Több mint kétszeres túljegyzéssel zárult az AutoWallis részvénykibocsátása

2021.11.11.
A tájékoztatás szerint az ársáv felső harmadában található 117 forintos kibocsátási áron jutnak a magyar tőzsde autós vállalatának részvényeihez a lakossági és az intézményi befektetők is. A lakossági jegyzők a részükre történt átcsoportosítás alapján 2,5 milliárd, míg az intézményi befektetők 7,5 milliárd forint összegben jutnak új kibocsátású részvényekhez. A vállalat felidézte, hogy az október 25-én indult jegyzésben a lakosság számára az AutoWallis maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényt ajánlott fel. Ehhez képest a 16 naposra tervezett jegyzési időszakban már három nap alatt ennek majdnem kétszeresét elérő, 2,8 milliárd forintot meghaladó összegű igényt adtak le a lakossági befektetők a 122 forintos maximális áron. A lakossági jegyzést így október 28-án lezárták, további túljegyzésre nem volt lehetőség. Az intézményi befektetők a számukra november 2-án megnyílt jegyzési időszakban összesen több mint 132 millió darab részvényjegyzési igényt adtak le, ami több mint kétszeresen meghaladja a számukra allokált mennyiséget. Az új részvények BÉT-re történő bevezetése várhatóan november 24-ig megtörténik. Ormosy Gábort, az AutoWallis vezérigazgatója a jegyzés eredményét értékelve kiemelte, hogy az minden várakozást felülmúlt és azt bizonyítja, hogy a csoport 2019-es tőzsdei megjelenése óta elért növekedést a befektetők elismerik, valamint a vállalat által meghirdetett növekedési stratégiát támogatandónak ítélik. A vezérigazgató szerint a jelenlegi részvénykibocsátás nemcsak az AutoWallis, hanem az egész magyar tőkepiac szempontjából új korszakot nyit, mert több mint 10 éve nem volt ilyen méretű lakossági részvényjegyzés a Budapesti Értéktőzsdén, a kibocsátás teljes összegét nézve pedig 2017 óta nem volt ilyen jelentős tranzakció. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója ismertette, hogy a 117 forintos kibocsátási áron 8 intézményi befektető jutott részvényekhez, míg a lakossági részvényjegyzők száma meghaladta az 1200-at. Fontos eredményként említette, hogy a kibocsátás már a nemzetközi intézményi befektetők érdeklődését is felkeltette. A vállalat tájékoztatása szerint a forrásbevonás hátterében az AutoWallis csoport növekedési stratégiája áll, amely 2025-ig 16-38 milliárd forint értékű tranzakciókkal, akvizíciókkal, fejlesztésekkel számol. A várakozások szerint az AutoWallis a 2020-ban elért 88 milliárd forintos árbevételét idén az év végére több mint megduplázhatja, és az évtized közepére a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd fölé növelheti. A növekedés a vállalat eredménytermelő képességében is megmutatkozhat, terveik szerint a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) több mint a hatszorosára, 14-15,2 milliárd forint közé ugorhat 2025-re. A közép-kelet-európai régió 14 országában jelenlévő AutoWallis Nyrt.-t a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzik. Részvényei szerdán 127,5 forinton zártak; az elmúlt egy évben a legmagasabb értékük 135 forint, a legalacsonyabb 79,6 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!            

November 15-től 480 forintban maximálják a benzin és gázolaj árát

2021.11.11.
Mint mondta, ez azt jelenti, ennél a 480 forintnál olcsóbb lehet a benzin és gázolaj ára, de drágább nem - írja az MTI. Jelezte: abban bíznak, az ár felső határának rögzítése segítséget jelent a gazdaságnak és hozzá tud járulni az infláció mérsékléséhez is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megugrott az alternatív hajtású autók részaránya Ausztriában

2021.11.11.
A januártól októberig terjedő periódusban 204,6 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, ami nagyjából megfelel az egy évvel korábbinak, mindössze 0,1 százalékkal marad el attól. A válság előtti bázishoz, 2019 január-októberi periódusához képest, amikor 283,4 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba, az elmaradás 27,8 százalék. Az év elejétől nézve a forgalomba helyezések száma nagyjából meg is felel az egy évvel korábbinak, októberben viszont már jóval kevesebb volt: 14,7 ezer, ami 39,2 százalékos visszaesés 2020 októberéhez képest. A január-októberi szinte változatlan forgalomba helyezéseken belül a dízelmotoros autók száma 35,1 százalékkal csökkent, a benzineseké pedig 13,0 százalékkal. Nagymértékben nőtt viszont az alternatív hajtású autók száma, az akkumulátoros, teljesen elektromos hajtású (BEV) autók száma 151,5 százalékkal, a dízel-hibrid autóké 97,4 százalékkal, a benzin-hibrid autóké pedig 87,1 százalékkal nőtt. A forgalomba helyezéseken belül a legnagyobb részaránya a benzines autóknak volt január-októberben, 39,1 százalékos. A második legnagyobb részarányban az összes alternatív hajtású autó együttesen 36,6 százalékot ért el, a dízeles autók pedig 24,2 százalékot. A benzin-hibrid autók 18,1 százalékban, a teljesen elektromos autók 12,9 százalékban, a dízel-hibrid autók pedig 5,6 százalékban képviseltették magukat a január-októberi forgalomba helyezések között. Az októberi forgalomba helyezésekben az alternatív hajtású autók érték el a legnagyobb arányt, 44,8 százalékot, ami nagyjából tíz százalékponttal haladja meg a benzinesek 33,9 százalékos részesedését és duplája a dízelesek 21,3 százalékának. Márkák szerint a legnagyobb részarányt a VW vívta ki magának a január-októberi forgalomba helyezésekben, 15,6 százalékosat. A második helyet a Skoda szerezte meg 8,8 százalékkal, mögötte a Seat 6,6 százalékkal, majd a BMW 6,3 százalékkal. Az előző évihez képest az Audi növelte a legnagyobb mértékben az eladásait, 23,1 százalékkal, majd a Fiat 17,6 százalékkal, a BMW 4,1 százalékkal és a VW 2,0 százalékkal. A legnagyobb csökkenés a forgalomba helyezések számában a Renault márkánál volt, 15,6 százalékos. A Hyundai 12,8 százalékkal, a Skoda 11,6 százalékkal, a Ford 6,7 százalékkal kevesebb autót adott el, míg a Mercedes 2,3 százalékkal, a Seat pedig 2,2 százalékkal kevesebbet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Már készül az elektromos jövőre a makói ContiTech II. rész

2021.11.11.
A tartós munkabékéhez Makón alapfeltétel, hogy meglegyen az új kollektív szerződés, és azt aláírja minden érintett. – Egy 20 éves kollektív szerződést kell a mai autóiparhoz és az új munka törvénykönyvéhez igazítani, illetve rugalmasabbá tenni, a korábbi jogokat nem akarjuk csorbítani. De kell az új, a tárgyalások már több hónapja folynak, november végéig szeretnénk aláírni az új kollektív szerződést a szakszervezetekkel. Akár a mediátor bevonását is támogatjuk, ha az a megoldás irányába mutat. Nekünk nem opció, hogy nem beszélünk, a végsőkig fogunk tárgyalni a kollégákkal – vázolta a helyzetet Szűrszabó Levente, hozzátéve, nem is tehetnek mást, hiszen december végén lejár a jelenlegi kollektív szerződés. (Írásunk első részét itt olvashatják.) Szűrszabó Levente és néhány "cikkszám" a sok ezer közül. Megtudtuk, a jövő évi költségvetésbe benne van a bér- és cafeteriaemlés is. Ez mellett végkielégítésben és felmondási időben is többet biztosít most a dolgozóinak a ContiTech, mint amit a munka törvénykönyv, kötelezően előír. – Ezt meg is szeretnénk tartani, sőt, akkor is marad a kedvező plusz, ha nem sikerülne aláírni a kollektív szerződést december végéig – hangsúlyozta az igazgató. A háttérbeszélgetésen szóba került a szeptember elején sajtóban is nagy vihart kavart úgynevezett csendrendelet. „A makói gyárban a felettes engedélyéhez kötötték, hogy egy dolgozó szót váltson egy másik üzemrészből érkezővel.” Ez azután végig is futott a hazai portálokon. – Utólag már látszik, talán szerencsétlen volt a szövegezés, félreérthető lehetett a munkautasítás, ezt elismerem. De véleményem szerint hibázott a szakszervezet is, hogy nem a kerítésen belül akarta megoldani, hanem azonnal kivitte a gyárkapun. Jobb lett volna nagy sajtónyilvánosság nélkül rendezni a félreértést – tekintett vissza az igazgató, hozzátéve, azóta módosították, és véleményezésre megküldték az új javaslatot az üzemi tanácsnak. Vita van arról, fél vagy egy éves legyen a munkaidőkeret. Újságírói kérdésre szóba került, hogy rugalmasabb munkarendet szeretnének a dolgozók. Kiderült, ha az autógyárak egyszer csak kérnek valamit, azt meg kell oldani, de ha nem tudnak időben a kollégákhoz fordulni, akkor nem jönnek be, pedig időkeretbe beleférne. Fontos, hogy mennyivel előtte tudják értesíteni a dolgozókat a túlórákról, illetve a hétvégi munkáról. – Vita van arról is, hogy fél vagy egy éves legyen a munkaidőkeret. Jobb lenne megegyezni és mi is azt szeretnénk – mondta az igazgató, hozzátéve, három szakszervezet van a gyárban, a dolgozók túlnyomó többségét lefedik. Idén eddig 37 saját és 53 kölcsönzött alkalmazottal bontott szerződést a Continental makói üzeme, és az év végéig további 140 ember elbocsátása várható. Próbálnak először a kölcsönzött munkaerőtől megválni, és a régi elkötelezett törzsgárdát megtartani. Szűrszabó Levente határozottan cáfolta, hogy az eddig elküldött saját dolgozóktól a sztrájk miatt váltak volna meg. Hangsúlyozta, a döntést üzleti alapon hozták meg. A helyzetet az is bonyolítja, hogy a közel 1600 dolgozóból 250 szinte folyamatosan inaktív, betegség, terheség, illetve szülési szabadság miatt. Közel 1600-an dolgoznak a makói ContiTechnél. Kérdésre válaszolva az igazgató elmondta, sok százezer euró értékű új beruházások szükségesek ahhoz, hogy a jelenlegi 10-20-ról 20-30 százalékra tudják emelni a műanyagalapú termékek arányát. De ez csak a dolog egyik része, szükség van hozzá emberekre is. A háttérbeszélgetésen szóba került az igazgató elhíresült vonatos hasonlata, amit nem sokkal érkezése után mondott a dolgozóknak a május eleje óta igazgató Szűrszabó Levente. “Gyorsvonatként jön velünk szembe a rengeteg változás, ezt meg kell tudnunk állítani, hogy felülhessünk rá. Aki a végletekig ragaszkodik a régi és megszokott gumitermékekhez, az nem tud velünk tovább utazni.” Háttérbeszélgetésen prezentál az igazgató. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Orosz „tank” érkezik Amerikába - szétszedik a kommentek

2021.11.11.
A november 18. és 29. között rendezendő Los Angeles-i Autószalonon debütál az orosz UAZ Patriot amerikai változata. A 4x4-es SUV-ot az Egyesült Államokban a helyi Bremach cég forgalmazza majd, saját márkanévvel. Az autót az eredeti -  2,7 literes, 150 lóerős - motor és a francia gyártmányú, 6 sebességes Punch Powerglide automata váltó hajtja. Ugyanakkor a tengerentúli SUV-k számos részletben eltérnek az orosz verzióktól, ami vonatkozik a fedélzeti elektronika működésének módosított algoritmusaira is. A Bremach szerint az orosz autók specifikus piaci rést céloznak meg. Az UAZ amerikai forgalmazója már bejelentette a Bremach 4x4 SUV-ok árait, amelyek 26,4 ezer dollártól indulnak. A kommentátorok a Bremach 4x4 SUV-ról sarkosan eltérőek. Vannak, akik a viszonylag alacsony árért, a klasszikus vázért dicsérik az autót, mások pedig éppen ellenkezőleg, darabokra szedik a Patriotot „ijesztő” megjelenése, gyenge motorja és elavult kialakítása miatt. Íme, egy csokorra való a kommentárokból: „Olyan, mint egy Land Rover vagy Land Cruiser a 90-es évekből. Csak új!"  "Jobban jártak volna, ha az orosz UAZ márkanév alatt forgalmazzák." "Biztos vagyok benne, hogy a Bremach Patriot amerikai verziója sokkal jobb lesz, mint az orosz változat." „Jó felépítésű, de gyenge motorral rendelkezik. Hogyan fog ez versenyezni a Wranglerrel vagy Rangerrel?" „Ideális igásló lakóautó vontatásához. Kemény, mint egy orosz tank, és segít túlélni a nehéz terepen, és kegyetlen fagyban." „Határozottan tetszik. Bár Ford Bronco-rajongó vagyok, örömmel fogadok minden új, igazi SUV-t. Jöjjön!" „Orosz UAZ-t árulnak az USA-ban ?! Merre tart a világ? Szörnyűbb, mint egy atomháború! Akkor inkább legendás Lada Nivát hoznák ide!" „Az vegye meg, aki szörnyetegre vágyik!” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyar-izraeli együttműködés önvezető járművek fejlesztésében

2021.11.11.
A magyar tárcavezető találkozott Merav Michaeli közlekedési miniszterrel (édesanyja a magyar származású Suzan Kastner), akivel közlekedésfejlesztési kérdésekről tárgyalt a magyarországi vasút- és repülőgép-fejlesztési kormányzati program kapcsán, valamint egyeztettek a hidrogén meghajtású járművek jövőbeli felhasználási lehetőségeiről. A miniszter kérte izraeli partnere támogatását abban, hogy a WizzAir légitársaság tárgyalhasson a Ben Gurion Nemzetközi Repülőtér igazgatójával arról, hogy izraeli működése költséghatékonyabbá válhasson. A szintén magyar felmenőkkel rendelkező Orit Farkash-Hacohen innovációs, tudományos és technológiai miniszterrel tudományos együttműködésről szóló egyetértési megállapodást írt alá, majd a felek áttekintették a kétoldalú szakmai együttműködés közös területeit. Ide tartoznak az autonóm, önvezető járművek és repülőeszközök (drónok), az izraeli-magyar biotechnológiai fejlesztések Magyarországon, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazási lehetősége és ezek jogszabályi feltételei, valamint a lézertechnológiai együttműködés jövőbeli lehetőségei a Szegedi ELI Lézerközpont bevonásával. Palkovics László részt vett az Okos Mobilitás konferencia panelbeszélgetésén, amely során azt járták körbe, hogy mitől lesz egy ország okos mobilitási nemzet, és mit tehet a kormányzat ennek előmozdítása érdekében. A beszélgetés során kiderült, hogy Izrael nagyon hasonló prioritásokkal rendelkezik, mint Magyarország. A konferenciát követően Palkovics László izraeli üzleti partnerekkel tárgyalt jövőbeli konkrét együttműködési lehetőségekről. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vezetéstámogató rendszert tesztel villamosokon a BKV

2021.11.11.
A BKV közleménye szerint a Siemens Mobility jelenlegi, villamosokra specializált vezetéstámogató rendszere, az STA (Siemens Tram Assistant) a járművezető munkáját segíti azzal, hogy felismeri a kockázatos forgalmi szituációkat, ezekről pedig figyelmeztetést is ad. A technológia "mérsékelheti az emberi tényezőkből fakadó események számát és mértékét", ezzel együtt pedig jelentősen hozzájárulhat a közlekedés biztonságosabbá válásához - írták. Közölték, a jelenleg is zajló, úgynevezett néma üzemmódú, vagyis a hang-és fényjelzést nélkülöző tesztelést az egyik utasforgalomban közlekedő Combino-villamoson végzik, az elsődleges cél az adat- és tapasztalatgyűjtés, valamint ezek kiértékelése után a rendszer finomhangolása. Az STA-rendszer jellegzetességét az adja, hogy a járműre telepített szenzorok a villamos haladási irányát, valamint a forgalmi közeget vizsgálják. Ráadásul a rendszer nemcsak felismeri a forgalom résztvevőit, a gyalogosokat, illetve a többi járművet, hanem azok mozgását összeveti a villamos sebességével és irányával. A Siemens Mobility innovációja nemcsak a villamosvezetők tevékenységét könnyíti meg, hanem olyan technológia alkalmazását teheti lehetővé, amely az utasok és a főváros közlekedésbiztonsági szintjét is javítja - írták. Az alkalmazott rendszert a Hungária kocsiszínben mutatták be. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A dumások a Mercedeseket szeretik

2021.11.11.
Az orosz parlamenti képviselők vagyonnyilatkozataiból kiderült, hogy a politikusok továbbra is a Mercedes márkát preferálják. A Duma képviselőinek összesen több mint 40 prémium autójuk van Stuttgartból, köztük egy Maybach. A német autók egyébként is népszerűek az orosz politikusok körében. A vagyonnyilatkozatok szerint a képviselők autói között 20 BMW és egy tucat Audi is található. Ezeket fél tucat japán Lexus, valamint ugyanennyi brit Land Rover és Range Rover követi. Egyes képviselők nagyra értékelik a kuriózumokat. Az oknyomozó újságírók a képviselői vagyonnyilatkozatok egyikében találtak például egy ritka ZIL 3207 "Junoszty", illetve egy Zaporozsec ZAZ-968MD modellt is. A parlamenti széksorokban megtalálhatók a motorok szerelmesei is. A hazai márkák között az Urálok a legnépszerűbbek, a külföldi márkák közül pedig a német BMW-k, a japán Suzukik és a Kawasakik, valamint két amerikai Harley-Davidson is. Ez utóbbiak közül az egyik 2012-ben, a másik 2015-ben készült. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bizarr baleset történt éjjel az M7-esen

2021.11.11.
A katasztrófavédelem honlapjának tájékoztatása alapján az ütközés következtében a teherautó árokba lökte a vontató autót, a tréler a szállított kocsival a leállósávban maradt. A zalakarosi hivatásos és a szőkedencsi önkéntes tűzoltók mellett amentők is a helyszínre érkeztek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója