„Puszi és pá!” meg a Suli-zóna: újabb iskolánál lett biztonságosabb a közlekedés

2024.09.04.
Fotó: BKK A BKK egy évvel ezelőtt, 2023-ban indította el a Suli-zóna programot, hogy a legvédtelenebb úthasználók, a már önállóan közlekedő gyermekek biztonságosabb körülmények között érkezhessenek meg az iskolákba. A program tervezése során az intézmények környékén sebességcsökkentett zónákat alakítottak ki, megváltozott a forgalmi rend, rendezték a parkolási kérdéseket, úgynevezett K+R („Puszi és pá!”) helyeket alakítottak ki, továbbá különböző felfestésekkel, figyelemfelhívó eszközökkel segítik a balesetmentes közlekedést. A program elemei illeszkednek a BKK által kidolgozott Közlekedésbiztonsági stratégiához, amelynek egyik célja – az Európai Unió vonatkozó irányelveivel összhangban –, hogy 2030-ig megfelezze, 2050-ig pedig nullára csökkentse a közúti közlekedés halálos áldozatainak számát a fővárosban. A Sulizóna-program keretében olyan beavatkozásokat végeznek el a szakemberek, mint például: az iskolák előtti és melletti utcákban színes, figyelemfelhívó „Sulizóna” táblák kihelyezése; kapcsolódó útburkolatfestés; rendezett parkolóhelyek és rövid idejű megállást lehetővé tevő K+R („Puszi és pá!”) parkolóhelyek kialakítása a gépjárművezetők sebességcsökkentését ösztönző 30-as zóna és ezt kiegészítő sebességcsökkentő küszöbök elhelyezése. Hogy melyik helyszínen milyen beavatkozás valósult meg, azt az adott iskola környezetének részletes vizsgálata, valamint az érintett intézményekkel és önkormányzatokkal történő egyeztetés határozta meg, hazai és nemzetközi példák alapján. A bevezetést követően, a tanév első napjaiban a BKK munkatársai a helyszínen segítik az új közlekedési rend megismerését, az iskolások a közlekedésbiztonsággal összefüggő ajándékokat is kaphatnak. A visszajelzések alapján sikeresnek mondható a program. Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője elmondta: „Az elmúlt évben szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az iskolások, a fiatalok szülei, valamint az intézmények dolgozói megszokták és megkedvelték az új forgalmi rendet az intézmények környékén. A felmérések során a megkérdezettek több mint fele úgy nyilatkozott, hogy személyes kényelme ellenében, mindenki biztonságát szem előtt tartva változtatott közlekedési szokásain, az intézkedések hatására pedig jelentősen nőtt a környéken közlekedők biztonságérzete is. A válaszadók egy része arról is beszámolt, hogy az elmúlt hónapokban környezetbarát közlekedési módra váltott az autózás helyett.” A 2024/2025-ös tanév elején egy kőbányai intézmény csatlakozott a programhoz, az évnyitótól kezdve a X. kerületi, Kőbányai Harmat Általános Iskolánál is biztonságosabb a közlekedés. A Kada köz nyári felújítása alkalmat adott arra, hogy az iskolába igyekvők számára is biztonságosabb környezetet alakítsanak ki a környéken. A helyszínen többek között forgalomcsillapító elemeket létesítettek, a rövid idejű biztonságos megállás lehetőségének megteremtésére pedig K+R helyeket alakítottak ki az intézmény közvetlen közelében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új GTI kollekció a Volkswagen Lifestyle-tól

2024.09.04.
Fotók: Volkswagen A Volkswagen Lifestyle új GTI kollekciója már elérhető az új Lifestyle online boltban és a Volkswagen márkakereskedőknél. Legyen szó pulóverről, pólóról, sapkáról, táskáról vagy kulcstartóról – minden a GTI élethez való hozzáállása körül forog. Az új GTI kollekciót kizárólag a múlt hétvégén a wolfsburgi GTI Fanfesten mutatták be. Az új GTI kollekció a Volkswagen tartozékoktól Peter Jost, a Volkswagen Accessories GmbH vezetőségének szóvivője: „Számos jól ismert elemet és szerkezeti jellemzőt vettünk át a GTI járművéből a ruházati és kiegészítők kialakításába, a tipikus GTI-színeken kívül: piros, fekete és fehér, ott vannak a Classic GTI jellemzői is, mint a méhsejt minta, a belső tér piros díszvarrása és az ülések kockás „Jacky mintája” a kollekció részein. Jost így folytatta: „Az új kollekció fejlesztése során intenzíven dolgoztunk a Volkswagen tervezőcsapatával. Büszkék vagyunk arra, hogy a Volkswagen formatervezési vezetője, Andreas Mindt exkluzív járművázlatokat készített a GTI kollekcióhoz, és hogy ezeket a GTI-rajongók pólóira is fel tudtuk tenni.” A teljes Volkswagen Lifestyle GTI kollekció már elérhető online a https://volkswagen-lifestyle.com/ oldalon vagy bármely Volkswagen partnernél.  
Címkék: 

Ezeket a használt autókat keresik 1 millió forint alatt

2024.09.04.
A Használtautó.hu portálon a legfrissebb adatlekérés alapján az idei év során csaknem 400 ezer telefonos érdeklődés érkezett a 10 legnépszerűbb, 1 millió forintos vételár alatti személyautóra. Jellemzően olyan alsó-középkategóriás autók találhatók a listán, amikből továbbra is nagy a kínálat, valamint alkatrészellátásban és szervizlefedettségben is élen járnak. „Legfrissebb adatainkból jól látszik, hogy átlagosan mennyit tud autóra költeni a magyar háztartások többsége, ebből pedig rögtön világossá válhat az is, hogy miért öregedik évről évre a hazai autóparkunk” – mondta Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője. 364 ezer forintos átlagárral a Suzuki Swift nemcsak a legolcsóbb, hanem a legnépszerűbb modell is (több mint 3-szor annyi érdeklődés érkezik rá, mint a 10. helyen álló Peugeot 206-ra). A Swift 22,3 éves átlagéletkorát csak a Volkswagen Golfok 22,9 éves átlagéletkora múlja felül, míg 18,8 évével átlagosan a Ford Focus számít a legfiatalabbnak. 660 ezer forintos, vagyis a listán szereplő legmagasabb átlagárral pedig egy akár egy jellemzően 22,1 éves BMW-t is meg lehet csípni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Óriási lépés előtt a Volvo új zászlóshajója, amibe "beleszeretett" a cég vezérigazgatója

2024.09.04.
„Az EX90 a Volvo Cars új zászlóshajója, amely új mércét állít vállalatunk számára a biztonság, a fenntarthatóság és az emberközpontú technológia terén, amely megkönnyíti és élvezetesebbé teszi az emberek életét.” – írta közleményében a gyártó. A cég emlékeztetett, hogy a vezérigazgató, Jim Rowan az elmúlt hetekben próbára tette az EX90-et. Kollégáival együtt az EX90-est az Egyesült Államokon át vezető útra vitte a dél-karolinai Charleston melletti üzemüktől egészen Kaliforniáig. „Ennek az utazásnak az alapján bátran állíthatom, hogy az EX90 a legjobb autó, amit valaha készítettünk” – mondta Jim Rowan. „Miután 950 kilométert vezettem vele az Egyesült Államok három államán keresztül, különböző vezetési körülmények és útfelületek között, csak pozitív emlékeim vannak. A töltés, a kezelhetőség, a menetkomfort, az utastér csendje és az epikus hangrendszer, a megbízhatóság, a technika és az UI érzése – soha nem vezettem még ilyen Volvo autót. Az EX90 egy új korszak kezdete a Volvo Cars számára, és ez most kezdődik.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hármas karambol az 5-ös főúton – mentők, tűzoltók a helyszínen

2024.09.04.
Három személyautó karambolozott az 5-ös főút 157-es kilométerszelvényénél, Szatymaz közelében. A balesethez a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két gépkocsit áramtalanítottak. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra lehet számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Most először egy műszakban készül majd az S-osztály

2024.09.04.
Négy éve adták át a Mercedes teljesen digitalizált Factory 56 gyártósorát Sindelfingenben, Németországban. Itt gyártják a Maybach és AMG modelleket, valamint a paletta tetején csücsülő S-osztályt, és annak elektromos változatát, az EQS-t. Megnyitása óta két műszakban működött a gyár, azonban a csúcsmodell eladásainak visszaesése miatt most először csak egy műszakban fogják gyártani az S-osztályt. „Úgy tervezzük, hogy a negyedik negyedévben egy műszakosra állítjuk át a Factory 56-ot, a dolgozókat pedig áthelyezzük más gyártási folyamatokra.” – nyilatkozta a Mercedes szóvívője az Automobilwoche magazinnak. A gyártósor kapacitásait már hónapok óta nem tudták kihasználni, köszönhetően a luxus piacon tapasztalt visszaesésnek, amit egyébként a márka is erősen megérzett a második negyedéves bevétel adataiban. Összesítve a márka négy csúcsmodelljét, tehát az S-osztályt, az EQS-t, az EQS SUV-t és a GLS-t, mindössze 33 400 darabos eladást tudtak produkálni április és június között, ami 25%-os visszaesést jelent az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Ola Kallenius vezérigazgatónak most több fronton is ügyesen kell lavíroznia: kitört a Kína-EU kereskedelmi háború, a drága autók iránt csökken a kereslet és egyre drágábbak a fejlesztési költségek is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rekordot dönt a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton

2024.09.03.
Tájékoztatásuk szerint csaknem száz országból érkezett már nevezés, eddig több mint 3200 külföldi futó jelentkezett a különböző távokra. A 21 kilométeres verseny mezőnyének minden harmadik tagja külföldi lesz. Ez egyértelműen rekordnak számít, és nemzetközi viszonylatban is csak kevés város mondhatja el magáról, hogy egy szabadidős versenyre ilyen nagy arányban érkezzenek a rendező országon kívülről. A britek lesznek a legtöbben, összesen 315-en, de számos francia (239), német (215), spanyol (118) és norvég (101) is érkezik. A környező országokból is sokan jönnek: Szlovákiából több mint 300-an, és nem sokkal maradnak el tőlük a lengyelek (265), valamint a csehek sem (189).  

Bemutatták az új győri gyártású Cupra Terramart Barcelonában

2024.09.03.
Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Terramar gyártása során ugyanazt a platformot használják, mint az Audi Q3 modellhez, így a beruházási költség csökken, a termelési szintet magasan tudják tartani. A Q3 és a Terramar gyártásán mintegy háromezren dolgoznak Győrben - tette hozzá. Kiemelte: nem tervezik egyelőre más márkák modelljeinek gyártását, kapacitáskihasználtságuk a Q3 és a Terramar modellekkel közel száz százalékos, ugyanakkor a jövőt illetően megjegyezte, hogy minden változáshoz igazodnak. Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja azt mondta, hogy több mint két éve dolgoznak a Terramar integrációján a termelési rendszerbe, minden nagyobb leállást felhasználtak erre. A legnagyobb átalakítás a karosszériagyárban történt, ott szinte minden gyártócellában módosításokat hajtottak végre, de a lakkozóüzemben és a szereldében is komoly átépítési munkálatok zajlottak. A munkavállalókat képzésekkel és workshopokkal készítették fel a gyártásra. A Terramarból a többszáz előszériás jármű gyártása után a közeljövőben elindul a nagy darabszámú szériatermelés. A modell piacbevezetési darabszáma 3700 lesz, utána naponta mintegy háromszáz darabot gyártanak belőle. Győrben a tervek szerint naponta 770 járművet gyártanak, ennek 60 százaléka Audi Q3 lesz, 40 százaléka pedig Cupra Terramar. A Terramar öt különböző hajtáslánccal lesz elérhető három különböző technológiában, benzin, mild hibrid és az új generációs plug-in hibrid. A benzin és a mild hibrid motorok is Győrben készülnek - mondta Les Zoltán. Fotók: MTI/EPA-EFE/Marta Pérez A Cupra közleménye szerint a Terramar egy sportos SUV, ami a márka növekedési útjának következő szakasza. A modell szállítása az idei év utolsó negyedévében kezdődik. A spanyol autómárkát 2010-ben alapították, és 2018-tól lett önálló márka. A vállalat 2018 óta több mint 650 ezer autót szállított le. Wayne Griffiths, a Cupra vezérigazgatója szerint a Terramar tiszteleg a versenypálya előtt, ahol a márka megszületett. A modellt Barcelonában tervezték és fejlesztették. Az Audi Hungaria Zrt. az Audi konszern tagja, az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója. 2023-ban 1 660 425 motort és 171 775 járművet gyártott. Győrben közvetlenül több mint 12 ezer embert foglalkoztatnak, a szolgáltatókkal és a beszállítókkal együtt pedig közel 50 ezret. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Minden idők legszebb francia autói

2024.09.03.
Egykor élen jártak újító technikai és dizájn megoldásokban. Nem féltek kitűnni, nem féltek vállalkozni és valóban a nép igényeire reagálva gyártották autóikat. Ezek a francia autógyártók, akiknek számtalan furcsa, de legalább ennyi gyönyörű autót is köszönhetünk. Közülük szemezgetünk most. Bugatti Type 57SC Atlantic Kezdjünk egy igazi klasszikussal, ami a szakértők szerint is az egyik legszebb és egyébként ezáltal az egyik legértékesebb autó is valaha. Gigászi áron cserélnek gazdát az árveréseken az Atlatnic-ok és nem nehéz megérteni, hogy miért. Ez az autó határozza meg a Bugatti dizájnvonalát egészen a mai napig, a Chironig bezárólag. Innen jön a lópata hűtőrács, az autó tetején végigfutó kiállító ív és a gömbölyített ablakok is. Persze elegancia tekintetében össze sem hasonlítható a két autó. Citroen SM Az egyik legjobb korszaknak tekinthetjük a francia gyártó életében, amikor a Citroen és a Bertone egymásra talált, de semmi sem überelheti a piszkos 70-es éveket, amikor még házon belül hozott elképesztően menő formanyelvet a Citroen. Ekkor született a Citroen SM, ami korát megelőzve hozott olyan megoldásokat, mint az üveggel összekötött első fényszórók, a letakart hátsó kerékjárati ívek, hogy tényleg egy űrhajó hatását keltse. És valóban egy űrhajó volt, az űrkorszak kellős közepén. A kormánnyal forduló fényszórókkal, üvegszálas kerekekkel, dinamikus kormányzással és tárcsafékekkel. Igazi presztízs modellként (kupéként?) az erejét egy Maserati V6 szolgáltatta, míg végsebessége 180 km/h volt. Vegyük hozzá a Citroen hidropneumatikus futóművét és máris megvan a tökéletes gran tourismo receptje. És ez még mindig egy Citroen... Alpine A610 Korszakos, a múltat stílusosan és hitelesen visszahozó márka lett a felélesztett Alpine-ból, aminek eredeti évei alatt is számtalan remek sportautót köszönhettünk. Direkt nem az A110-et fogom kiemelni, mint a legszebb közülük, hanem az A610-et, aminek a létezéséről hajlamosan vagyunk megfeledkezni, hiszen egyetlen adatával sem tűnt ki még a saját korában sem, pedig minden jegyében ott hordozza a 90-es évek báját. Kezdve a kompromisszummentes kupé tetővonallal, a farmotoros elrendezéssel, rajta hatalmsa légterelőkkel és persze folytatva a bukólámpákkal. Sokak szerint ez volt a franciák Porsche 911-ese, egy turbós V6-tal a motortérben, ami 6 másodperc alatt megfutotta a 0-100-at. Ugyanakkor nagyon ritka modellnek számít. Kevesebb, mint 1000 darabot gyártottak belőle. Renault Avantime Megoszlanak a vélemények, hogy inkább szép vagy inkább furcsa-e a Renault Avantime. Szerintem viszont van annyira különleges és funkcionális, hogy már szép legyen. Annyi biztos, hogy az idő jót tett a franciák háromajtós, szinte kupé fenekű családi egyterűjéjének. A Renault már akkor sem hallgatott senkire és a saját útját járta, a saját igényei szerint igyekezett megválaszolni a felmerülő ügyfél kérdéseket. Az Avantime újító, minden részletében igazán francia és szerethető, de sajnos szinte minden tekintetben jobbnak bizonyultak a korabeli versenytársai. Talán a Renault-nál se vették komolyan, és tudták, hogy egykor a külön úton járó családok kedvence lesz. Peugeot 106 Rallye Nehéz lenne egyetlen korszakalkotó hot hatch-et kiemelni a francia autógyártók történelméből, hiszen megannyi gyönyörű és élvezetesen vezethető autóval látták már el a világot. Elég csak a Renault Mégane RS modelljeire gondolni, amik időről időre a leggyorsabb elsőkerekes sportautónak számítottak, de rengeteg emlékezetes autót köszönhetünk az autósportban szintén aktív Peugeotnak is. Mintha az arányok tökéletesen kiadták volt a 106 Rallye esetében, ami persze fehér felnikkel és a Peugeot sportcsíkjaival párosítva az igazi. Dobták a ködlámpákat és a könnyűfém felniket, helyettük pedig szélesítésekkel dobták fel a kasznit, amit nyilván a rali homologizáció miatt hoztak létre. Egy igazi oldschool hot hatch. 825 kiló egy 100 lóerős szívómotorral párosítva. Mégis nagyobb élmény vezetni, mint a modern sportautók túlnyomó részét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A BMW 71 futballpályányi naperőművét építi fel Debrecenben

2024.09.03.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BMW Manufacturing Hungary Kft. napelemparkjának alapkőletételén arról számolt be, hogy a 71 futballpályányi méretű fotovoltaikus rendszer a vállalatcsoporton belül a legnagyobb lesz, és egyben ez lesz Magyarország legnagyobb ipari naperőműve is. "És ha jól értem, az E.ON sem épített még sokszor ekkora naperőműparkot, mint ami most itt létrejön. Két német vállalat és Debrecen, Magyarország együttműködése ismételten egy olyan teljesítményt állít elő, amely a Guinness Rekordok Könyvének a jövő évi kiadásában jogosan tarthat igényt a bekerülésre" - mondta. Aláhúzta, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került, ez pedig szavai szerint két főbb pilléren nyugszik: a közlekedés elektromos átállásán és az energiaelőállítás karbonmentessé tételén. "Ez két olyan terület, ahol Magyarország globális összehasonlításban is élen jár, és ezt, azt hiszem, hogy a legindokoltabb itt, Debrecenben elmondani" - fogalmazott. "Ugyanis Magyarországon készítik Európa legmenőbb autóipari vállalatai az elektromos motorjaikat és autóikat. És itt, Magyarországon állítják elő a legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó vállalatok az elektromos akkumulátorokat, ami nélkül elektromos autó sincsen" - mutatott rá. "Másrészt Magyarországon az ipar is egyre több naperőművet épít és használ. A BMW és Magyarország itt, Debrecenben együtt építi a modern, fenntartható és zöld jövőt" - szögezte le. Fotók: MTI - Szigetváry Zsolt "Hiszen néhány hónap múlva itt gördülnek le először a BMW tisztán elektromos platformra épült autói a gyártószalagokról, és itt valósul meg a legnagyobb mértékben a napenergia bevonása a termelésbe, mivel az energiaigények több mint negyedét majd ez a naperőműpark fogja kiszolgálni" - tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta: "Magyarország kormánya továbbra is minden szükséges döntést meg fog hozni annak érdekében, hogy a BMW majd úgy emlékezzen a Debrecen melletti döntésére, mint ami a vállalat történetének legjobb döntése volt." "Úgy igyekszünk irányítani döntéseinket, hogy abból mind a BMW, mind Magyarország, mind Debrecen és a debreceni emberek profitáljanak" - folytatta. Majd rámutatott, hogy ezért is hozott a kormány döntést már körülbelül 400 milliárd forintnyi értékben infrastruktúra-fejlesztésekről. "Legyen szó a vasút- vagy az útfejlesztésekről, legyen szó a víziközművek modernizálásáról, ezért építettünk nemzetközi iskolát, ezért fejlesztjük az egyetemet, ezért fejlesztjük a szakképző centrumot is" - sorolta. "A BMW és Debrecen együttműködése mára oda vezetett, hogy Debrecen a közép-európai régió egyik legfejlettebb városa. Debrecen a közép-európai térségben az egyik legvonzóbb beruházási központ, és nyugodtan mondhatjuk, hogy az új globális autóipar egyik európai központjává vált" - jelentette ki. Kifejtette, hogy Magyarországon hamarosan mindhárom német prémium autómárka gyárral lesz jelen, miközben itt lesz a világ második legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitása is. Hozzátette, hogy az autóipar termelési értéke tavaly már 13 ezer milliárd forint felett volt, és hazánk immár hatodik éve a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója