Videón a pofátlan előzés utáni baleset

2024.04.09.
A bpiautosok.hu fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a Reptéri gyorsforgalmi úton, a „D” portánál, április 4-én. Nagyon siethetett az amúgy meglehetősen szétesőnek tűnő autós. – Ezt végképp nem értettem. Reptéri gyorsforgalmi dupla záróvonal, forgalomtól elzárt terület. Megelőz, és a piros lámpánál várakozó autóba rohan, holott simán ki is kerülhette volna – írta a portál olvasója. A képre kattintva megnézheti a videót Természetesen beindult a kommentszekció is a videó alatt. "A záróvonalas előzése után, már ki nem magyarázhatná, hogy azért nem tudott megállni, mert beesett a papucsa a fékpedál alá, ami miatt, az egyik kezében lévő forró kávéja ráömlött a ruhájára, ezért eljetette a telefonját a másik kezéből és nem tudta az sms írást befejezni ijedtében." "Én aztán nagyon ritkán hibáztatom a kamerást, de most itt tudom képzelni, hogy jó részben ő volt a hunyó. Az egész sztori egy sávváltással kezdődik a kamerás részéről, és nekem úgy tűnik, hogy nem igazán vette észre a belsőben - nyilvánvalóan a megengedett sebességet túllépő - fittipaldit. A rutintalan gyorshajtó bepánikolt, megpróbálta gázzal menteni a helyzetet, majd mire rendezte fejben a navigációhoz szükséges 4 végtagját + az útirányt, amit a Lotti mondott a Waze-ben, már koccant is." "Nálam megvan a teljes videó, részeg volt.... az Ecseri úton értesítettük a rendőrséget, ott még átment a szembesávba is.. a gyorsforgalmira felérve, közepén haladt, és többször majdnem frontális karambolt okozott..." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Részvételi rekord és fokozott biztosítás lesz a Rali Eb-n Veszprémben

2024.04.09.
"A Rally Hungary történetében ez a legnagyobb nevezői szám" - mondta az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában hétfőn Őry Kornél, a szervezőbizottság vezetője, hozzátéve, hogy 2019 óta van magyarországi versenye az Eb-sorozatnak, s azóta rendre az idény végén, az utolsó vagy az utolsó előtti viadalnak adott otthont az ország, amikor nem egyszer a bajnoki cím volt a tét. "A szezonnyitó annyiból más jellegű, hogy mindenki frissen érkezik, és mindenki úgy indul el, hogy akkor idén nekivágunk a bajnoki címnek. Ezért is lehet az, hogy ilyen népes mezőny érkezik Magyarországra." A rajtnál mások mellett ott lesz a címvédő új-zélandi Hayden Paddon vagy a norvég Mads Östberg is, valamint a legjobb hazai ralisok is elindulnak. Őry Kornél arról is beszélt, hogy a szervezéssel jól állnak, hetek óta zajlanak a kivitelezési munkálatok a helyszínen, és már az utolsó simításokat végzik. A szervezőbizottság vezetője a biztonság kérdésére külön is kitért, kiemelve, hogy az alig két hete az Esztergom-Nyerges Rallyn történt, öt halálos áldozatot követelt baleset után fokozták a biztonsági intézkedéseket. "Egy ilyen tragikus baleset után mindenki, aki ebben a szakmában dolgozik, leült, és átgondolta, hogy mit lehetne tenni, hogy még biztonságosabbak legyenek a versenyek. Természetesen ezt mi is megtettük, és a hatóságokkal egyeztetve különleges biztonsági intézkedéseket hoztunk, megemeltük a biztonsági létszámot, illetve a rendőrséggel együttműködve a rendőri jelenlétet is. Átnéztük a nemzetközi szövetséggel együtt a teljes biztonsági tervet" - mondta Őry Kornél. "Arra kérem a nézőket, hogy minden esetben csak a kijelölt helyen tartózkodjanak, és kövessék a hivatalos személyzet útmutatásait." Fotók: RallyHungary/Facebook A V-Híd Rally Hungary pénteken egy látványosnak ígérkező szuperspeciál szakasszal indul Királyszentistvánon, ahol szinkronpályát alakítanak ki a szervezők, és különleges fénytechnikával is készülnek. Szombaton és vasárnap Veszprém környékén összesen 12 gyorsaságit kell majd teljesíteniük a versenyzőknek. "Sokat fognak haladni katonasági területeken, lőtereken, úgyhogy különleges, izgalmas és látványos futamok lesznek" - jegyezte meg a főszervező.  

Tíz kilométeres torlódással indult a kedd - itt vannak gondok a sztrádákon

2024.04.09.
Az M3-as autópályán, Budapest határában, az M0-s csomóponttól kezdődően, a burkolatfelújítási munkálatok és az erős forgalom hatására 2-3 km-es torlódás alakult ki a főváros irányába írta háromnegyed 8-kor az Útinform. A kora reggeli órákban erősödik a forgalom a Budapest környéki utakon, telítettek a sávok a a főváros felé: - a 10-es főúton Solymártól, - a 11-es főúton Leányfalu és Szentendre között, - és az 51-es főúton Dunaharaszti térségében. A magyar-román határszakaszon, az M43-as autópályán, Csanádpalotánál a kilépésre várakozó kamionsor meghaladta a 3 km-t. Az M3-as autópályán, a főváros közelében, a 10-es és a 14-es km között aszfaltoznak. A Vásárosnamény felé haladók a belső sávon illetve az ellenkező oldal belső sávján haladhatnak. A városközpont felé haladók a külső és a leálló sávot használhatják. Az M5-ös autópályán, a Röszke felé vezető oldalon, a 108-as km-nél lévő Kiskunfélegyháza-észak csomópont lehajtó ágát felújítás miatt lezárták. Kerülni az autópályán tovább haladva a 114-es km-nél lévő Kiskunfélegyháza-dél csomóponton keresztül visszafordulva lehet. Az M6-os autópályán, a Pécs felé vezető oldalon, a 21-es és a 22-es km között aszfaltoznak, a belső sávot fix tereléssel lezárták.  
Címkék: 

Eladó a pápa new yorki Fiat 500L-je

2024.04.09.
Minden autó különleges, amivel az adott kor pápája közlekedik. Nem véletlenül áll a mai napig a SEAT gyűjteményében az a tető nélküli Ibiza, amit csak azért képesek voltak több helyen átszabni, hogy beférjen egy stadion bejáratán. Állítólag többen sírva fakadnak, amikor megközelítik az autót. Nos, könnyen lehetséges, hogy ugyanez a helyzet azzal a mélyfekete Fiat 500L-lel is, ami Ferenc pápa használt 2015-ös new yorki látogatásakor. Mondjuk nem ült benne túl sokáig, ugyanis csakhamar átült egy nyitott Jeepbe, hogy jobban lássák az emberek. Az RM Sotheby árverési cég mintegy 100 000 dollárt, azaz átszámítva kb. 35 millió forintot vár a nem túl különleges kinézetű, de annál érdekesebb történetű Fiat 500L-ért, ami a pápa fuvarozása után 2016-ban is használtak egy Szent Patrik napi parádén. Ezt követően a new yorki érsekség eladományozta az autót, hogy így támogassák a katolikus jótékonysága, oktatási és segélyszolgálatokat. Mindössze 1244 kilométer van az órájában, szóval igazából vadiúj. Ez minden bizonnyal a világ legszebben befotózott Fiat 500L-je, ami egyébként Lounge felszerelgésű, odabent 6,5-colos infotainment rendszerrel, motorterében pedig egy 1,4-literes, 160 lovas, négyhengeres motorral. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Négyüléses repülőgépet is gyárt majd Pécs mellett a Magnus Aircraft

2024.04.09.
Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a csarnok, ahol saját fejlesztésű, négyüléses repülőgépeket gyártanak majd, a "magyar gazdaság egyik ékköve" lehet. Megjegyezte, a cég kétüléses repülőgépei világszerte keresettek, számos iparágban alkalmazzák őket az erdészettől a határvédelemig. A termékpaletta kiegészül egy négyüléses kisrepülőgéppel, amelynek készül elektromos változata is. A miniszter kifejtette: a magyar gazdaság az elmúlt tíz évben elsősorban extenzív növekedési pályán volt. Ahhoz hogy nőjenek a jövedelmek és a hozzáadott érték, intenzív korszakba kell lépni. A magyar munkaerőpiac egyre feszesebb, egyre inkább hozzáadott értéknövekedést jelentő beruházásokat kell megvalósítani - mondta. "Abban bízunk, hogy a magyar versenyképesség, amely export oldalról a 34. helyen van a világgazdaságban, erősödni fog" - jelentette ki a miniszter. Kiemelte: a fejlesztés hozzájárul a védelmi ipar erősítéséhez is, a Magnus új repülőgépével bővülő nemzetközi piaccal számolhat. Beszélt arról is, hogy a magyar gazdaságban számos biztató jel van. "Letörtük az inflációt, megőriztünk 4,7 millió magyar munkahelyet, és mára külkereskedelmi mérleg is pozitív" - fogalmazott. A pénzügyminiszter közölte, újra indul a reálbérek növekedése, és idén van esély a növekedés visszaépítésére, bár a külső környezet ehhez nem lesz elég támogató, mivel a német gazdaság recesszióban van. Varga Mihály szerint 2024-től a magyar gazdaság visszatérhet egy egyensúlyi, növekedési pályára, "visszafogott jóslatok szerint idén 2,5 százalékos növekedés várható", amiben kulcsszerepe van az olyan vállalatoknak, mint a Magnus Aircraft. Fotók: MTI/Ruprech Judit Boros László vezérigazgató közölte, a fejlesztés részeként az 1500 négyzetméteres gyártócsarnok mellett 500 kilowattos napelemparkot is építenek. Ismertetése szerint a Fusion II. kétüléses gép beilleszkedett a piacra, oktatásra, megfigyelésre, egyéni célokra is használják. A négyüléses repülőgép gyártásához megvásárolták az IL-103 repülőgép licencét, az eredeti tervekből 3D-s modellt készítettek, teljesen kompozit felépítésűre tervezték át, és kidolgozták a gyártási technológia folyamatát. A 2014-ben alapított cég tavaly nyolcvan embert foglalkoztatott; 2022-ben 538 millió forintos nettó árbevételt ért el. A társaság tavaly félévi közlése szerint 2023-ra pozitív nulla eredményt, míg az idén és a következő években exponenciálisan növekvő árbevétel mellett pozitív eredményt vár.  

Nagy fogások a határon: fennakadt egy kemény quad és egy luxus Mercedes is

2024.04.08.
Egy iraki állampolgárságú férfi 2024. március 7-én 06:45 órakor egy német honosságú, Mercedes-Benz C180 típusú személygépjárművel akarta elhagyni az ország területét Csanádpalotánál. Az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a gépkocsit a német hatóságok keresik. A 15 millió forint értékű autót a Makói Rendőrkapitányság nyomozói lefoglalták. Holland hatóságok által körözött quadot foglaltak le a magyar rendőrök Nagylak közúti határátkelőhelyen. Az átkelőn 2024. március 7-én 17:45 órakor kilépésre jelentkezett egy bolgár állampolgárságú férfi egy Fiat Ducato furgon vezetőjeként. Az ellenőrzés során a tehergépkocsi rakterében egy CFMoto Terracross 800 típusú, holland honosságú quad-ra bukkantak a határrendészek, amelyről megállapították, hogy szerepel a körözési rendszerben. Az 5 millió forint értékű járművet a Makói Rendőrkapitányság nyomozói lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az áhított GT86 épített volt

2024.04.08.
Mindig nagy durranás egy cikkben, ha az autóvizsgáló nagyon nem azt találja a helyszínen, amit a hirdetésben ígértek. Most még csak ezt sem mondhatom, mert a – horribile dictu – Marketplace-es hirdetésben még le is írták a módosításokat. De mindennek van egy határa. A GT86 A Toyota és a Subaru „érdekházasságában” született első generációs 2+2 üléses coupé 2012-ben került a szalonokba. Kétliteres 200 lóerős boxermotorja jól mozgatja a kicsivel 1.300 kilogramm fölé hízott kasztnit. A klasszikus sportkocsi forma, az extravagáns megjelenés és a menettulajdonságok tehetik népszerűvé ezt a kocsit, na, meg ára. 10 évesen hatmillióért árulták, ami nem is lenne rossz ár egy normál állapotú, gyári kivitelű darabért, na de ez… Összecsukták, de kinyitni már nem tudták Amikor a vásárlás előtti használtautó-vizsgálaton megmértük a Toyota elemeinek festékréteg vastagságát, azonnal kiderült, hogy egy ép elem nem sok, annyi nincs rajta. Nyilvánvaló, hogy olyan sok külső elemet kellett ezen fényezni, hogy jobbnak látták, ha ráeresztenek egy telifényt. A rétegértékek alapján talán a motorház tető úszhatta meg a nagyobb deformációt. De abból, hogy oszlopokon és a küszöbökön baloldalon 300, a jobboldalon pedig 500 mikron feletti értékek mérhetők csak arra lehetett következtetni, hogy ezt a kocsit nagyon meghajlították korábban. Nálam itt eleve elesne egy autó, de a java csak most jön, mert ebből az állapotából indulhatott el a romlás útjára. Pedig még 100.000 km alatti A kocsi műszeregysége 94.000 km-t mutat, a hozzá tartozó, nem hivatalos szervizkönyvben pedig 88k km-nél van az utolsó bejegyzés. A dolog egyrészt eléggé megbízhatatlan, mert ilyen szerviztörténete bármelyik autónak lehetne, teljesen alap, hogy egy nagyszervizzel kell kezdeni a birtoklást. Van rajta néhány „mod” Amúgy a motorjával önmagában nem is lett volna semmi gond, szépen indult, szépen járt. Hanem az átalakítások. Kapott egy légszűrő átalakítást, amit soha nem engedélyezne a hatóság. Itt kezdjük meg azoknak a dolgoknak a feljegyzését, amiért egy magára valamit is adó vizsgabiztos be sem engedi a sorra az autót. A kipufogórendszert is átalakították „overpipe, frontpipe, UEL leömlő”, a forgalmi engedélyben persze ezekről egy szó nincs és katalizátor: na, az már nincs benne. Na jó, annyit hozzunk fel enyhítő körülményként, hogy a hirdetésben benne van, hogy csaknem minden átalakításból megvan az eredeti alkatrész és az jár is az autóhoz. Futófényes oldalindex Imádom, amikor a wish-es áraknak nem tudnak ellenállni és azt gondolják, hogy az utángyártott, ilyen-olyan LED-es, futófényes lámpák milyen jól fognak mutatni az autón. Ebbe a GT86-ba olyan lámpák kerültek, amibe még „E”-jelet is elfelejtettek hamísitani. A xenon fényszórókhoz nem is tartozik szintezőmotor, ami pedig kötelező ezeknél a fényforrásoknál. Az akkumulátor gyengélkedett, ezt a diagnosztika állandóan monitorozza. Nagy kerék is kell, kár, hogy a típusra nem megfelelő ET-számos. Szerencsére az abroncsok 2020-as, 6 mm-es gumik voltak. Épp ésszel nem vehető A fenti felsorolás még csak nem is teljes körű, de így is elég sok olyan dolog látható, ami miatt ez az autó egy normál műszaki vizsgán még csak meg sem jelenhetne. Igaz, hogy sokmindent adnak hozzá, ami eredeti, de kinek hiányzik ennyi plusz munka egy autóvásárlás után, és az a sok költség, amit a visszaalakításra kell költeni. A kocsit 6 millió forintért árulják. Ez amúgy 1-1,5 millióval alacsonyabb, mint a piaci sztenderd, de ebben az állapotban ennek is töredékét érheti ez az autó. Még szerencse, hogy nem csapott le vakon az ügyfél a jó árú autóra, hanem tudatos autóvásárlóként rendelt egy vásárlás előtti járművizsgálatot.  

Járműtörténelem: új motorkocsival bővül a BKV nosztalgia flottája

2024.04.08.
Fotó: BKV  Az 1531-es pályaszámú villamos motorkocsi 1941-ben készült és 1984-ig közlekedett, megfordult a 44-es, a 65-ös, a 67-es és az 51-es vonalon. A vasúti hatóság által előírt próbafutások, valamint a sikeres hatósági vizsga után a villamos várhatóan még az idén, a májustól októberig tartó szezonban debütál a BKV nosztalgia járműflottájában - írták. Az F1A típusú villamosokat az 1940-es évek elején kezdték gyártani. A háború alatt a gumihiány miatt az autóbuszok nagy része nem közlekedett, így a villamosvasút utasforgalma megemelkedett és a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSzKRt) új villamos motorkocsikat kezdett gyártani. A motorkocsik gyártásába BSzKRt Kelenföldi főműhelye mellett bevonták az autóbuszok kiesése miatt munka nélkül maradt Miskolci úti főműhelyt is. Az 1531-es homlokfala 1976-ban módosult, emellett zárt peront, vezetőülést, ollós áramszedőt, irányjelzőket és távműködtetésű ajtókat kapott és a pótkocsi ajtóműködése is távvezérelhető lett. Az 1984-es selejtezése után a villamos Szegedre került műhelykocsinak, ahol tanulójáratként működött. Fotó: BKV A BKV 2018-ban szimbolikus áron visszavásárolta a Szegedi Közlekedési Társaságtól a járművet, amelynek rekonstrukcióját 2021 októberében kezdte meg a BKV Vasúti Járműjavító Kft. A felújításkor a szakemberek arra törekedtek, hogy az utolsó forgalmi állapotot érjék el. Ehhez - egyebek mellett - visszaalakították az eredeti szekrényvázat, a lehúzható utastéri ablakokat az eredeti állapotnak megfelelően egyedileg újra gyártatták, az utasteret pedig az akkori kornak megfelelően átalakították. A motorkocsi felújítása 2023 végén fejeződött be - áll a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Gallyvédős orrot kapott a második Vitara facelift

2024.04.08.
Ami bevált, azon minek változtatni, tartja a mondás, és úgy tűnik, hogy a Suzuki is pontosan ezt alkalmazza a Suzuki Vitara esetében. Egy teljesen új generáció helyett ugyanis egy második körös ráncfelvarrást szántak az immáron 2015 óta esztergomi gyártásban készülő városi crossovernek. Az első facelift még 2018-ban volt. Akkor új lökhárítókat, puhább műszerfalbetétet és színes kijelzőket kapott. 2020-ban bemutatkozott a 48V-os mild hybrid, 2022-ben pedig pedig a 140V-os full hybrid rendszer is. Utóbbi kettő ráadásul most sem változat: marad az 1,4-literes, 127+14 lovas közönségkedvenc enyhe hibrid és az 1,5-literes, 99+33 lóerős teljes hibrid is a kínálatban. A változást tehát nem a lemezek alatt, hanem azok felett érdemes keresni és egyből az arcunkba is vágja a frissített Vitara. A terepjárókon használatos gallyvédőkhöz hasonló erőteljes, fekete lökhárító betétet kapott az orr, ami nagyobb hűtőrácsokat takar. Eltűntek a ködlámpa gombócok és vékonyabb lett a nappali menetfény. Kapott még egy látványos, kétrészes hátsó szárnyat, valamint új aero felniket is. Új színként csatlakozik egy ezüst és egy kék árnyalat is, utóbbi fekete tetővel kombinálva. Odabent tűnik a legkorosabbnak a Vitara, amit az új generációs, 9-colos infotainment érintőképernyővel próbáltak kompenzálni. Sofőrsegédjei között elérhető lesz éberségfigyelő, adaptív tempomat, táblafelismerő és sávtartó is. A frissített Vitara kora nyáron érhet a kereskedésekbe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb havi rekordokat hozott az elektromos autózásban a vállalati pályázat

2024.04.08.
A közlemény szerint a világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt teljes állomány csaknem háromezerrel gyarapodott márciusban. A 2920 darabos bővülés jelentősen felülmúlja az idén februárban regisztrált előző, 2594 darabos csúcsot. Hasonlóképpen példátlan mértékű volt a márciusi növekedés a tisztán elektromos kategóriában, első alkalommal lépve át a havi kétezres szintet. A 2108 újonnan munkába állt gépkocsi a megelőző hónap 1704 darabos rekordjához mérten is hatalmas előrelépés. Kiemelték, hogy a Belügyminisztérium hétfői adatközlése szerint zöld rendszámos járműből 93 ezernél, tisztán elektromosból 53 ezernél több fut már az országban. A komplett zöld flotta ezzel 2020 elejéhez képest több mint ötszörösére, a leginkább környezetbarát járműpark pedig majdnem a hétszeresére nőtt. A kizárólag elektromos hajtású személyautók száma a múlt hónapban haladta meg az 50 ezret. "Közös jövőnk a zöldenergia". A kormány a tiszta energiatermelés mellett több programmal ösztönzi a tárolást is összesen 200 milliárd forint értékben. A vállalkozások február eleje óta igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárd forintos keretösszegű program egy jármű beszerzésének költségeiből az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forintot vállalhat át a nemzeti helyreállítási terv REPowerEU-fejezete terhére - emlékeztet a minisztérium. Ismertették: hétfő reggelig már csaknem 3000 elektromos gépjármű megvásárlásához igényeltek összesen 11,3 milliárd forint támogatást a cégek, több mint 2200 személyautóra és közel 700 kisteherautóra. Márka szerinti bontásban a BYD, a Tesla és a Volvo gyártmányai a legnépszerűbbek. Hozzátették: márciusban megszülettek az első körös támogatói döntések is, a 191 sikeresen pályázó vállalkozás 171 személygépkocsival és 47 kisteherautóval erősítheti meg, teheti környezetbarátabbá járműparkját. Előkészületben van és a közeljövőben megjelenhet a flottaszolgáltatóknak szóló célzott hitelprogram. A kormány április közepéig számít az emberek véleményére a zöldenergia konzultáción. A 13 kérdés között az elektromobilitás térnyerésének további támogatásával és a kapcsolódó iparfejlesztésekkel összefüggő felvetések is szerepelnek az online kérdőíven - olvasható az EM közösségi oldalán. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója