Elismerés az új Multivan 6.1-nek

2019.09.27.
A Stuttgartban tegnap rendezett díjátadó ünnepségen, Albert Kirzinger formatervezési vezető elmondta: „Számomra a Bulli a kör négyszögesítése. Ennek formatervezési  története régebbre nyúlik vissza, mint  bármelyik más járműé.  Úgy gondolom, sikerének titka abban rejlik, hogy  harmonikusan ötvözzük a modern stílust az időtálló dizájnnal." Ugyanez vonatkozik az új Multivan 6.1-re is, amelyet éppen most vezetnek be az első piacokon. Az új Multivan most először érhető el a teljesen digitális eszközökkel kialakított 'digitális pilótafülkével'. Szintén újdonságnak számít az infotainment rendszer online összeköttetési egysége (OCU), amelyen keresztül a Bulli 6.1 a web alapú funkciók és szolgáltatások új köréhez  rendelkezik hozzáféréssel .  Új kormányszerkezet és számos  vezetőt segítő rendszer tovább tökéletesíti az utazást, a könnyű kezelhetőséget és a biztonságot. Az „autonis"-  - Legjobb formatervezési újítás  díj"-ról: az első szavazást és versenyt 14 évvel ezelőtt tartották, ezúttal összesen 100 új modellt vettek be a tíz járműkategóriába., a közvélemény kutatás során az AUTO MOTOR UND SPORT folyóirat 13.762 olvasója szavazott.            

Kukákba rejtik a radart a rendőrök

2019.09.27.
Itt a legújabb fantáziadús rendőri lelemény a gyorshajtók lebuktatására: a SocialDrive autós közösség twitter-fiókjában közzétette egy új kukaradar fotóját. A szemetes konténernek álcázott rendőrségi sebességmérőt egy közút mentén kapták lencsevégre. El kell ismerni, a megszólalásig úgy néz ki, mint egy kuka, amit a ház tulajdonosa azért tolt ki, hogy másnap a szemetesek kiürítsék. Pontosabban, nem úgy néz ki, hanem az. Egy műanyag szeméttárolót egyszerűen átalakítottak leshellyé. A műanyag konténer egy rendőrségi sebességmérőt rejt, amely tömegesen szedte áldozatait az arra járó autósok között. A kukaradart egyébként Franciaországban kapta lencsevégre egy élelmes autós. „De nem a francia rendőrök az egyetlenek, akik ilyen, etikailag kétségbe vonható eszközökhöz folyamodnak” – írja az autopista.es. A spanyol rendőrök sem maradnak el találékonyságban a szomszédoktól, hogy fülön csípjék a szabálytalankodókat. Az ibériai közlekedésiek számtalan olyan rejtekhelyet ötöltek már ki, amelyek hétköznapi tárgyaknak néztek ki, így nem hívták fel magukra a figyelmet az út mentén. Tény, hogy a törvény nem kötelezi a rendőröket a radarok helyének közlésére, illetve arra, hogy azok a közlekedők számára láthatóak és felismerhetőek legyenek. A közlekedési hatóságok élnek is ezzel a lehetőséggel, így mind több helyen bukkannak fel a kukaradarhoz hasonló, álcázott sebességmérő eszközök. Leginkább egyébként lakott területen belül, ahol a megengedett sebesség 30-50 km/óra. Vagyis, ahol a legrövidebb idő alatt a legtöbb büntetést lehet kiszabni, és a legnagyobb bevételre lehet számítani. Az autopista.es egyébként a Madridhoz közeli Collado Villalba-ban készült fotót is közzétett, amelyen két rendőr egy üvegtároló szelektív hulladékgyűjtő mögött megbújva vadászta a mit sem sejtő autósokat.  

Adni jó: Hatodszor önkénteskedtek audisok a régió 30 intézményében

2019.09.27.
Ebben az esztendőben egy rendhagyó kampány keretében régióbeli intézmények is pályázhattak kiemelt támogatásra. Így hét helyszínen valósultak meg olyan segítő kezdeményezések, amelyek középpontjában a fenntarthatóság állt. Idén több mint 600 audis munkatárs elkötelezett közreműködésével újultak meg győri és Győr környéki intézmények.  „Önkéntes Napunk nagyszerű lehetőséget ad a munkatársaink által javasolt kezdeményezések megvalósítására és ezáltal a felelős segítségnyújtásra. Az önzetlen és elkötelezett munka az elmúlt évek során már mintegy 160 intézményben jelentett értékteremtést. A helyszíneket örömmel javasolják munkatársaink, és lelkesen tevékenykednek az önkéntes projektekben”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.   Ebben az esztendőben indult a „Az Audi segít” kampány is, amelynek keretében az oktatás, a környezet- és természetvédelem, valamint a szociális ellátás terén hét régióbeli intézmény, civilszervezet álma válhatott valóra. A nyertes projekteket a vállalat menedzsmentjének tagjai kivitelezték, képviselve a vállalat egyik fontos alapértékét, a társadalmi felelősségvállalást. „Akinek lehetősége van arra, hogy segítsen másokon, annak morális felelőssége, hogy ezt megtegye. Azt tapasztalom, hogy kollégáink közül nagyon sokan azonosulnak ezzel a gondolattal és érzik a közös tettek erejét”, tette hozzá Dr. Knáb Erzsébet. Az audis munkatársak idén is számos jó ügy érdekében ragadtak lapátot, ásót, ecsetet. Így jött létre többek között kültéri szociális tér a Forrás Waldorf Iskolában Győrben, készültek madárodúk Csorna Földszigeten az Esterházy Madárvártánál, valamint megújult a gyermekorvosi rendelő Győr-Ménfőcsanakon. A Bágyogszováti Napköziotthonos Óvoda udvarán felújítási munkálatokat végeztek az önkéntesek, a Győrújbaráti Pitypang Óvodában magaságyások készültek. Az Apor Vilmos Római Katolikus Iskola és a Kálóczy téri Idősek Otthona belső udvarának renoválásán is dolgoztak az audisok Győrben, Fenyőfőn pedig rovarszállót építettek, illetve gyümölcsfákat telepítettek. Az „Az Audi segít” program keretében többek között a táplánypusztai Dr. Piróth Endre Szociális Központ belső terei újultak meg, interaktív lovas-tanösvény jött létre fogyatékkal élő és ép gyermekek számára a Daniló Sportegyesület lovardájában Mosonmagyaróváron. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthonában belső és külső felújítási munkálatokat végeztek, valamint akadálymentes pihenőteret alakítottak ki az udvaron. Az "Együtt játsszunk, közösen táncoljuk!" mottó jegyében megújult a táncos közösségi tér a St’ART Házban Győrszentivánon, valamint szabadtéri tanterem és oktatási tér kialakítására került sor a Győri Gárdonyi Géza Általános Iskolában.   Ebben az évben a vállalat az önkéntes projektek által közel 55 millió forinttal támogatta a régió intézményeit.      

AutoWallis: ötödével bővülő árbevétel és másfélszeres eredménynövekedés az első félévben

2019.09.27.
Az AutoWallis Nyrt. jelentős árbevétel- és eredményességnövekedést ért el csoport szinten 2019 első hat hónapjában, ezzel a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat tovább folytatja a tavasszal meghirdetett ötéves stratégiájának megvalósítását. A csoport árbevétele 21 százalékkal, 38,4 milliárd forintra bővült, melyhez eltérő mértékben, de a vállalat mindhárom üzletágának (Nemzetközi disztribúciós, Belföldi disztribúciós, Autóipari szolgáltatói) növekedése hozzájárult. Az árbevétel bővülése annak fényében különösen szembetűnő, hogy az Európai Uniós tagországokban a gépjárműértékesítési piac lassulásának jelei tapasztalhatóak. Miközben az EU-ban 3,1 százalékkal esett vissza az újautó-értékesítés az idei első félévben, a magyar újautó-piac 5,3 százalékos, míg a 2014 után csatlakozott tagállamok tekintetében a növekedés 1,4 százalék volt átlagban az értékesített személygépjárművek tekintetében. A csoport működése nem független az európai autópiac egészétől, de tevékenysége, hatékonysága, üzleti lehetőségei, értékteremtő képessége szempontjából Közép-Kelet-Európa és a Balkán tekinthető tényleges működési régiójának. A jó eredményekhez az is hozzájárult, hogy az AutoWallis a hazai és nemzetközi piacain leginkább a prémium szegmensben van jelen, mely a releváns régió minden piacán belül növelte részarányát az összes személygépjárművön belül. Az árbevétel növekedésének üteménél is nagyobb mértékben javult az AutoWallis működésének hatékonysága: az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél kisebb mértékben, mindössze 20 százalékkal, azaz 1 milliárddal nőtt 33,2 milliárd forintra. Tavaly a nemzetközi disztribúciós üzletág árréstermelő képességét több átmeneti hatás is rontotta, melyeken túllépve az idei első félévben már lényegében normalizálódott az eredményesség. Az anyagköltségek 24 százalékkal, elsősorban a megnövekedett szervízszolgáltatások költségeinek emelkedésének köszönhetően nőttek, míg az igénybe vett szolgáltatások értéke 18 százalékkal bővült, elsősorban az új nemzetközi piacok és a modellkínálat megújulása miatti magasabb marketingköltség miatt. A személyi jellegű ráfordítások 34 százalékos emelkedése meghaladta a forgalomnövekedés átlagát, de a növekedés összege az árbevétel növekedésnek mindössze 3%-a. Mindezek alapján a társaság átfogó eredménye 148 százalékkal nőtt 458 millió forintra, míg a menedzsment megítélése szerint az eredményességét legjobban bemutató pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBITDA 24 százalékkal közel 1,4 milliárd forintra emelkedett. Az eredménynövekedés fő oka a nemzetközi disztribúciós üzletág bázis időszakhoz képest elért jobb teljesítménye, valamint az AutoWallis stratégiájának megfelelően a folyamatosan növekedő hatékonyságot elérő autóipari szolgáltatói üzletág által megtermelt eredménynövekedés volt. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója az első féléves eredmények kapcsán kiemelte, hogy a társaság az év elején meghirdetett ötéves stratégiában kijelölt úton halad: az első féléves adatok jól mutatják a lehetőségeket az organikus növekedés terén, és az is látszik, hogy az AutoWallis piacai az uniós átlagot meghaladó növekedést képesek felmutatni. A vezérigazgató rámutatott, hogy a stratégiában olyan akvizíciókkal számolnak, melyek az árbevétel és az eredmény növekedéséhez egyaránt hozzájárulnak. Elmondta, hogy eddig 20 konkrét, potenciális akvizíciós célpontot azonosítottak, melyek közül több esetben megtörtént a kapcsolatfelvétel, az adatgyűjtések elindultak, és az elsőkörös ajánlatok több esetben megtörténtek. Az AutoWallis Csoport három üzletága közül a nemzetközi disztribúciós üzletág árbevétele 11 százalékkal nőtt, mely elsősorban a 13,5 százalékkal 1.076 darabra emelkedő új autó eladásoknak tudható be. A belföldi disztribúciós üzletág új autó eladásait 22 százalékkal 1.638, míg használt autó eladásait 75 százalékkal 454 darabra növelte, ezzel árbevétele 31 százalékkal bővült, mely – részben egy egyszeri tételnek köszönhetően – a kiemelkedően magasabb értékesítési darabszámoknak köszönhető. A növekedés kiemelt jelentőségű annak tükrében, hogy az értékesítés a legfontosabb ügyfélkapcsolati belépőpontot jelenti az AutoWallis Csoport kiemelkedően eredményes Autóipari szolgáltatói üzletágának. Az AutoWallis három üzletága közül a legnagyobb eredménytermelő képességű autóipari szolgáltatóinak az árbevételen belüli részesedése egy százalékkal 10 százalékra emelkedett. Az üzletág teljesítményét meghatározó három fő terület közül a szervizórák száma 15 százalékkal 25.118 órára, a gépjárműkölcsönzés kapcsán kalkulált flottaméret 11 százalékkal 495 darabra, míg a bérleti események száma 4 százalékkal 11.207 darabra nőtt a tavalyi első féléves adataival összehasonlítva. Az idei első félévben az üzletág árbevétele jelentősen, 24 százalékkal bővült, miközben az árbevétel arányos nyereségessége több mint duplázódott. A gépjárműkölcsönzés területén a Csoport a Sixt márkával van jelen, melynek eredményére jelentős hatással van a Liszt Ferenc Repülőtérre érkező utasok számának dinamikus, az első félévben 7,5 százalékos növekedése.
Címkék: 

A Mazda a Tokiói Autószalonon mutatja be első sorozatgyártású elektromos autóját

2019.09.27.
A következő Mazda modellek kerülnek kiállításra az idei Tokiói Autószalonon: Világpremier Új elektromos hajtású Mazda Más modellek MAZDA MX-5 (Japánban Roadster), MAZDA3 Hatchback, MAZDA3 Sedan, MAZDA CX-30, MAZDA CX-5, MAZDA CX-8  
Címkék: 

Shell: külsős fuvarozó cég cserélte össze az üzemanyagokat

2019.09.27.
A fuvarozó cég gépkocsivezetője az üzemanyag tankerekbe történő betöltésekor hibásan rögzítette, hogy a tanker mely rekeszébe került benzin és mely rekeszébe dízel üzemanyag, így következhetett be az, hogy a töltőállomás benzin tartályába dízelt, míg dízel tartályába benzint fejtettek az azokban lévő aktuális készletre. A 2019. szeptember 20-i szállítás során a Shell megbízásának megfelelően ráadásul azonos mennyiségű benzint és dízelt szállítottak ki a töltőállomásra. Az eltérő mennyiségű benzin és dízel esetén a hiba akár betöltéskor, akár lefejtéskor könnyebben azonosítható lett volna - jegyezték meg. A tévedés csak a Füredi úti benzinkutat érintette, itt a teljes mennyiséget lefejtették, így sem előtte, sem utána más töltőállomásra nem került felcserélt üzemanyag - írták. Az üzemanyagok cseréjét hétfőn igazolta a hatósági laborvizsgálat. A Shell a fuvarozó céggel együtt a teljes szállítási folyamatot áttekinti és a szükséges intézkedéseket megteszi annak érdekében, hogy az ilyen jellegű hibákat kiszűrje - szögezték le. Elrendelték például, hogy egy tankerre különböző üzemanyagokból nem lehet azonos mennyiséget tölteni, mivel így könnyebben kiderülnek a hasonló hibák. Arra kérték egyúttal a fuvarozó partnereket, hogy még jobban ügyeljenek a szabályok betartására, és jelezzék, ha újabb lehetőséget találnak a biztonság erősítésére. Azt is kezdeményezte a cég fuvarozó partnereinél, hogy egyéb lehetőségeket is vizsgáljanak meg, amelyekkel a kiszállítás biztonságosabbá tehető. A Shell az üzemanyag felcserélése miatti panaszokat kivizsgálja, és megtéríti a jogos igényeket - olvasható a közleményben. MTI

Élénk vita az elektromos és hibrid hajtás jövőjéről 1. rész

2019.09.27.
Fritz Indra professzor (77) nem kertel, szerinte az elektromos autók egy drága tévutat jelentenek, a belső égésűek jelentik a jövőt. Karrierjét az Alpinánál és az Audinál töltötte, ahol olyan legendás autókon dolgozott, mint az Alpina B7 Turbo és az Audi Quattro. Ezután a General Motorshoz került, ahol a 90-es évek elején az elektromos autók megvalósíthatóságát vizsgálta, a kísérlet keretein belül pedig 160 e-autót már akkoriban az utakra engedtek. Ma tanácsadóként dolgozik, és nyíltan fenntartásai vannak az elektromos autókkal kapcsolatban, azok óriási politikai hátszele ellenére. - Piacgazdaságunkban ez az első alkalom, hogy a vásárló olyan terméket vesz, ami drágább és kevesebbre képes, mint a korábbi. Ráadásul az ár jelentős része az akkumulátor, így 8 év után az autó gyakorlatilag nem ér semmit – mondja az e-autók költségeiről, s tudja, ezzel vitát generál. Az interjú a GT Spiriten jelent meg. – Évtizedek óta tudjuk, hogy az olajkészletek 40 év alatt kimerülnek... Viccet félretéve, a tudósok szerint még legalább 100 évre elegendőnk van, a földgáz pedig még 200 évig kitart. Ráadásul hidrogén hajtotta belső égésű motorokat is lehet tervezni – hangsúlyozza. Úgy számol, hogy egy németországi elektromos autó teljes életciklusa során egy hagyományos kocsi károsanyag-kibocsátásának 1,6 szorosát eregeti a levegőbe, míg Kínában a 4-5-szörösét. És szerinte ebben még nincs benne az a rengeteg energia, ami az akkumulátorgyártáshoz szükséges. Úgy véli, az elektromos autók biztonságosságát még nem vizsgálták eléggé, és egyelőre aggasztóak a balesetek, amelyekben érintettek. Az újrahasznosítást illetően pedig még nem találtak megoldást az akkumulátorban található értékes anyagok újrahasznosítására. Szerinte az is jól mutatja a technológia gyengeségét, hogy az elektromos autók versenyein fél távon autót kell váltani, mert nem bír eleget az akkumulátor. Plug-in hibridről az a véleménye, hogy az az elektromos autó utáni második legnagyobb átverés, ezzel kapcsolatban van egy története is. Egy cégnél, plug-in hibridekre cserélték az autóflottát, jóval drágábbak voltak, mint az addigi kocsik, de kiszámolták, hogy a kedvezőbb fogyasztás miatt vissza fogják hozni a többletköltségeket. A gond az volt, hogy alkalmazottak nem vacakoltak a töltéssel, nem akarták összekoszolni a kezüket kábelekkel, s így plusz 200 kilót cipeltek magukkal az autókban az akkumulátorok és az elektromos hajtás miatt. Az üzemanyagköltség megemelkedett, így visszatértek a dízelekhez. Szerinte a politika és média utálja a belső égésű motorokat, ezt nagyrészt a szoftver botránynak köszönhető. Ez nagy hiba, gátolja a tényeken alapuló diskurzust és divat lett utálni az autógyártókat. Úgy látja, az iparágnak nem tiszta a lelkiismerete, ami érthetetlen, az elektromos autó semmilyen környezeti problémát nem old meg. - Úgy vélem, hogy a hivatkozott cikkben, illetve az annak alapjául szolgáló interjúban nem egyszer nyomon követhető a féligazságokra alapozott téves, vagy szándékoltan kattintás vadász következtetések levonása – mondja Varga Zsombor, a Toyota és a Lexus közép európai kommunikációs igazgatója. Hangsúlyozza, a Lexus prémium márkát is jegyző Toyota nem csupán a világ legnagyobb, de vezető környezetbarát autógyártója is, eddig összesen több, mint 14 millió öntöltő hibrid elektromos járművet értékesített. Európában és hazánkban a részben vagy teljesen elektromos autók - hibrid, plug-in hibrid, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás - eladásainak 70, a hibrid értékesítések 80 százalékát jegyzik. Övék a világ legnépszerűbb hálózatról tölthető hibrid elektromos autója, a Prius Plug-in Hybrid, és az ugyancsak első, abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) autója, a Mirai. A Toyota Corolla legújabb generációját már most több, mint 50 százalékban hibrid hajtással rendelik az ügyfelek. A világ legnépszerűbb SUV-ja, a RAV4 legújabb generációja, itt 90 százalék fölötti a hibrid arány – a visszatérő Camry nem is rendelhető másként. A szakember szerint az sem véletlen hogy Európában és Magyarországon a Lexus értékesítések 99 százalékát teszik ki a hibrid hajtású modellek. A cikk 2. részét itt olvashatják.

15 éves a CarGarantie Magyarország

2019.09.27.
Amikor a CarGarantie elindította a magyarországi üzleti vállalkozását, a vállalat már több évtizedes tapasztalatot tudott felmutatni a garancia- és javításiköltség-biztosítás, valamint a nemzetközi programok terén. A belépés egy új piacra mégis nagy kihívásokkal jár – kihívásokkal, amelyekkel a CarGarantie nem utolsósorban szerződéses partnerei bizalmának köszönhetően tudott megbirkózni. Az első partneri kapcsolatot egy promóciós akció jelentette a Renault részére 2004-ben, azonban a CarGarantie Magyarország csak 2 évvel később jött igazán lendületbe. Az új autók számára kialakított Opel Garanciával egy nagy, átfogó garanciaprogram kezdődött, ami megszilárdította a CarGarantie helyzetét a magyar piacon. Ennek a programnak köszönhetően a CarGarantie még ma is sok partnerrel működik együtt. Együttműködések és átszervezések Rippel Ferenc A következő évek során folyamatosan jöttek az új együttműködő partnerek, ezek között volt a BMW (a Premium Selection programmal), a Volvo (Garancia Plus) és a Mazda (Mandatory 3+2). A fordulópontot végül a 2011-es év jelentette: A CarGarantie Magyarország az átszervezések mellett ebben az évben kezdte meg együttműködését a Volvo-val a SELEKT-programban. Rippel Ferenc, aki ma a CarGarantie magyarországi értékesítési vezetőjeként felelős az importőrökért és a gyártókért, továbbá a CarGarantie partnereivel történő személyes kapcsolattartásért az ország keleti részén, személyesen részt vett az átszervezésben és az együttműködés kialakításában a Volvo-val. Hűséges partneri kapcsolatok Éveken át számos szerződéses partner maradt hűséges a CarGarantie-hoz, így az együttműködés még jobban kibontakozhatott, például az Opel, a Volvo és a Mazda esetében. Azonban újak is jöttek: a Harley-Davidson® és a BMW Motorrad szintén a CarGarantie-val való együttműködés mellett döntött, ahogy tette ezt sok nagy kereskedőcsoport is, például 2017-ben: ebben az évben kezdődött az együttműködés a Petrányi és az Iniciál nagycsoporttal. A Peugeot-val és a Citroën-nel a tehergépkocsi üzletágra kötött szerződés kezdete óta minden Peugeot- és Citroën-kereskedő a CarGarantie partnerei közé tartozik. Rippel Ferenc, magyarországi értékesítési vezető: „15 év hosszú idő és mi köszönetet mondunk minden magyarországi szerződéses partnerünknek, akiknek belénk vetett bizalma ezt egyáltalán lehetővé tette. Ez a 15 év azonban csak a kezdet: a CarGarantie Magyarország tovább fog növekedni, meg fogja szilárdítani a piaci pozícióját és természetesen partnerei rendelkezésére fog állni tanácsadással, akciókkal és következetesen optimalizált szolgáltatásokkal. Büszkék vagyunk az eddig elért eredményeinkre, és szilárd elhatározásunk, hogy partnereink bizalmát a következő 15 évben újra és újra megszolgáljuk.”
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója