Ittas másodpilótát tartóztattak fel a stuttgarti repülőtéren

2018.03.24.
A 40 éves portugál férfi már a pilótafülkében a felszállás előtti ellenőrzéseket végezte, amikor a járat indulását 106 utassal a fedélzetén törölték. A repülőtéri dolgozónak a másodpilóta bizonytalan járása és alkohol szaga tűnt fel, s rögtön figyelmeztette a légiközlekedés felügyeletet, illetve a rendőrséget is. A hatóságok megállapították, hogy a férfi nyilvánvalóan ittas állapotban volt. A járat 106 utasának szállodában kell töltenie az éjszakát, mivel a járatra nem állt rendelkezésre pótlegénység. A rendőrség és az ügyészség most a légiközlekedés veszélyeztetése bűncselekmény kísérletének gyanúja miatt nyomoz a férfival szemben. A másodpilótát előzetesen őrizetbe vették, s 10 ezer eurós óvadékot állapítottak meg, hogy szabadlábon védekezhessen. A hatóságok emellett indítványozták a pilótaengedélye bevonását. (Leadképünk illusztráció)

Csatornafedelet tettek a sínre a Sopron-Ebenfurt vasútvonalon

2018.03.24.
Ismeretlen tettes vagy tettesek pénteken 12 óra után egy 52 centiméter átmérőjű vas csatornafedelet tettek a Sopron-Ebenfurt vasútvonal 862-es vasúti kilométerénél a sínekre. Egy Ausztria felől érkező személyvonat nekiütközött a csatornafedélnek és tíz méteren tolta maga előtt, majd kilökte a vasúti töltés mellé - olvasható a közleményben. Az ütközés miatt nem sérült meg senki és anyagi kár sem keletkezett, a vasúti közlekedésben sem okozott fennakadást az eset. A Soproni Rendőrkapitányság vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a bűncselekményről vagy az elkövetőkről, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok egyikét. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás az AMTS-en

2018.03.23.
Van mire büszkének lenni. Knezsik István, az ANK elnöke és Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A képre kattintva képgaléria nyílik. Van mire büszkének lenni, akár a múltat, akár a jelent vagy éppen a jövőt nézzük – mondta kiállításmegnyító köszöntőjében Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A politikus kifejtette, 2017-ben rekordévet zárt a magyar járműipar, termelési értéke 8038 milliárd forint volt. A járműipar adja a magyar feldolgozóipar harminc százalékát, s 175 ezer embernek biztos megélhetést. Knezsik István és vendégei. További fotók a képre kattintva tekinthetők meg. Magyarország autóipari nagyhatalommá vált, s nálunk működik a világ legnagyobb motorgyára – jelentette ki az államtitkár, aki beszélt arról is, idén eddig 15 nagyberuházás indult az országban, ebből 9 a járműiparhoz kapcsolódik. A kormány kiemelten kezeli az e-mobilitást, jelenleg 2200 e-autó működik, s 5 ezer zöld rendszámot adtak ki – érzékeltette a politikus, van hová fejlődni. Bejelentette azt is, a MÁV Start új IC-kocsik gyártásába kezdett Szolnokon, megkezdődik az IC-vonatok cseréje. Magyarként érdemes Magyarországon dolgozni ebben az ágazatban – erősítette meg a kiállítás tematikáját az államtitkár. A rendező Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István elmondta, 1300 négyzetméteren mutatják meg azt, mire lehetünk büszkék a múltból és jelenből. Lenkey Balázs Elsőként Lenkey Balázst, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanárát szólította színpadra, aki az IC-kocsik terevezője. Majd megidézte Kármán Tódort, az első drón feltalálóját, id. Rubik Ernőt, aki a GOBÉ megalkotója volt. A gyrocopter Az élő show következő vendége Árgyelán Aurél, a SkyCruiser Autogyro Kft. tulajdonosa volt, aki Mészáros József főkonstruktőrrel megalkotta a gyrocoptert. Az Inárcson készülő közlekedési eszköz nem tud leesni, olyan, mintha dróton húznák – fejtették ki. 120-130 km/órás sebességre képes, normál benzinnel működik, hatótávolsága 350-500 km között van. Jelenleg kétüléses változatban gyártják, de tervezik 1 és 3 üléses formában is. Magyar fejlesztésű kisrepülőgép a kiállításon. Újabb repülős szakembert szólított a színpadra az ANK elnöke. Boros László, a Magnus Aircraft vezérigazgatója bemutatta azt a magyar fejlesztésű kisrepülőgépet, amelyet a világon először fejlesztettek ki kompozit anyagokból. A kétüléses repülőgép  műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztettek egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik és szintén kompozit anyagból készült; így jóval könnyebb, alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek. A gépeket egyelőre Kecskeméten gyártják, hamarosan azonban Pécs lesz a cég új gyártóközpontja. Bemutatkozik a kiállításon az új magyar elektromos kukásautó. Debrecenben készül, hatótávolsága egy feltöltéssel 70-100 km munkavégzés közben, de legalább 130 síkúton. Bartha István több, mint tizenöt éve kezdte a Debreceni Egyetemen ennek az elektromos hajtásláncnak a fejlesztését, 2015 óta egy külön kutatás-fejlesztési laborban dolgozik a találmány tökéletesítésén. Az élő show képletesen a vízen folytatódott. Knezsik István újabb vendége Viszkei András, az Aqwia Kft. tulajdonosa volt. A cég kifejlesztette és gyártja az elektromos hajókat, amelyek iránt óriási a kereslet. Elektromos hajó is látható a kiállításon. Százhúsz darabot már eladtunk, s alig bírjuk bővíteni az üzemet, akkora a kereslet – mondta az élő show színpadán Viszkei András. Ezután a formatervezők vették át a színpadon a főszerepet. Az ANK elnöke előbb Obendorfer Dávidot, majd Wittinger Csabát hívta a színpadra. Előbbi a RIVA bergamói designstudió munkatársa, nevéhez fűződik az Citroen Type H furgon újraértelmezése és luxushajók designja. Utóbbi a Renault Twingo külső designja mellett újabban a Mercedes-AMG Project One-en dolgozik, a különleges jármű kerekeit ő tervezte. Újabb vendég érkezett a színpadra. Papp Tamás, Dräxlmaier Hungaria Kft. műszaki igazgatója. Ez a magyar cég olyan világmárkák enteriőrjét tervezte, mint a Porsche, a Range Rover vagy éppen az Audi A7. A lóközlekedést Lázár Vilmos világbajnok fogathajtó, a Magyar Lovas Szövetség elnöke képviselte. Azért vagyunk mi magyarok ennyire jók a járműgyártásban, mert a lovak jelentik a gyökeret, ott ugyanis a ló jelenti a motort – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy egykoron lótenyésztésben világhatalom voltunk, s oda kellene újra visszatérni. Habsburg György nagykövet Knezsik István Habsburg György nagykövetet kérte a színpadra. Az ok, az, hogy a Habsburg-család ajándékozta a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumnak a Delizsánsz postakocsit, ami Mária Terézia parancsára 1752-ben kezdett el postajáratként közlekedni Bécs és Budapest között. A Delizsánszot eredeti pompájában felújították, most éppen az AMTS-en vendégeskedik vasárnap estig. Habsburg György elárulta, édesapja, Habsburg Ottó teljes hagyatéka Magyarországra került, feldolgozása megkezdődött. A külföldön élő Anisits Ferenc ismét ellátogatott Budapestre. Az élő show utolsó vendége Anisits Ferenc volt, akit dízelpápaként ismer a világ. A BMW-nél egykoron korszakalkotó magyar mérnök tavaly vette át életművéért a magyar járműipar Oscar-díját az ANK elnökétől. Idén is eljött, hogy megemlékezzen egy nagy magyar mérnökgenerációról, amelynek tagjai 1956 után külföldre távoztak, s a világ nagy cégeinél öregbítették a magyar mérnökök jó hírnevét. Perr Gyula, Cser Gyula, Gyarmathy György, Sinkó Aladár – sorolta mérnöktársainak nevét, majd megjegyezte: egyedüli túlélő vagyok. Anisits Ferenc a kiállításmegnyítón úgy fogalmazott, legyen büszke az ország arra, hogy autókat szerelnek össze, az összeszerelés ugyanis a legnagyobb hozzáadott érték, a legmagasabb fokú tevékenység. A dízelpápa humorát sem veszítette el, Knezsik István dicsérő szavaira úgy reagált: - Jobb feltalálónak lenni, feltaláltnak lenni kellemetlenebb. Teljes felújításon esett át és már túl van első, Angliában végzett tesztjén a kétszeres Európa- és angol-bajnok OXXO Hungary Truck Racing Team versenykamionja. A Jázmin névre keresztelt jármű dobogós esélyekkel készül a 2018-as Kamion Európa-bajnokságra. A sajtó és a nagyközönség először március 23-25 között találkozhat vele az Automobil és Tuning Show-n. A járműről a lepel a kiállítás után hullott le. Ebben segítséget nyújtott Homolya Róbert államtitkár, Knezsik István, az ANK elnöke, Tököly László, az OXXO elnöke, Horváth Richárd Hatvan polgármestere és Sárosi Brúnó a csapat vezetője. Fotók: Birton Szabolcs  

Ötödik győzelmére készül az Audi a Nürburgring 24 órás futamán

2018.03.23.
Az Audi Sport customer racing négy hivatalos csapatot támogat az idén. A 2015-ös verseny győztese, az Audi Sport Team WRT, a tavaly diadalmaskodó Audi Sport Team Land, illetve az eddigi kétszeres győztes Audi Sport Team Phoenix egyaránt a hosszú távú futam meghatározó szereplői, akik körét az idén az Audi Sport Team BWT teszi teljessé. Peter Mücke csapata 2018-ban mutatkozik be az Eifel-vidéki viadalon. Összesen tizenkét pilóta osztozik a cockpitokon, köztük Robin Frijns, Nico Müller és René Rast személyében három Audi gyári DTM-versenyzővel. Az Audi Sport pilóták - Christopher Haase, Christopher Mies, Kelvin van der Linde, Frank Stippler, Dries Vanthoor, Frédéric Vervisch, Markus Winkelhock és Sheldon van der Linde - értékes tapasztalatokkal és számos győzelemmel érkeznek az ügyfélsport világából. - A Nürburgring 24 órás futama a profik és amatőrök extrém kihívásaként mind a mai napig megőrizte karakterét - hangsúlyozta Chris Reinke, az Audi Sport customer racing vezetője. "Támogatott csapatainkkal és további privát indulókkal az összesített győzelemért is jó esélyekkel szállhatunk harcba, s hét korábbi győztessel versenyzőgárdánk is igen erős." Felkészülési lehetőségként többek között a hétvégén induló VLN Endurance Championship Nürburgring futamait, illetve az április 15-i kvalifikációs versenyt használhatják ki a csapatok és a pilóták.

Összevonhatja mobilitási szolgáltatásait a Daimler és a BMW

2018.03.23.
A két rivális autógyár már egy éve folytat egyeztetéseket mobilitási szolgáltatásaik összevonásáról, a lap értesülése szerint mostanra megállapodásra jutottak a kérdésben. Eszerint egyesülnek a Car2go és a DriveNow bérautó-szolgáltatásai, valamint a két autógyár 50-50 százalékos tulajdonában lévő közös vállalat kezelésébe kerülnek át a Daimler Mytaxi és a Moovel fuvarrendelő és -megosztó szolgáltatásai, valamint a BMW ParkNow parkolóhely foglaló szolgáltatása. A két autógyár fuvarmegosztó szolgáltatásainak összevonásáról már hónapok óta keringenek találgatások a médiában. A BMW nemrégiben vásárolta ki partnere, a Sixt tulajdonrészét a DriveNow vállalatból, a Daimler pedig ugyanígy járt el az Europcar részesedésével a Car2go vállalatban. A DriveNow és a Car2go együttesen négymillió ügyféllel rendelkeznek. A mobilitási szolgáltatások esetében létkérdés, hogy minél több ügyfél legyen. A nagy amerikai fuvarmegosztó szolgáltatások, az Uber és a Lyft, valamint a kínai Didi Chuxing a két német szolgáltató ügyfeleinek a sokszorosával rendelkeznek. A cégek összevonása még hatósági jóváhagyásra vár. Az új közös vállalat piaci tőkeértéke a Manager Magazin becslése szerint meghaladhatja az egymilliárd eurót, és középtávon a tőzsdére vitele is szóba jöhet.
Címkék: 

Két napos forgalomkorlátozás az M5-ösön

2018.03.23.
Az M5-ös autópálya 80-as kilométerszelvényénél végzett építési munkálatok miatt 2018. március 24-én 9 óra és 22 óra között, valamint 2018. március 25-én 9 óra és 22 óra között az út 73-as és 91-es kilométere közötti szakaszán lezárásokra kell számítani. A forgalomkorlátozás ideje alatt az autópályáról való le- és felhajtást rendőrök irányítják, illetve a megváltozott forgalmi viszonyokra előjelző közlekedési táblákkal hívják fel az autósok figyelmét. Előreláthatóan 2018. március 24-én, szombaton a Szegedről Budapest felé vezető, bal pályatestet zárják le az út 91-es kilométerénél, a Kecskemét-Dél csomóponti kihajtónál. A leterelt forgalom az 54-es, majd a 44-es, végül a 445-ös út érintésével érheti el az 5-ös számú főutat, amelyről a 73-as kilométernél, azaz a Kecskemét-Északi csomópontnál lehet visszahajtani az autópályára. Vasárnap, 2018. március 25-én a Budapestről Szeged felé vezető útszakaszt zárják le a munkálatok idejére. A rendőrök a forgalmat a Kecskemét-Északi csomóponti kihajtónál terelik le az autópályáról az 5-ös számú főútra. Innen a 445-ös, majd a 44-es, végül az 54-es út érintésével a Kecskemét-Dél csomópontnál, az sztárda 91-es kilométerénél térhetnek vissza az autópályára azok, akik Szeged irányába kívánnak továbbhaladni. Kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszon!

570 új gépjárművet kapott a rendőrség

2018.03.23.
A rendőri szolgálatellátás alapfeltételei közé tartozik a reagáló képesség biztosítása. Ehhez elengedhetetlen a mobilitást biztosító gépjárműállomány, annak – a szakmai igényeknek megfelelő – folyamatos fejlesztése. A rendőrség gépjárműparkjának amortizációs cseréjének keretében 570 darab bűnügyi és ügyintézői gépjárművet adott át az állománynak a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány. A vásárolt gépkocsik Skoda, Opel, Suzuki és Mercedes gyártmányúak. Az autók beszerzési értéke 3,6 milliárd forint, a folyamatos üzembiztonságot garantáló, öt évre vagy 200 000 kilométer futásteljesítményig szóló szervizcsomag értéke 1,7 milliárd forint. Az elmúlt fél évben rendszerbe állított 3 235 gépjármű beszerzésére 37 milliárd forintot, a kapcsolódó szervizcsomag biztosítására 9,7 milliárd forintot fordított a rendőrség. Az új gépjárművek megérkezésével a rendőrségi szolgálati személygépkocsipark átlagéletkora 6,8 évről 3,2 évre csökkent.

AMTS - megnyílt a szezon első autós kiállítása

2018.03.23.
Hozzátette: az ágazat 175 ezer embernek ad munkát az országban, és a 2018-ra tervezett 15 nagyberuházás közül 9 a járműiparhoz kapcsolódik. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar kormány nagyon sok olyan pályázatot hirdet, amelyek a multinacionális nagy cégeket, a magyar beszállítókat és a magyarországi felsőoktatási intézményeket próbálja összekapcsolni, és megjegyezte, hogy egyre több nagy cég teszi át a kutatási és fejlesztési központját Magyarországra. A magyar kormány sok programmal támogatja az elektromobilitás terjedését, az ehhez szükséges szemléletváltást is, ugyanakkor megjegyezte, hogy az országban még csupán 2200 kizárólag elektromos és 5000 zöld rendszámmal rendelkező autó található. Homolya Róbert szavai szerint az önvezető autók tesztelésére alkalmas zalaegerszegi tesztpálya fontosságát mutatja, hogy Magyarországtól 800 kilométerre van a legközelebbi ilyen lehetőség. Arról is beszámolt, hogy a szlovén, az osztrák és a magyar szakminiszterek pénteken írják alá azt a három ország - Szlovénia, Ausztria, Magyarország - közötti együttműködésről szóló megállapodást, ami az önvezető autók határokon átnyúló tesztelését teszi lehetővé. A magyarországi eseményen az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa is jelen lesz. Az Automobil és Tuningshow Magyarország legnagyobb autókiállítása, március 23-25. között Budapesten, a Hungexpo területén várja az érdeklődőket. A rendezvényen 15 ország több mint ezer járműve és 200 kiállítója mutatkozik be.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója