogy a vállalatcsoport ipari tevékenységei folyamatosan javulnak és egyre versenyképesebbekké válnak.A törökországi Bursában működő Tofas üzem mindössze néhány héttel ezelőtt kapott díjat, a Fiat Csoport olaszországi Pomigliano d’Arcoban található gyára pedig júniusban szerzett WCM arany fokozatot.   
Címkék: 

Jacek Pryczeket nevezték ki a Goodyear Dunlop kelet-európai divíziójának élére

2013.12.13.
Pryczek 1994-ben indította karrierjét az abroncs ágazatban a lengyelországi Debica SA vállalatnál, melyben a Goodyear egy évvel később vásárolt üzletrészt. Számos pozíciót töltött be 2006-ig a Debica-nál a beszerzési, a jogi, az értékesítési és a marketing részlegeken, valamint az igazgatótanács tagjaként, emellett a Goodyear Dunlop Polska értékesítési igazgatójaként tevékenykedett. Jaceket 2006-ban nevezték ki a Goodyear közel-keleti és afrikai divíziójának ügyvezető igazgatójává. A Debica S.A abroncsgyártó vállalatban betöltött igazgatótanács elnöki és vezérigazgatói beosztása mellett 2008 januárjában a lengyelországi és ukrajnai terület ügyvezető igazgatójává nevezték ki.Villard 2010 óta vezette a CSEE divíziót és a Goodyear Dunlop Sava Tires vállalatot, elérve, hogy a cége ebben a régióban Európa egyik vezető abroncsgyártójává váljon. „Nagyon hálásak vagyunk Thierry-nek az évek során végzett erőteljes vezetői munkájáért, és minden jót kívánunk neki a Goodyear családján belül tovább épülő karrierje során” - mondta Thierry kinevezésekor Darren Wells, a Goodyear EMEA divíziójának elnöke.
Címkék: 

Márkás, de öreg autókra vadásznak a külföldön vásárlók

2013.12.13.
A regisztrációs adó enyhítésének hatására 2012-ben 71 százalékkal ugrott meg a használtautó-behozatal volumene, miközben az idei évben várhatóan újabb 30 százalékkal több – mintegy 70 ezer – külföldről származó használt autót fognak forgalomba helyezni.A növekedés lendületét az sem törte meg, hogy a tavalyihoz képest magasabb sávban mozgott az euró árfolyama (több időszakban is átlépve a 300 forintos lélektani határt). Ezzel az import egyre nagyobb mértékben befolyásolja a piacot: míg a behozott személygépkocsik 2011-ben csupán 7 százalékát, 2012-ben 11 százalékát tették ki a hazai használtautó-vásárlások teljes mennyiségének, addig idén ez az arány már eléri a 15 százalékot is.Az idén importált használt járművek fele alsó- és felső-középkategóriás személyautó volt, a legnépszerűbb hat gyártmány (Volkswagen, BMW, Opel, Ford, Audi és Mercedes) zömmel továbbra is a legnagyobb presztízsnek örvendő német márkákból kerül ki. Tavalyhoz képest annyi változás történt, hogy idén az Audik száma megelőzte a behozott Mercedesek mennyiségét.„Az átírások adataiból az is kitűnik, hogy a külföldi gépkocsik vásárlásakor fontosabb szempont a vágyott embléma, mint az életkor – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – A rendelkezésre álló anyagi források miatt főként itt kötnek kompromisszumot az autósok, mivel ezeknek a járműveknek az átlagéletkora tíz év körül jár, vagyis jellemzően már több százezer kilométert futottak. Kérdés, hogy a Németországban sem ismeretlen óratekerések miatt később idehaza a vásárlók hány százalékának kell majd kényszerűen ismét a zsebébe nyúlnia, hogy a korral járó meghibásodás vagy az elmaradt karbantartási lépések miatti problémákat orvosolja.”Eközben az újszerű autók piacán…Az autópark utánpótlásának belföldi forrása, az új autók piaca eközben szintén kezd felkapaszkodni a gödör aljáról. Az idén várhatóan 56 ezer darab körül alakul az újonnan forgalomba helyezett személyautók száma, ami 5-6 százalékkal haladja meg a tavalyi értéket. Az érdeklődés jelentősen erősödött e korcsoport iránt. a Használtautó.hu oldalain idén 40 százalékkal többen kerestek rá a legfrissebb évjáratú, új vagy újszerű autókra, mint tavaly. Ugyanakkor az anyagi korlátok – a megtakarítások alacsony szintje, illetve a finanszírozás újraindulásának lassúsága – még sokáig a jelentősebb fellendülés komoly gátjai maradnak.Kedvező jel az is, hogy a Használtautó.hu hirdetői állományának adatai alapján egyes autómárkák esetében (pl.: Dacia, Ford) idén már ismét bővülni kezdett a hazai szalonhálózat, ami márkakereskedői oldalon azt mutatja, hogy pozitív növekedési kilátásokkal tekintenek a következő időszakra.2014-es kilátások„Az autóimport szabályozásában a következő év elején sem várható lényegi változás, ezért a jövő évben is tovább özönlenek majd a használt autók az országba – ad kitekintést a Használtautó.hu ügyvezetője. – Akár újabb kétszámjegyű százalékos növekedésre is sor kerülhet, miközben továbbra is zömében idősebb, külső finanszírozás nélkül is megvásárolható személyautók behozatalával számolhatunk.”
Címkék: 

Az Audi Hungária és a HITA megkezdte a beszállítói program végrehatását

2013.12.13.
A HITA tájékoztatása szerint a program végrehajtásának alapját az Audi Hungaria és a HITA együttműködési szerződése, továbbá az Audi Hungaria Motor Kft.-nek a kormányzattal kötött stratégiai megállapodása teremtette meg.A győri Audi júniusban felavatott új járműgyára.Az AHM és a HITA közötti kooperáció eredményeként, a Volkswagen csoport Kelet-Európai Regionális Irodájának bekapcsolásával született meg az a beszállító-fejlesztési program, amelynek elsődleges célja, hogy minél több magyarországi vállalkozás kapcsolódjon be a konszern beszállítói hálózatába.A Volkswagen AG Kelet-Európai Regionális Irodája és a HITA által közösen végzett előzetes felmérések alapján tizenegy beszállító kapott meghívást a témában tartott tréningre, amelyen a VW szakemberei a konszern minőségbiztosítási és beszerzési folyamataival, valamint a beszállítókkal szemben támasztott követelményeikkel ismertették meg a résztvevőket. A résztvevők többsége már VW-beszállító volt.A HITA közleménye szerint jó esély van arra, hogy a VW-beszállításainak volumene tovább növekedjen.

Porsche Hungaria: az élénkülés apró jelei az újautó-piacon

2013.12.13.
Szerző: Horváth MiklósA rendhagyó sajtótájékoztatóra december 12-én került sor, melynek keretén belül a cégcsoport összteljesítményét röviden összegző beszédet Eppel János ügyvezető igazgató tartotta. Az esemény napirendjében ezúttal nem szerepelt a márkaigazgatók egyéni, saját területükre vonatkozó eredményeinek és céljainak kifejtése, hiszen ezt évközben folyamatosan megtették rendszeres és egyúttal részletes sajtóközleményeiken és egy-egy új modell hazai bemutató rendezvényén keresztül.Eppel JánosAz ügyvezető előadásából azonban megtudtuk, hogy a Porsche Hungária piacvezető pozíciója 12 éve töretlen, de idén is a többségi flottavásárlásoknak köszönhető az eredmény. A Skodánál 85 százalékos a céges vásárlások aránya, a Volkswagennél pedig 80 százalékos, mindemellett újautó értékesítésben továbbra is piacvezető az Audi, a Skoda, valamint minőségi használtautók piacán a Das Weltauto. A felsoroltakhoz hasonlóan a Seat személyautók és VW haszongépjárművek is jobb eredményt produkáltak, hiszen a cégcsoport teljes volumene tekintetében tavaly november végéig összesen 17 318 darab autó kiszállítása valósult meg, idén pedig 19 133. Az év végéig várhatóan ez a szám 20 500 lesz, amivel 30 százalékos piaci részesedést könyvelhet el az importőr cég. Személyautó forgalomba helyezésben november végén a következőképp alakult a márkák sorrendje: első a Ford, második a Volkswagen, harmadik az Opel és negyedik a Skoda. Személyautó kiszállításban viszont első a Skoda (6747 db), második a Volkswagen (6737 db), harmadik az Opel (5504 db) és negyedik a Ford (4899 db).Eppel úr tájékoztatása szerint a törvényi környezet 2013-ban megkezdődött javuló tendenciája nagyban hozzájárult az éledéshez, hiszen a cégszerű használat során a javítás áfája részben visszaigényelhetővé, a cégautó adója pedig levonhatóvá vált. A magánvásárlások fellendítésének kulcsa azonban a kedvező hitelkonstrukciók feléledésében van. Az ügyvezető igazgató szerint ennek okán, valamint az általános gazdasági élénkülés miatt tekinthető egy stabil évnek az idei, és számíthatunk egy jó ütemben felfelé haladó autópiacra 2014-ben.
Címkék: 

Fiat Professional évzárás: haszongépjármű üzletág, Ducato Minibusz

2013.12.12.
Kép és szöveg: Horváth MiklósA Fiat Professional Country Managere - Cepicka Vlastimil - egy rövid bemutatkozást követően ismertette a haszongépjármű üzletág idei Uniós és magyarországi eredményeit. A 110 éves szakmai múlttal rendelkező márka divíziója Európában 12 százalékos, Magyarországon pedig 14,7 százalékos piaci részesedést produkált a nem teljesen lezárt eredmények alapján. A Fiat haszongépjárművek az Unióban ezidáig ötször nyerték el az Év Haszongépjárműve Díjat, hazánkban pedig 2006 óta állnak minden évben dobogós helyen.Cepicka Vlastimil a Fiat Professional üzletág vezetőjeA régióban a legnagyobb növekedést (3,0 százalék) a Fiat Professional érte el, maga mögé utasítva a Peugeot-t (1,7 százalék) és a Fordot (1,2 százalék). A haszongépjármű ágazat veszteseinek a Renault és a Volkswagen bizonyult, ugyanis piaci részesedésük a francia márka esetében 1,4 százalékkal csökkent, VW haszongépjárműveknél pedig 4 százalékos visszaesést regisztráltak. Az összesített rangsorban a Fiat az első, majd a Ford, VW és a Peugeot következik. Magyarországon januártól novemberig összesen 10854 db jármű eladását regisztrálták, ezáltal a tavalyi év 12 hónapra vetített mennyiségét tizenegy hónap alatt sikerült túlszárnyalni. A Ford modelljei fogytak a legjobban, 2328 darab haszongépjármű eladásával 21,4 százalékos piaci részesedést és 2,6 százalékos növekedést szereztek az előző évhez képest. A dobogó második helyén a Fiat foglal helyet, hiszen 1595 darab járművet értékesítettek, amivel piaci részesedésük 14,7 százalékos, a tavalyi évhez képest pedig 1 százalékkal lett nagyobb a rájuk eső tortaszelet nagysága. Harmadik helyen a VW található, ahol 1388 darab jármű értékesítésével 12,7 százalékos piaci részesedést szereztek maguknak, náluk viszont a tavalyi évhez képest a változás mértéke negatív előjelű és 3,3 százalékos.A különböző szegmensek bontásából kiderült, hogy a Fiat ajánlatok gerincét a Ducato, Doblo és Fiorino modellek képezik. Idén a Ducato modellek eladásával sikerült a Fiatnak az első helyre pozícionálnia magát, megszerezveezáltal egy 27 százalékos piaci részesedést. A többi márka hasonló kategóriájú haszongépjárművei a következőképp rangsorolhatók: Ford (26,9), Peugeot (10,8), Renault (10,2), Citroen (9,0), Mercedes-Benz (5,2), Volkswagen (3,0), Iveco (2,5), Toyota (2,4), Opel (2,0), Nissan (0,9).Scudo kategória esetében már nem ennyire fényes a helyzet, ugyanis a prezentációban szereplő nyolc márka rangsorában az utolsó előtti helyen végeztek az olaszok. Doblo és Fiorino esetében pedig ismét dobogós helyre került a Fiat Professional, ugyanis 12,7 százalékos piaci részesedésükkel csak a VW (28,1) és a Citroen (16,2) előzte meg őket.2014-ben a megújuló Ducato Minibuszra fókuszál leginkább a haszongépjármű üzletág, ugyanis a jelenlegi Euro 5-ös motorokat Euro 5+ és Euro 6 szabvány szerintiek váltják le. Az újdonságot továbbá a Panorama és Combi kivitel esetében alkalmazott Flex Floor technológia teszi vonzóvá olyan felhasználási igények esetén, ahol az utastér és a csomagtér variálhatósága elemi fontosságú. A gyakorlatban a sínek mentén variálható üléssorral könnyebb a hozzáférés a hátsó sorokhoz, igény szerint növelhető a csomagtér és nem utolsó sorban lehetőség van mozgáskorlátozott személy szállításakor a kerekesszék biztonságos rögzítésére is.Az előadás végén Vlastimil Úr a haszongépjármű üzletág nevében egy Samsung Galaxy kamerát adományozott a hazai autólopások hatékony felgöngyölítését végző Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület részére. A Fiat Professional ehhez hasonló, de ennél jóval nagyobb értékű támogatással korábban is hozzájárult már az egyesület munkájához, ugyanis egy Fiat Panda Van 4x4-es kivitelű járművet biztosítottak „szolgálati autóként” a civil szervezet számára 6 évvel ezelőtt.A képen az átadás pillanatában balról Cepicka Vlastimil a Fiat Professional üzletág vezetője és Vezda László az AutóvadászVezda László az Egyesület elnöke elmondta, hogy a készülék kompakt kivitele, Androidos és 3G-s mivoltának köszönhetően mostantól nincs szükség a műszerfalra csavarokkal rögzített kamerára és laptopra. Mivel a készülék könnyen mozgatható - hiszen egy okostelefon méretű eszközről beszélünk - bármilyen autóban gyorsan és egyszerűen üzembe helyezhető. Elképzelhető tehát, hogy a jövőben már nem csak a feltűnő külsejű Vadászpanda szimatol az utakon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója