Minden negyedik autóbuszsofőr nő

2020.01.28.
Ausztria Vorarlberg tartományában minden negyedik buszsofőr nő. A tartományban 650-en keresik kenyerüket buszsofőrként, közülük több mint százötvenen hölgyek. Fotó: orf.at A vezetés élménye mellett a kedvező munkaidő beosztás is hozzájárul ahhoz, hogy a szebbik nem egyre nagyobb számban jelentkezik buszsofőr tanfolyamokra. Vannak akiket a részmunkaidő, másokat a váltott műszak vonz, így az anyák hétvégén is szívesen vállalnak munkát. Az előrejelzések szerint tovább nőhet a hölgyek száma az autóbuszok volánjánál – írja az orf.at

Gondolatjel – Az autózás aranykora

2020.01.27.
Nagyjából 130 éves históriája alatt óriásit változott a gépkocsi, illetve használata és társadalmi hatása. A kezdeti motorizált lovas kocsi műszaki pionírok és extravagáns jómódúak kuriózuma volt, a komolyabb szerep az első világháború alatt jött el, amikor már tömeges csapatátdobásra is igénybe vették a párizsi taxikat, de igazi tömegjelenséggé, emberek sokaságának életét és országok gazdaságát befolyásoló tényezővé az ötvenes évektől lett az autó. Legenda: a Bogár. Fotó: wikipedia Mára egymilliárd körüli a gépjárművek száma, és kiváltképp az utóbbi rövid időszakban megdöbbentően felgyorsult a műszaki fejlődés: az autó már nemcsak szállítóeszköz, hanem titkár, szórakoztató, személyi testőr, sőt önvezető jármű lett, megvalósítva az Ezeregyéjszaka repülő szőnyegét. Napjainkban a legjobb autósnak lenni, és holnap még jobb lesz? Anno bámulat tárgyának, a haladás megszemélyesítőjének számított egy ősautó vezetője, de vastagon belepte az út pora, bőrig áztatta egy zápor, patikában vehette a benzint, külön embert tarthatott az állandó gondoskodást igénylő gép karbantartására. Minden út külön kalandnak számított, aki biztosan célba akart érni, konflisra vagy vonatra szállt. Ne irigyeljük… Ugorjunk egy nagyot, az 1960-as évekre. Volkswagen Bogarak, Opel Kadettek, Renault 8-asok, Fiat 500-asok tömege indult el hétvégéken és nyaralási idényben, az egyéni motoros közlekedés örömétől megrészegült családokkal. Húsz-negyven lóerős az a motor? Éppen elég! Gyenge a fűtés? Majd jobban felöltözünk! Kicsi a csomagtartó? Még mindig jobb, mint bőröndöket cipelni a vasútállomásra! Így látták az újjáépítési évek szürkeségéből kiszabadult emberek, és boldogan furikáztak. Az utakat akkorra leaszfaltozták, a belvárosokban is mindenütt lehetett közlekedni, ott parkolt valaki, ahol akart, voltak benzinkutak, autószervizek, és ha egy fiatalember kitette a kávéja mellé a kocsikulcsot a presszó asztalára, jelentősen megnőttek a csajozási esélyei. Egy kisautóval hercegnek számított, sportosabb verdával királynak! Audi Q8: tablethegyek. Fotó: Audi Akkoriban akadt meg a szemem a nagyon exkluzív Motor Revue folyóirat cikkén: a korábbi F1-es versenyző Paul Frére tesztelt egy Ferrarit. 12 hengeres motor, ötgangos váltó, drótküllős kerék, diagonál gumik, álomszép, elegáns Pininfarina karosszéria. Frére így indította írását: „Azt mondták, 300-zal megy a kocsi, kipróbáltam, és tényleg!” Hol próbálta ki? A monzai versenypályán vagy az Autostrada del Sole akkoriban szinte üres betonján? Dehogy, egy közönséges, délszaki fenyőkkel szegélyezett országúton, Maranello környékén. Hogyhogy? Hát úgy, hogy a hetvenes évekig egyetlen országban sem volt általános sebességkorlátozás, csak lakott területeken, és ott is 60-as limittel. A helységtáblán kívül mindenki annyival ment, amennyivel bírt, vagy akart. Egy Ferrarit, egy Porschét padlógázzal meghajtani tökéletesen legális élvezet volt. Így már nem is királynak, hanem istennek érezhette magát a sors kegyeltje, akinek megadatott az élmény. Hasonlítsuk össze az akkori helyzetet a maival. Közönséges középkategóriájú családi batárok is megfutják a kétszázat, de (Németország kivételével) autópályán sem szabad túllépni a 130-at, és hála a modern technikának, ezt ellenőrizni is tudják, s brutálisan szankcionálják a gyorshajtást – gondoljuk el, mit kéne elkövetni az élet más területén Paul Frére-nek, hogy 300 ezer forintos bírságot szabjanak ki rá (és hónapokra bevonják a jogosítványát). Micsoda ellentmondás: megvehetek egy gyors kocsit, de ha kihasználom, bűnözőként kezelnek! A múlt század közepe táján csodaként megélt autózás ma már nélkülözhetetlen az életünkhöz. Egyébként meg mind kevesebb a lehetőség a jármű képességeinek akár részleges kihasználására. Jól gyorsul? Már fékezhet is a következő piros lámpánál. Jól megy? Csak menne, a forgalommal úszik, vagy araszolva mászik, netán őrjítő dugóban áll. Apropó áll: hol találni parkolóhelyet? Negyedórás keringés nem számít ritkaságnak. A személyes szabadság és a műszaki fejlődés jelképe, az autózás, örömmámorból egyre jobban átváltozik frusztráló kínlódássá. Természetesen vannak pozitív fejlemények is. Régen egy koccanásba bele lehetett halni, ma óriási ütközéseket tesz túlélhetővé a két végén gyűrődő, középen szilárd karosszéria, a biztonsági öv és a légzsák, sőt blokkolásgátló, menetstabilizáló és arzenálnyi modern asszisztens gondoskodik arról, hogy egyáltalán be se következzék az a baleset. Épp az emlegetett hatvanas években döbbent rá Amerika, hogy 1945 óta több emberét vesztette el közlekedési balesetben, mint azelőtt a háborúban, és az ilyen felismerések vezettek el a biztonsági fejlesztésekhez. Automatikus klímaberendezés teszi az utasteret komfortossá és a vezetőt állandóan éberré, amiben szerepet játszik a hangszórókból áradó tökéletes hangzásminőségű zene. Mi a konklúzió? A múlt század közepe táján csodaként megélt autózás ma már nélkülözhetetlen az életünkhöz, korszerű járműveinkhez képest az akkoriak ócska tragacsok, életveszélyes lélekvesztők, de annak, hogy biztonságos, komfortos, a környezetet összehasonlíthatatlanul kevésbé károsító kocsikkal járhatunk, ára van: a megsokszorozódott gépkocsiállomány miatt önmagába fullad a forgalom, nem lehet akadálytalanul robogni, nehéz parkolóhelyet találni, csupa bosszúság a közlekedés. Mi lenne tehát az optimális? Mai modellekkel autózni az autózás aranykorának mondható hatvanas évek üres útjain, sebességkorlátozás nélkül!  
Címkék: 

Sportos Yaris a Tokiói Tuning Show-ra

2020.01.27.
Már bemutatójakor egyértelmű volt, hogy az új Toyota Yaris-t sportolásra tervezték már a kezdetektől. Dögös, néhol morcos vonalait kár lenne meghagyni egy unalmas plázajárónak. Valószínű ugyanígy gondolkozott a TRD csapata is, ugyanis máris összedobtak egy csinosító szettet a japán szuperminire. Ez még nem a GR hot hatch változat, csupán külső módosításokról van szó. Az egyetlen kiegészítők, amik valóban beleszólhatnak az autós tudásába, azok a kerékjárati íveket elhelyezett apró légterelő lapátok, amik a kereknél kialakuló légáramokat igyekeznek csökkenteni. Ezen kívül vannak még szélesebb lökhárítók, rajtuk versenyautókra hajazó köténnyel és szoknyával. Hátul egy nagyobb szárny, valamint egy elég komoly diffúzor kapott helyet. Közös mindegyikben, hogy alapból feketék, ám vörössel törték őket. Egyediek a sötét szürke 16-colos felnik, az ablakokra szerelt légterelők, illetve a kockás zászló matricák sem maradhattak el. Az új szett a Tokiói Tuning Show-n fog debütálni, noha mellőz bármiféle utastér módosítást.

Motorsport Games - Franciaországban lesz az idei "autósport olimpia"

2020.01.27.
A szervezők hétfői közleményéből kiderül, hogy az esemény tavalyi sikeres bemutatkozása után ebben az évben is a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bonyolítja le a viadalt, együttműködve a technikai, műszaki támogatást nyújtó SRO Motorsports Grouppal. A tavaly november elején, Rómában és az olasz főváros közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán rendezett Motorsport Games-en hat kategóriában állhatott rajthoz 49 ország 192 versenyzője, ez a szám pedig várhatóan növekszik majd, mert további géposztályokkal tervezik bővíteni a programot. Vallelungában GT, túraautó, Forma-4, drift, gokart szlalom és szimulátor kategóriákban versenyeztek a résztvevők, az éremtáblázat élén pedig Oroszország végzett egy arany- és két bronzéremmel, így az övé lett az összetett sikerért járó trófea is. A magyarok öt kategóriában indultak, a legjobban Tóth László szerepelt a Forma-4-esek versenyein, melyeken negyedik, valamint hetedik lett a 19 fős mezőnyben. A Paul Ricard versenypálya 1970 áprilisában nyitotta meg a kapuit, így az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és 2018 óta ad otthont a Forma-1-es Francia Nagydíjnak. Jean Todt, a FIA elnöke a közleményben elégedettségét fejezte ki, hogy az első Motorsport Games sikerét követően a rendezvény koncepciója tovább fejlődik. "Az idei helyszín is azt jelzi a számomra, hogy az autóversenyzésnek ez a különleges megközelítése jó irány, a Motorsport Games jövője pedig fényes" - jelentette ki Todt. A FIA elnöke hozzátette, bízik abban, hogy ebben az évben az autósport-rajongókat és a sportszerető szurkolókat még jobban összehozza az esemény, amelyre reményei szerint még több nemzeti szövetség nevez be versenyzőket. "Mivel utánpótlás-kategóriák is szerepelnek a programban, ezzel lehetőséget biztosítunk a jövő autóversenyző-generációjának, ez pedig az egyik legfontosabb szempont a FIA-nak" - fogalmazott Jean Todt. A 2020-as Motorsport Games kategóriáinak listájáról és a programról a következő hónapokban döntenek. MTI
Címkék: 

Már előjegyezhető az új BMW R 18

2020.01.27.
Tavaly májusban a Concorso d’Eleganza Villa d’Este rendezvényen a BMW Motorrad Concept R18 tanulmányával megmutatta, hogyan nézne ki az 1960-as évek boxermotorja napjainkban: egy purista custom bike, amely magán hordozza a BMW Motorrad dizájn klasszikus és ikonikus elemeit. A novemberi, milánói motorkerékpár kiállításon (EICMA) a BMW Motorrad egy újabb változatot leplezett le, a BMW Motorrad Concept R 18 /2 modellt, amely stílusát tekintve pont a Concept R 18 ellentéte: modern és dinamikus Custom Cruiser magávalragadó teljesítménnyel. Nem sokkal tavaly évvége előtt a hamarosan bemutatásra kerülő széria R 18 modell szívéről, a valaha volt legnagyobb hengerűrtartalmú kéthengeres boxermotorról is lehullott a lepel. A „Big Boxer” egy teljesen új fejlesztésű kéthengeres boxermotor, amely nemcsak lenyűgöző megjelenésével, hanem műszaki értelemben is erős szálakkal kötődik a tradicionális boxermotorokhoz. Az erőforrás egy 1802 köbcentis, 107,1 mm furatú és 100 mm löketű motor. Az egység legnagyobb teljesítménye 91 LE (67 kW), amelyet 4750-es percenkénti fordulatszámon ad le. A maximális, 158 Nm-es nyomaték már 3000-es percenkénti fordulatszámnál rendelkezésre áll, a motoros a 2000 és 4000 közötti fordulatszám-tartományban végig több, mint 150 Nm-nyi nyomatékkal gazdálkodhat. A húzóerő tehát egyszerűen letaglózó, ráadásul – a nagytömegű lendkeréknek köszönhetően – példásan sima járás is társul hozzá. Várhatóan idén ősszel kapható lesz a szériagyártású R 18, viszont a koncepció modellek hatalmas sikere miatt a BMW Motorrad már most lehetővé teszi a motorkerékpár előjegyzését azok számára, akik már a végleges modell bemutatása előtt biztosak akarnak lenni abban, hogy az elsők között jutnak hozzá a nagy boxerhez.   Az előjegyzés vásárlási kötelezettséggel nem jár, a széria modell megrendelésének elindulásakor a motoros még dönthet úgy, hogy eláll a megrendeléstől. Előnye viszont, hogy a megrendelés véglegesítése esetén az előjegyzés sorrendje szerint elsőbbséget élveznek az igényüket idejekorán ebben a formában jelző ügyfelek.  

Audi e-tronok a davosi Világgazdasági Fórumon

2020.01.27.
Az Audi modellek töltésére kizárólag zöld energiát használtak, amely mobil töltőkonténerek alkalmazásával valósult meg. Ezek kifejezetten erre a célra kifejlesztett, használt Audi e-tron* akkumulátorokkal működtek. Az Audi folyamatosan dolgozik az ilyen és ehhez hasonló zöld töltési megoldásokon. Ennek keretében a vállalat létrehozta saját fenntartható mobilitási ökoszisztémáját Davosban. Közel 100, elektromosan hajtott Audi modell és a töltésükre szolgáló szállítókonténer rendelkezésre bocsátásával a vállalat gyakorlatilag szén-dioxid semlegesen tudta működtetni a fő eseményt kiszolgáló flottát. A tisztán elektromos Audi e-tron modell mellett a márka zászlóshajójának, az Audi A8* modellnek a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid változata teljesített szolgálatot az utakon. A három töltőkonténer mindegyikét négy használt Audi e-tron akkumulátor rendszerrel szerelték, amelyek összteljesítménye a három terminálon közel 700 kW. Minden egyes konténer 150 kW teljesítményre képes, tárolási kapacitásuk pedig megközelíti az 1.0 MWh értéket. Ennek kapcsán az Audi az energiaellátás területén dolgozó svájci ABB vállalattal működött együtt. Ez a megoldás minimálisra csökkentette a helyi hálózat terhelését, főként a csúcsidőszakokban. A három mobil konténer működéséhez szükséges energiát teljes mértékben helyi, vízerőműből származó energia biztosította. A davosi Világgazdasági Fórum egyike annak a számos eseménynek, amelyre az Audi folyamatosan fejleszti fenntartható elektromos töltési megoldásait. Az Alpesi Sí Világkupa Hahnenkamm versenyén az ausztriai Kitzbühelben például a vállalat január 24-től egy olyan új töltőkonténert tesztel, amelyben a teljes e-tron akkumulátorok helyett most először kaptak helyet egységnyi akkumulátor modulok. A helytakarékos kialakítás lehetővé teszi, hogy a töltőterminálok közvetlenül a konténerbe integráltan kapjanak helyet. Minden töltőkonténerben 400 újrahasznosított e-tron akkumulátor modul található, amely így közel tizenegy teljes akkumulátornak felel meg. 1.2 MW teljes töltési kapacitásával és 1.0 MWh tárolókapacitásával akár nyolc Audi e-tron modell nagyteljesítményű töltővel történő táplálását is végezheti párhuzamosan, anélkül, hogy bármilyen hálózati kapcsolatot használna hozzá. A megközelítőleg 9 méteres konténer összesen 20 töltési pontot kínál, melyek közül nyolc nagyteljesítményű gyorstöltő, 150 kW töltési kapacitással. Ezek mellett tizenkét 11 kW teljesítményű töltőcsatlakozó kapott még helyet. Amennyiben szükséges, a nyolc nagyteljesítményű töltő egyesítheti teljesítményét, négy, egyenként 300 kW teljesítményű töltőpontot hozva ezzel létre. Ez alkalmas lesz arra, hogy a jövőben a 800 voltos töltési technológiát kihasználva 20 perc alatt teljesen feltöltse az Audi e-tron GT akkumulátorát. A töltőkonténereknek ez a legújabb generációja az osztrák Moon vállalattal együttműködésben került kifejlesztésre és megépítésre. Egyedül 2020-ban több, mint 20 további alkalommal tervezik a mobil konténerek használatát, például a Formula-E sorozat római futamán. A jövőben az üzleti és a flotta ügyfelek is élvezhetik a személyre szabott töltési megoldások előnyeit. Ez lehetővé teszi számukra, hogy energiaköltségeiket optimalizálják és fenntartható módon működtessék elektromos járműparkukat. A mobil töltőkonténerek már a meglévő, forgalmas töltőpontok kiegészítésére is tökéletesek, például a szabadságolási időszakok alatt, amikor szükség lehet a helyi hálózat tehermentesítésére. Ezért az IONITY töltőhálózat jelenleg is teszteli a mobil konténerek használatát nagyteljesítményű töltőparkok Európában történő létesítése céljából. *A fent említett modellek üzemanyag fogyasztása: (Az üzemanyag/elektromosáram-fogyasztás és a CO2 kibocsátás függ a választott felszereltségi szint és keréktárcsa/gumiabroncs kombinációjától.) Audi e-tron 55 quattro elektromosáram-fogyasztás, (kombinált): 26,4 – 22,9 kWh/100 km (WLTP); 24,6 – 23,7 (NEFZ); CO2 kibocsátás g/km: 0 (kombinált) Audi e-tron 50 quattro elektromosáram-fogyasztás, (kombinált): 26,6 – 22,4 kWh/100 km (WLTP); 24,3 – 21,9 (NEFZ); CO2 kibocsátás g/km: 0 (kombinált) Audi A8 L 60 TFSI e quattro üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 2,7 – 2,5 (kombinált), elektromosáram-fogyasztás, (kombinált): 21,2 – 20,9 kWh/100 km CO2 kibocsátás g/km: 61 - 57 (kombinált)                            
Címkék: 

Magyarországra is megérkezett az új Ford Puma

2020.01.27.
A Ford 48 voltos EcoBoost Hybrid technológiája élvezetes teljesítményt, gyors gázreakciókat és kedvező üzemanyag-fogyasztást biztosít. A mild hibrid hajtás észrevétlenül egyesíti az elektromos nyomaték-rásegítést és a csekély súrlódású, háromhengeres, akár 155 lóerős 1,0 literes EcoBoost benzinmotor működését. Karizmatikus stíluselemeivel – például a sárvédők tetejére épített fényszórókkal és a karosszéria atlétikus, lendületes vonalaival – az új Ford Puma új fejezetet nyit a Ford formatervezési filozófiájában. A kompakt crossover jellegzetes kiállását hatásosan hangsúlyozza a magas üléshelyzet, ráadásul az autó kategóriaelső, 456 literes csomagteret kínál. Az autó vezetési élményét fejlett technológiák varázsolják még egyszerűbbé és stresszmentesebbé: A Stop & Go funkcióval kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika, a Közlekedési Tábla Felismerés és a Sávközép funkció ugyanolyan hasznos az országúton, mint az araszoló városi forgalomban Az új Vészhelyzet Előrejelzés tájékoztatja a vezetőt az autó előtti útszakaszon kialakult veszélyes szituációkra – még azelőtt, hogy akár a vezető, akár a jármű szenzorai érzékelhetnék azokat Mindemellett a Puma a szegmens első modellje, amely kézhasználat nélkül nyitható csomagtérajtót és Derékmasszázs Ülés technológiát is kínál – és mindkét rendszer alapáras a prémium Titanium X változatban. A Ford Performance autóinak stílusát idéző Puma ST-Line olyan sportos kiegészítőket kap, mint a 19 colos, matt fekete könnyűfém keréktárcsák, a sportfutómű vagy az alul lapított karimájú kormánykerék. Az új Puma ST-Line X Vignale utasait a Windsor bőr üléskárpitozás és prémium B&O hangrendszer kényezteti. “Vásárlóinktól megtudtuk, hogy egy kompakt terepes járműre vágynak, ami kitűnik a tömegből, és okos megoldásokat kínál a mindennapi használathoz. Így született meg az új Ford Puma, ez a karizmatikus és praktikus autó, amelyben olyan technológiák működnek, mint a masszázsülés vagy a mild hibrid hajtás,” nyilatkozta Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezetője. Fejlett hajtáslánc-technológia A Ford a tavalyi évben jelentette be, hogy az új Focus után bemutatott összes új modelljéhez kínál majd valamilyen elektromos hajtáslánc-opciót. A Puma vásárlói az elsők közt élvezhetik a Ford kifinomult mild hibrid hajtásának előnyeit, amelynek magasabb teljesítménye és élénk gázreakciói alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett is biztosítják a Fordok jól ismert vezetési élményét. Az EcoBoost Hybrid technológia egy szíjhajtású, 11,5 kW teljesítményű integrált indítómotor/generátorral (BISG) egészíti ki a Puma 1,0 literes EcoBoost benzinmotorjának erejét. A hagyományos generátor helyett alkalmazott BISG képes elektromos árammá alakítani a fékezés és egyenletes sebességű haladás közben többnyire veszendőbe menő energiát, és az így termelt áramot egy 48 voltos, léghűtésű lítium-ion akkumulátor tárolja. A BISG ugyanakkor elektromotorként is működik, zökkenőmentesen kapcsolódva be a hajtásba a csekély súrlódású, háromhengeres benzinmotor mellett, normál haladás és gyorsítás közben felhasználva az akkumulátorban tárolt energiát, valamint meghajtva az elektromos segédberendezéseket. A 125 és 155 lóerős változatokban kínált intelligens, önvezérlő mild hibrid rendszer folyamatosan ellenőrzi, hogyan használja a vezető a járművet, és ennek alapján dönti el, mikor és milyen intenzitással töltse az akkumulátort, és hogy mikor használja fel az abban tárolt energiát, a következő két stratégia alapján: Forgatónyomaték-helyettesítés, ami a BISG elektromotor-funkcióját felhasználva akár 50 Nm forgatónyomaték leadására is képes, csökkentve ezzel a benzinmotor terhelését; a WLTP-alapú mérések szerint ez akár 9 százalékos üzemanyag-megtakarítást is jelenthet. A forgatónyomaték-helyettesítés hatékonyan hozzájárul ahhoz, hogy legmagasabb CO₂-kibocsátás értéke 124 g/km, az üzemanyag-fogyasztás pedig 5,4 l/100 km legyen a 125 lóerős változatnál (NEDC: 96 g/km és 4,2 l/100 km), illetve a 127 g/km és 5,6 l/100 km a 155 lóerős kivitelnél (NEDC: 99 g/km és 4,4 l/100 km)1 Forgatónyomaték-kiegészítés, ami a BISG elektromotor-funkcióját felhasználva akár 20 Nm-rel magasabb forgatónyomatékot biztosít annál, mint amit a benzinmotor egyedül leadhat teljes terhelés mellett, illetve akár 50 százalékkal több nyomatékot produkál alacsony motorfordulatszám mellett, így ideális teljesítményt és élvezetes vezetési élményt kínál. A BISG alkalmazása azt is lehetővé tette, hogy a mérnökök alacsonyabbra vegyék az 1,0 literes EcoBoost motor sűrítési arányát, és nagyobb turbótöltővel tornásszák fel a blokk teljesítményét, mivel a forgatónyomaték-kiegészítés jelentősen mérsékli a turbólyuk-hatást, így a motor gyorsabban pörög fel. A benzinmotort egy szempillantásnyi idő, azaz mintegy 0,3 másodperc alatt újraindító BISG azt is lehetővé teszi, hogy a Puma EcoBoost Hybrid modell Start-Stop technológiája a további üzemanyag-takarékosság érdekében még több helyzetben működhessen, például amikor az autót 15 km/órás sebességnél kisebb tempóról fékezik állóra – még akkor is, ha váltó fokozatba van kapcsolva, de a kuplungpedált már lenyomták. “1,0 literes EcoBoost motorunk már eddig is bebizonyította, hogy egyszerre erős és takarékos. EcoBoost Hybrid technológiánk most mindezt új szintre emeli,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Biztosak vagyunk benne, hogy a vásárlók imádják majd az EcoBoost Hybrid hajtás sima és azonnali teljesítmény-leadását – akárcsak azt, hogy ezentúl ritkábban kell tankolniuk.” A vásárlók emellett további modern Ford EcoBoost benzinmotorok és Ford EcoBlue dízelek közül választhatnak majd, amelyekhez alapáron jár az üzemanyag-fogyasztást tovább csökkentő Auto Start-Stop technológia. Ezek az erőforrások rövid úton, gyorsan kapcsolható hatfokozatú manuális sebességváltóhoz csatlakoznak. A Puma 125 lóerős 1,0 literes EcoBoost motorjának üzemanyag-fogyasztása 5,7 l/100 km, míg CO₂-kibocsátása 131 g/km (NEDC: 103 g/km és 4,5 l/100 km)1. Az idei év későbbi végében egy hétfokozatú, dupla tengelykapcsolós automata sebességváltó is megjelenik majd a Puma kínálatában, zökkenőmentes váltásokat és még takarékosabb autózást biztosítva.2 Az 1,0 literes EcoBoost és EcoBoost Hybrid hajtásláncokban hengerlekapcsolási technológia is működik, amit a Ford elsőként kínál egy háromhengeres erőforráshoz. Ez a technológia 14 ezredmásodperc alatt automatikusan leállítja az egyik henger működését, amikor a motor nem teljes terheléssel üzemel, például amikor az autó egyenletes sebességgel halad, szükség esetén pedig ugyanennyi idő alatt újra visszakapcsolja azt. Még idén kapható lesz egy 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízelmotoros változat is, ami nemcsak kifinomult teljesítmény- és nyomatékleadást kínál, hanem csekély, várhatóan 117 g/km CO₂-kibocsátást és 4,5 l/100 km üzemanyag-fogyasztást is (NEDC 99 g/km és 3,8 l/100 km NEDC).2 A dízelmotor innovatív technológiái: Integrált szívócső a motor optimális levegőellátáshoz Kis tehetetlenségű turbótöltő a gyorsabb és kiszámíthatóbb turbóreakcióhoz Nagy nyomású üzemanyag-befecskendező rendszer, ami gyorsabb gázreakciókat, finomabb működést és precízebb adagolást biztosít A vezetési élményt tovább javítja a Ford üzemmódválasztó technológiája, aminek segítségével a vezető áthangolhatja az autó gázreakcióit, ESC-rendszerét, kipörgésgátlóját és az automata váltó kapcsolási karakterisztikáját, hogy az autó teljesítménye jobban illeszkedjen a mindenkori vezetési helyzethez. A Normal, Eco, Csúszós út és Ösvény üzemmódok kiválasztásával az autós biztosan megtalálja az adott út-, időjárási- vagy terepviszonyokhoz való beállítást, ami a bekapcsolás után egyedi grafikával jelenik meg a műszeregységen. A Puma tervezői tovább tökéletesítették a Ford B-padlólemezét, ami már a Ford Fiestát is kategóriaelső menetdinamikával ruházta fel. Az új, merevebb hosszlengőkaros hátsó futómű, a nagyobb lengéscsillapítók és a merevebb futómű-bekötések csökkentik a súrlódást és javítják az egész szerkezet merevségét, így a Puma a kategória legélvezetesebb menetdinamikáját ígéri. Egyedi karakterű modellváltozatok és kategóriaelső praktikum Az új Puma a Ford B-padlólemezére épül, amelynek optimalizált tengely- és nyomtávja kiváló alapot biztosít az ideális SUV-arányok megteremtéséhez. A mélyre húzott, ereszkedő tetővonal karakteres és azonnal felismerhető sziluettel ruházza fel az autót, elrugaszkodva az ’ék alakú’ crossover-trendtől, sőt egyfajta ’anti-ék’ dizájnt megformálva, amelyben a laposabb övvonal kiegyensúlyozottabb arányokat biztosít. A Puma sportos karakterét erősítik a karosszéria oldalán végigfutó látványos vonalak és az erőteljes kerékjárati ívek. A hatásos kialakítású orr-rész ’kenu alakú’ fényszórói magasan, a sárvédők tetején kaptak helyet, alattuk pedig a LED ködfényszórók láthatók; ezeket a tervezők azokba a légbeömlőkbe integrálták, amelyek átvezetik a légáramlatot az első kerekeken, csökkentve a turbulenciát és javítva az aerodinamikát. A karosszéria kiegyensúlyozott arányainak szépségét még inkább kihangsúlyozza az A-oszlop “lebegő” kialakítása. Ez a megoldás vizuálisan hátrébb tolja a kabin tömegét, így az autó sziluettje még erőteljesebb és elegánsabb lett. A Puma különböző modellváltozatai: a sportos Puma ST-Line, a stílusos Puma Titanium, a gazdagon felszerelt Puma Titanium X és a Luxuskivitelű Puma ST-Line X Vignale hűen tükrözik a vásárlók sokféle elvárásait. A sportos Puma ST-Line változatra épülő Puma ST-Line Vignale selyemfényű alumínium felső hűtőrácsot, ébenfekete alsó légbeömlőt, a karosszéria színére fényezett hátsó-alsó légterelőt és nagyméretű hátsó légterelőt kap. Az autó alapfelszereltségének része a LED fényszóró, a Windsor bőr üléskárpitozás, a Manacor bőrrel borított kormánykerék, a prémium B&O hangrendszer és a Ford KeyFree rendszer. A Puma Titanium X kivitel exkluzív Pearl Gray fényezésű 18 colos, 10 küllős könnyűfém keréktárcsákat kap, és magas fényű fekete, illetve krómozott elemek díszítik a méhsejtmintás hűtőrácsot és a ködfényszórókat. Az oldalsó légterelő szoknyák dekorációja ugyanilyen, a hátsó diffúzor és az alsó védőlemez pedig metálszürke. A karosszéria színére fényezett, fűthető külső tükrökben nemcsak az irányjelző, hanem a kilépő fény is helyet kapott. A Puma Titanium X utasterében találkozhatunk először a levehető és mosható üléshuzatokkal, amelyekkel könnyebben megőrizhető az utastér újszerű állapota. A vásárlók így a saját ízlésükhöz igazíthatják a kabin stílusát, és a cipzáras kárpitokat egyszerűen, akár egy kézzel is lehúzhatják az ülésről. Az utasok emellett elgyönyörködhetnek a bőrhatású kormánykerék látványában is, akárcsak a műszeregység és a műszerfal fahatású betétjeinek és az ajtóburkolatok különleges, modern dizájnú szövetbetéteinek szépségében. “Azt akartuk, hogy a Puma Titanium X kabinja hasonlóan hívogató és kényelmes legyen, mint tulajdonosai otthona, ezért olyan színeket, anyagokat és igényes kidolgozást alkalmaztunk, ami az otthoni környezetet idézi,” magyarázta el Sonja Vandenberk, a Ford Európa színekért és anyagokért felelős vezető dizájnere. A Ford Performance autóinak stílusát idéző Puma ST-Line alapáron 18 (opcióként 19) colos, matt fekete könnyűfém keréktárcsákat kap, a sportfutóműben pedig speciális hangolású rugók és lengéscsillapítók vannak. Az ST-Line matt fekete hűtőrácsát fényes fekete keret öleli körül, ahogy a ködfényszórók peremét és az opcióként rendelhető nagyobb, funkcionális tetőlégterelőt is ragyogó fényezés díszíti. Az ST-Line kivitel látványos sárvédőelemei a légfüggöny beömlőihez irányítják a levegőt. A Puma ST-Line utasterében lapos alsó karimájú kormánykereket találunk, valamint látványos vörös varrással díszített kárpitokat, amelyek részlegesen bőrből is készülhetnek. A modellváltozat sportos karakterét alumínium pedálsor és sebességváltó, valamint fekete tetőkárpitozás hangsúlyozza ki. Az autó 10 élénk külső fényezéssel rendelhető meg, Blazer Blue, Frozen White, Race Red, Solar Silver, Agate Black, Lucid Red, Grey Matter, Desert Island Blue, Magnetic és Metropolis White színekben. Innovatív megoldások A Puma lenyűgöző stílusához szinte példátlan praktikum társul; ennek egyik legfontosabb eleme a mindennapos pakolási problémákra gyakorlatias megoldásokat kínáló, innovatív kialakítású csomagtér, amely a kategória legnagyobb, 456 literes térfogatával büszkélkedhet. A rugalmasan alakítható csomagtartóban – a második üléssort síkba döntve – kényelmesen elfér egy 112 cm hosszú, 97 cm széles és 43 cm magas doboz. A praktikus rakodási lehetőségek nemcsak kielégítik, hanem túl is szárnyalják a vásárlók elvárásait, hiszen a Ford MegaBox mély és sokoldalúan használható, 80 literes teret kínál. A 763 mm széles, 752 mm hosszú és 305 mm mély rekeszben kiválóan elhelyezhetők akár 115 cm magas dolgok is (például szobanövények), ha állítva rakják be őket. Ha pedig lezárják a fedelét, akkor a rekesz jó szolgálatot tehet a piszkos sportruházat vagy a sáros gumicsizmák szállításánál. A szintetikus anyaggal bélelt, és alul leengedő dugóval kiegészített Ford MegaBox vízzel is könnyen tisztítható. Szintén praktikus megoldás, hogy a Puma csomagterének padlója akár egy kézzel is egyszerűen beállítható, hogy a hátsó traktus tökéletesen igazodjon a pillanatnyi igényekhez: A legalsó pozícióba állítva maximális a csomagtér, miközben a Ford MegaBox rejtve marad A felső helyzetbe állítva a lenti padlófelület egy szintbe kerül a síkba döntött hátsó ülésekkel A csomagtérből kiemelve a padló függőlegesen rögzíthető a második sor üléstámlájának hátuljához, és ilyenkor teljes egészében kihasználható a 456 literes tér Az állítható csomagtérpadló strapabírását és szilárdságát ugyanaz a méhsejt-konstrukció biztosítja, mint a repülőgépeknél és szupersportkocsiknál alkalmazott hatszögletű cellaszerkezet. A ki- és bepakolást még inkább megkönnyíti, hogy a Ford a szegmensben most először kínál kézhasználat nélkül nyitható csomagtérajtót. Az autós így akkor is hozzáfér a csomagtérhez, ha mindkét karja tele van szatyrokkal, gyerekekkel vagy sportfelszereléssel, hiszen a nyitáshoz elég, ha meglendíti a lábát a hátsó lökhárító alatt. Ráadásul mindezt egy innovatív kalaptartó is kiegészíti, ami megoldást kínál azokra a helyzetekre, amikor az autós ki- vagy berakodik a csomagtérbe, vagy nagyméretű tárgyakat szállít. A csomagtérajtóhoz rögzített kalaptartó együtt mozog az ajtóval, így nincs szükség oldalsó támasztékra, vagyis akadálytalanul hozzá lehet férni a rakodótérhez. A rugalmas kalaptartó egyszerűen rásimul a terjedelmesebb csomagok tetejére. “A fejlesztés során arra törekedtünk, hogy minden eddiginél praktikusabb autót tervezzünk – méghozzá kompakt méretekben,” mondta Norbert Steffens, a Puma programvezető főmérnöke. “A Puma egyedi Ford MegaBox megoldása és csomagtérpadlója jó példa arra az innovatív szemléletre, amivel a stílus csorbítása nélkül is rugalmasan alakíthatóvá formáltuk a csomagteret.” Technológia, ami magabiztossá tesz A Pumában 12 ultrahangos szenzor, három radar és két kamera figyeli a környezetet, információkkal látva el a kifinomult Ford Co-Pilot360 technológiákat, amelyek fokozott védelmet, könnyebb vezetést és parkolást kínálnak, miközben kényelmesebbé, biztonságosabbá és kevésbé fárasztóvá varázsolják az autózást.3 A Stop & Go funkcióval kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika, a Közlekedési Tábla Felismerés és a Sávközép funkció segítségével az autó kényelmesen távolságot tart az előtte haladó járművektől, így a hosszú utakon kevesebb stresszt jelent az autó sávban tartása. Ráadásul a rendszer azt is biztosítja, hogy a jármű ne lépje túl a megengedett sebességhatárt, mert figyeli az úttest fölötti kijelzőket és az út szélén elhelyezett jelzőtáblákat, és ezeket összeveti a fedélzeti navigációs rendszer információival. A Stop & Go és a Sávközép funkciók csak a hétfokozatú automata sebességváltóval szerelt modellekben állnak rendelkezésre. A Stop & Go funkció segítségével az Adaptív Sebességtartó Automatika az araszoló forgalomban akár állóra is fékezi az autót (amihez akár a teljes fékerő 50 százalékát is felhasználhatja), majd automatikusan újra elindítja, ha a megállás nem tartott 3 másodpercnél tovább. Az ennél hosszabb egyhelyben állás után a vezető a kormánykeréken elhelyezett gombbal aktiválhatja újra a rendszert, vagy úgy, hogy finoman a gázpedálra lép. A FordPass Connect beépített modem segítségével az új Vészhelyzet Előrejelzés tájékoztatja a vezetőt az úton kialakult veszélyes szituációkról, még akkor is, ha a baleset helyszíne még nem látható egy kanyar miatt, vagy a többi járműtől. A Vészhelyzet Előrejelzés figyelmeztetései függetlenek a műholdas navigációtól, mivel azokon a percenként frissített információkon alapulnak, amelyeket a helyi hatóságok, mentőszolgálatok és a „felhőhöz” csatlakozó más járművek szolgáltatnak. A vészhelyzeti figyelmeztetések közt egyaránt szerepelnek az útjavítási munkálatok, a meghibásodott járművek, az úttesten feltűnő állatok, gyalogosok vagy tárgyak, sőt még a veszélyes útviszonyok is, így az autósok időben felkészülhetnek azokra a helyzetekre, amelyek rájuk várnak, de egyelőre nem észlelhetők. Most először jelenik meg egy B-szegmensű Ford-modellben a 180 fokos látószögű tolatókamera, ami az utastéri érintőképernyőn jeleníti meg az autó mögötti terület képét, így könnyebben észrevehetők a gyalogosok, a kerékpárosok vagy más járművek, miközben a vezető kitolat egy parkolóhelyről vagy egy kocsibeállóról. Szintén a tolatást könnyíti meg a Keresztirányú Forgalomfigyelővel kiegészített Holttérfigyelő rendszer (BLIS), ami hátramenetbe kapcsolva figyelmezteti a vezetőt, ha az autó nyomvonalát egy másik jármű keresztezheti. Ha az autós nem reagál a jelzésre, a rendszer fékez, hogy elkerülje az ütközést, vagy mérsékelje a baleset súlyosságát. Az Aktív Parkolóasszisztens segít felmérni a megfelelő méretű parkolóhelyet, majd a vezető kormányzása nélkül is elvégzi a párhuzamos vagy a merőleges parkolást. Az Automatikus Távfény-vezérlés önállóan tompított világításra kapcsol, hogy a Puma fényszórója ne vakítsa el a szembejövő autósokat. A Ford fejlett Sávtartó rendszerét még tökéletesebbé csiszolja az Útpadka Érzékelés, ami felismeri a határt az aszfaltozott útburkolat és a járhatatlan felületű padka között – még akkor is, ha ez a határvonal nem egyértelmű, mert a padka kavicsos vagy füves. A rendszer finom kormányzási nyomatékkal akadályozza meg, hogy az autó lesodródjon az úttestről. A Puma technológiái a sűrű városi forgalomban is hasznos segítséget jelentenek. Az Aktív Fékezéssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer felfedezi az úton vagy az úttest közelében tartózkodó embereket, illetve azokat is, akik keresztezhetik az autó nyomvonalát. A Ford mérnökei arra tervezték a rendszert, hogy csökkentse bizonyos frontális ütközések súlyosságát (más járművekkel és gyalogosokkal egyaránt), illetve hogy segítségével a vezető akár teljesen el is kerülhesse az ütközést. A Pumába már a technológia továbbfejlesztett változatát építették be, amely a szélesebb látószögű kamera révén jobban nyomon tudja követni a gyalogosok mozgását. Ha mégis baleset történne, az Ütközés Utáni Fékezés az első becsapódás észlelése után a féknyomás automatikus csökkentésével mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását; az autó lelassítása kisebb sérülési kockázatot jelent az utasok és a jármű számára. További technológiák, amelyek segítenek a Puma vezetőjének, hogy elkerülje a baleseteket: Kikerülő Kormányzási Asszisztens: A városi és országúti sebességtartományokban egyaránt működő berendezés radarral és kamerával érzékeli a Puma előtt lassan haladó vagy álló járműveket, és kiegészítő kormányzási nyomatékkal segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést “A Puma annyi technológiát kínál, ami példátlan ebben a szegmensben,” mondta Steffens. “A vezeték nélküli töltőtől kezdve a Stop & Go technikáig minden megoldásunk azt szolgálja, hogy a Puma észrevétlenül, mégis tökéletesen szolgálja tulajdonosát.” A Puma a lehető legmagasabb, 5 csillagos értékelést kapta az autók törésbiztonságát vizsgáló Euro NCAP független szervezettől, teljes pontszámmal teljesítve a teljes fedésű oldalütközéses vizsgálatot, illetve azt a meg keményebb tesztet, amikor az autó egy oszloppal ütközik oldalról. Az értékelésben külön kiemelték a Puma technológiáit, köztük az Aktív Fékezéssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszert, az Intelligens Sebességhatárolót és a Sávtartó rendszert. Innovatív és hívogató A Puma a szegmensben elsőként kínál derékmasszírozó első üléseket, amelyek az elfáradt izmok felfrissítésével kellemesebbé varázsolják az utazást. A hárompontos rendszerben nemcsak a masszázs erőssége állítható (három fokozatban), hanem a masszírozó mozgás iránya is. Az első üléstámlák vékony kialakításával sokkal több hely jut a hátul ülők térdének, a második üléssor ülőlapjának formája pedig segíti a ki- és beszállást. A vezető ülésének magassága állítható. Az utastér teljes hosszúságában – és szinte teljes szélességében – végigfutó, nyitható panorámatető két edzett, színezett üvegfelületének köszönhetően a kabin még tágasabbnak és levegősebbnek érződik. Vezeték nélküli okostelefon-töltő gondoskodik arról, hogy az autó utasai menet közben is mindig kapcsolatban maradhassanak a külvilággal, ráadásul ez a megoldás azt is lehetővé teszi, hogy a töltőkábel ne foglalja le a Puma két USB-portjának egyikét. A töltőpad a műszeregység alatt kapott helyet; a rendszer automatikusan felismeri a kompatibilis készülékeket, és azonnal tölteni kezdi az akkumulátorukat. A készülékek természetesen a vezeték nélküli töltés ideje alatt is Bluetooth-kapcsolatban maradnak a SYNC 3 kommunikációs és szórakoztató rendszerrel. A kétujjas csippentés és végigsimításos mozdulatokkal is használható 8 colos központi érintőképernyőn keresztül – illetve hangutasításokkal – kezelhetők a csatlakoztatott okostelefonok és az audio, a navigáció és a klímaberendezés. A rendszer kompatibilis az Apple CarPlay and Android Auto™ rendszerekkel, amelyek felár nélkül rendelkezésre állnak. A FordPass Connect beépített modem segítségével a Puma olyan WiFi-hotspottá válik, ami akár tíz mobileszköz számára biztosít vezeték nélküli csatlakozást. A rendszer számos kényelmi szolgáltatást kínál a FordPass mobil alkalmazáson keresztül, például a Járműkeresőt, a Járműállapotot, amivel ellenőrizhető az üzemanyagszint, a riasztó állapota, az olaj élettartama és sok más egyéb, a Távnyitás/zárást, illetve a Távindítást, ami a hétfokozatú automata sebességváltóval felszerelt változatokban áll rendelkezésre.4 Opcióként a B&O PLAY hangrendszer is megrendelhető az autóhoz, amelynek dinamikus hangolása bármilyen menetkörülmények között prémium audioélményt biztosít. A rendszerben 10 hangszóró található, köztük egy 150x200 mm-es külső mélynyomó; ezt úgy építettek be a csomagtérbe, hogy ne raboljon el hasznos teret a poggyásztól. A magashangsugárzókat úgy helyezték el, hogy azok az ülések magasságában ’terítsék’ a hangokat, és így minden utas számára kiváló zenei élményt biztosítsanak. A rendszer lelke egy 575 wattos digitális jelerősítő, ami az equalizert és az audio keverést (beleértve a választható Surround hangzást) is szabályozza. A 12,3 colos, teljes mértékben konfigurálható digitális műszeregységen az autósok a saját ízlésükhöz igazíthatják – és fontossági sorrendbe állíthatják – a vezetéssegítő technológiák és a műholdas navigáció információit. A műszeregység szabadformázású technológiával készül, ezért a felső élét le lehetett kerekíteni, hogy belesimuljon az utastér dizájnjába. A szabadformázású panelben az áramkörök a kijelzőbe vannak beágyazva, ami lehetővé teszi a tervezők számára, hogy – túllépve a hagyományos téglalap formátumon – más alakúra formálják a képernyőt. A 24 bites ’true colour’ digitális műszeregység részletgazdagon, nagy felbontásban, könnyen felismerhetően, teljes színskálában és nagy fényerővel jeleníti meg a vizuális információkat, így azok könnyebben felismerhetők, és leolvasásuk kevésbé fárasztja a szemet. Az új Puma tovább gazdagítja a Ford folyamatosan bővülő európai SUV- és crossover-kínálatát, amelyben olyan modellek szerepelnek, mint a Fiesta Active, a Focus Active, az EcoSport, a vadonatúj Kuga, az Edge és a vadonatúj Explorer Plug-In Hybrid. A Puma gyártásához a Ford újabb 1700 embert alkalmaz és mintegy 200 millió eurót ruház be világszínvonalú üzemében a romániai Krajovában, amit 2008 óta folyamatosan, több mint 1,5 milliárd eurónyi befektetéssel modernizál. “Biztosak vagyunk benne, hogy a Puma nagy hatással lesz az európai autósokra,” vélekedett Roelant. “Mindent megtettünk ezért, hogy biztosíthassuk a vásárlók által elvárt sokoldalúságot, akárcsak azt, hogy beülhessenek életük eddigi legmutatósabb autójába.”  
Címkék: 

Frankfurti Körkép – (3. rész) A változtatható szelepvezérlés

2020.01.27.
Az új egység 30%-kal könnyebb az elődjénél, mérete is kisebb. A vezérműtengely és a szelepszár közé beépített hidraulikus egységet a gyorsabb vezérlés és a nagyobb flexibilitás miatt saját vezérlővel láttak el, ráadásul a beszállító segít az autógyáraknak összehangolni az egységet a belső égésű motorral.     A hidraulikus egység szabályzásával megvalósítható a hengerlekapcsolás, de akár a kétszeri szelepnyitás egy ütemen belül. Ezt a szívó szelepeknél alkalmazzák elsősorban, ugyanis a friss töltet betöltésének pontos szabályzásával elhagyható a fojtószelep, ami nagy szívási veszteséget eredményezne. Szintén megtalálható volt az e-Rocker, vagyis a kapcsolható szelephimba. Egy elektromechanikus kapcsoló ki tudja kapcsolni a himbát, így nem nyitnak ki az adott szelepek. Az elektromechanikus vezérlés előnye, hogy nem függ a motorolajtól. Sem a nyomástól, sem a viszkozitásról. A CO2-kibocsátás csökkentése érdekében a motorolajnyomást az üzemi igényeknek megfelelően állítja a motorvezérlő, így az olajjal vezérelt rendszerek bizonytalanul, üzemi állapottól függő gyorsasággal működnek.     A hibrid járművek elterjedésével a belső égésű motorok elindításának és leállításának nem csak a száma nőtt, hanem a motorjárások közötti idő is. A hideg motor elindításához egy elektromosan állítható svezérműtengely- „fázisállítót” fejlesztettek ki. Ez segíti a gyors motorindítást, és csökkenti a károsanyag-kibocsátást. Ennél a beavatkozónál is arra törekedtek, hogy működése teljesen független legyen a motorolajtól.      

Biztonságos és kényelmes sítúra a ŠKODA modelljeivel

2020.01.27.
A sílécek, snowboardok és a szükséges további csomagok számára átlag feletti térkínálat jellemzi őket, illetve olyan ötletes kényelmi felszerelések, mint a fűthető szélvédő, kormánykerék, illetve első és hátsó ülések. Az opcionális vagy modelltől függően akár az alapkivitelhez tartozó összkerékhajtással kiegészülve a hegyek havas síterületeinek megközelítése sem okozhat problémát – amennyiben figyelembe veszünk néhány apró tippet, mielőtt útnak indulunk. A várva-várt síszabadság biztonságos megkezdése előtt a ŠKODA modelljeit is átfogóan fel kell készíteni a télre. Kellő profilmélységgel rendelkező téli gumiabroncsok, fagyálló folyadék a hűtőrendszerben és a szélvédőmosó-tartályban, az akkumulátor ellenőrzése – ezek a minden járművezető számára feltétlenül ajánlott „téli alapprogram” részei a hideg évszak kezdete előtt. Az átfogó téli „fitnesz-ellenőrzés” és az akkumulátorteszt minden ŠKODA-márkakereskedő kínálatában szerepel. A következő lépés a megfelelő pakolás: a sílécek és snowboardok, a bakancsok, illetve az egész család vastag téli ruházata sok helyet foglal az autóban, a ŠKODA KODIAQ, SUPERB COMBI és OCTAVIA COMBI azonban egyaránt kiválóan felkészült erre. Mindegyikük kategóriája legnagyobb csomagtartó-térfogatával szolgál, kívánságra pedig lehajtható hátsó üléstámlájuk középső részén speciális sízsákot is kínálnak a lécek biztonságos és tiszta elhelyezésére. Ha a hátsó ülés mindhárom üléshelyére szükség van, a sílécek és a snowboardok különleges sí- és snowboard-tetőcsomagtartókon is szállíthatók, amelyek ŠKODA Eredeti Tartozékként kaphatók. Mindezen kiegészítőket kifejezetten a ŠKODA gépkocsik számára fejlesztették ki, illetve tesztelték, így illeszkedésük is tökéletes. Még nagyobb kényelemmel szolgálnak a tetőcsomagtartó-dobozok, amelyek akár 380 liter további rakodótérfogatot is kínálhatnak, s az útipoggyász nagy részét elnyelhetik. Használatukkal a hátsó üléstámla lehajtására sincs szükség, így nagyobb hely és fokozott kényelem állhat az utasok rendelkezésére. A tetőcsomagtartó-dobozok zárhatóak, aerodinamikailag is optimális kialakításúak, s fekete, ezüst és fehér színben rendelhetők. A tetőcsomagtartó-dobozok egy további előnyt is kínálnak: egy-egy hosszú síelést követően, a nap folyamán átizzadt vagy átnedvesedett ruhadarabok legalább egy része elhelyezhető bennük. Az utastérben tárolva őket, bepárásíthatják az ablakokat, ami veszélyeztetheti a közlekedés biztonságát. A párás ablakok legjobb ellenszere azonban továbbra is a légkondicionáló berendezés. Mivel a légkondicionálás használatakor a légbefúvó nyílásokon kiáramló levegő a hőmérsékletétől függetlenül különösen száraz, gyorsabban felveheti az ablakok párásodásáért felelős kondenzvizet. Kiválóan megfigyelhető e kedvező hatás, amikor a száraz levegő legmagasabb fokozatra kapcsolt ventilátor mellett közvetlenül a szélvédőre áramlik. A fűthető első és hátsó ülések, valamint kormánykerék színvonalas kényelmet biztosít a vezető és utasai számára, míg a fűthető első szélvédő és szélvédőmosó fúvókák zavartalan kilátásról gondoskodnak előre. Hatékonyan előzhető meg a lábtérkárpit havas lábbelik okozta átnedvesedése a ŠKODA Eredeti Tartozékok kínálatában szereplő gumiszőnyegekkel. A márka olyan modelljei, mint a ŠKODA KODIAQ, SUPERB és OCTAVIA, azonban nem csupán nagyvonalúan méretezett és széleskörűen variálható belteret kínálnak, ahol a bennülők és csomagjaik egyaránt kényelmesen elférnek. Motorváltozattól, felszereltségtől, illetve kiviteltől függően opcionálisan vagy már alapfelszerelésként összkerékhajtással is kaphatók, így nagy hóban is jól és biztonságosan haladhatnak a síterületeken. Extrém téli körülmények között további segítséget nyújtanak a ŠKODA Eredeti Tartozékok választékában szereplő hóláncok, ahol hólánc-használatra is jóváhagyott könnyűfém keréktárcsák is találhatók. A hólánc alkalmazását azonban feltétlenül még indulás előtt, otthon ajánlott kipróbálni, illetve begyakorolni. Már egy rövid, mintegy 50 méteres haladás során is ellenőrizhető a láncok kellő feszessége, s ha minden rendben, akár mély hó borította utakon sem állhat már semmi a zavartalan közlekedés útjában.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója