Körözött tízmilliós Mercedes hamis papírokkal

2019.05.07.
Egy német honosságú Mercedes C180 Combi típusú személyautó vezetőjeként egy férfi jelentkezett kilépésre 2019. május 6-án 16 óra 45 perckor a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a sofőr által átadott személyi igazolvány és forgalmi engedély hamis, a járművet a német hatóságok körözik. A gépkocsi vezetője ellen közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon. A nyomozók a 10 millió forint értékű Mercedest lefoglalták.

Idén is szállítják a jó eredményeket a VW haszonjárművek

2019.05.07.
 A márka értékesítésből származó árbevétele 3,3 milliárd euró (2,9 milliárd) volt, ami 11,8 százalékkal múlta felül 2018 első negyedévét. Elsősorban a nagyobb mennyiségek, valamint a modellek közötti jobb eloszlás és a kedvező árfolyam hatások vezettek ahhoz, hogy a működési eredmény 29,9 százalékkal, 291 millió euróra nőtt. A Volkswagen-csoport kiszállításai enyhén felülmúlják a tavalyi eredményeket, így a haszonjármű-üzletág esetében 6,0-7,0 százalékos árbevétel-arányos nyereséggel számol a konszern. A piaci eredmények elérésével szemben kihívásokat támaszt a gazdasági környezet, az egyre növekvő intenzitású verseny, az erősen ingadozó árfolyamok, valamint a szigorított WLTP-követelmények.

Csökkent az új autók eladása Csehországban

2019.05.07.
Az első négy hónapban 82 537 kocsit adtak el, 10,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A cseh Skoda Auto márka eladása 7,0 százalékkal 28 408 darabra esett vissza. Még nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkent a német Volkswagen kocsik eladása 7519 darabra. A harmadik helyen lévő román Dacia márka eladása az első négy hónapban ugyanakkor hét százalékkal 5693 darabra emelkedett. A márkák további sorrendje az eladások nagysága szerint: Hyundai, Peugeot, Renault, Toyota, Kia, Ford, Mercedes. A legkeresettebb kocsitípus továbbra is a Skoda Octavia, amelyből a január áprilisi időszakban 7643 darabot adtak el, a további helyeken a Skoda Fabia, Skoda Rapid, Skoda Karoq és a Dacia Duster osztozik. Az eladott kocsik 70 százalékát a benzinmotoros autók tették ki, a dieselmotoros kocsik aránya 27,6 százalékra csökkent. A személyautók 29 százalékát magánszemélyek, 71 százalékát cégek vették meg. A haszonjárművekből 6639 darab kelt el, 5,7 százalékos éves növekedéssel. A legkelendőbbek a Volkswagenek, amelyeket a Peugeot, a Fiat és a Renault követ. A tehergépkocsik eladása 4,7 százalékkal 3354 darabra emelkedett. A legnépszerűbb a Scania, a Mercedes-Benz és a MAN előtt. Az eladott motorkerékpárok száma 22 százalékkal ugrott meg, 6043 darabra. A motorok majdnem húsz százalékát a Honda adta. MTI

Közlekedési Kultúra Napja: fókuszban a gyerekek a sztrádákon

2019.05.07.
„Szabad a pálya, ha van matricája! Vezessen óvatosan!” – hangzik a NÚSZ Zrt. A Közlekedési Kultúra Napja (május 11.) alkalmából kihirdetett mottója, amely a közelgő gyermeknap apropóján külön figyelmet szentel a kisebbek tudatos közlekedésre nevelésének. „A Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében – az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával – megvalósuló Közlekedési Kultúra Napja programsorozat a biztonságos és kulturált közlekedés jelentőségére hivatott felhívni a figyelmet, ami vállalatunknak is szívügye” – közölte Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. Ennek megfelelően az útdíjfizetési szolgáltató közlekedésbiztonsági témájú színezőket helyezett ki 18 ügyfélszolgálati irodájának gyereksarkaiba, az ügyfeleket a Közlekedési Kultúra Napjához kapcsolódó apró ajándékkal, a velük érkező gyermekeket ingyenes közlekedésbiztonsági foglalkoztató és információs füzettel várja. A „Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai” című, gyermekeknek szóló kiadványt a Tudatos Közlekedők Egyesületével összefogásban adja a kicsiknek a társaság. Ezen kívül a vállalat az autópálya-pihenőkben végzett szokásos ellenőrzések során az érvényes matricával rendelkező autósoknak is kisebb ajándékot, az autóban utazó gyerekeknek pedig foglalkoztatófüzetet ad ajándékba.

A parkolás lélektana

2019.05.06.
Az előzés pszichológiája című cikk párjaként megvizsgáljuk, vajon mi okozhatja a kényelmetlenséget a parkolás során. Lehet, hogy a sorok között magadra ismersz majd.  A parkolás lélektanának nulladik állomását az jelentheti, hogy a városi forgalom és a parkolás párosára már problémaként tekintünk. A tapasztalatok szerint késő este a legkönnyebb mozogni és parkolni az akkorra már elnéptelenedett, egyébként zsúfolt utakon, de egyszóval, sokak fenntartásokkal kezelnek egy csúcsidőbeli utazást a parkolás problémássága miatt. Ezen úgy lehet segíteni, hogy előre kinézünk egy-egy parkolóházat vagy szabadtéri nagy parkolót, ahol ugyan kell díjat fizetni, mégis kényelmesebb és biztosabb megoldás, mint véletlenszerűen találni egy helyet az utcán. Az első állomás a kezdeti kétségbeesés lehet. Hamar elfogy a cérna, amikor helyet sem találunk, vagy éppen több, méret- vagy rutinbeli okok, illetve hiányosságok miatt kudarcba fulladt manőveren vagyunk túl. Ebből jó kilábalást adhat az előbb említett fix parkolók keresése. Vagy az utcán fizetünk, vagy a parkolóházban, az autózás során sajnos felmerül ez a plusz költség, néha elég nehéz „lerakni végre” valahova. A második lépcsőfok az aggódás lehet. Miután abszolváltunk egy parkolást, tegyük fel, egy kicsit meg is izzadtunk benne, végre elégedetten szállhatunk ki. De kétszer megnézzük a táblát adott esetben, hogy jó helyen állunk-e, illetve, hogy tutira nem kell-e fizetni ebben az időszakban. A nyugtalansági faktort növelheti a mások ügyetlenségéből adódó, esetleges karosszéria- vagy tükörsérülés. Jó megérkezni! Már hogyha van mihez! Szívesen állunk zárt parkolóba vagy kamera alá, hogy a negyedik szemponton se aggódjunk. Négykerekűnk ott vár minket, ahol hagytuk. Következzen néhány kínos terület: Méret Nagy álom a nagy autó, de szempillantás alatt ott gyöngyöznek homlokunkon az izzadságcseppek, amikor már a második helyre sem tudunk beállni az 5 méter hosszúság körüli szedánnal, és a forgalmat már egy jó ideje akadályozzuk. Ezek az autók nemcsak nagyon hosszúak, de elég szélesek is, így számolnunk kell azzal, hogy nem tudunk akárhova félrehúzódni vagy betolatni az utcán. Pedig egy átlagos négykerekűvel menne! Egyébként is, az őrzött, fedett/fedetlen parkolók jelenthetik a legjobb alternatívát, mivel egyes parkolóházak meglepő módon igencsak szűkösek tudnak lenni. Kilátás A városi autózáshoz a közepes és kicsi autók előnyösek - sok mini igen tágas manapság, magas felnőttek is kényelmesen elférnek hátul (pl. Honda Jazz). A szabadidő-autók magas üléspozíciója réven a kilátás, a komfort és az elhelyezkedés szintén a segítségünkre van a parkolásokkor, a praktikumon felül ez is szempont. Egyes nagyobb példányokkal is meglepően egyszerű lehet manőverezni, például az Alva Romeo Stelvio jó partner ebben - lehet érezni a széleket és a sarkokat.  Az utóbbi években a biztonságérzet fokozása végett húzták az egekig a karosszériát, mindezt az üvegfelületek rovására. Pedig így nehezebb kilátni. Napjainkra egy kicsit visszább vettek a tervezők, például az új Mercedes A-osztály esetében külön kihangsúlyozták az üvegfelületek méretének megnövelését az elődmodellhez képest. Párhuzamos parkolás Ugye, ugye? Hány centire vagyunk a padkától? Ez mindig kulcskérdésként hangozhatott el oktatónk szájából a feladat végrehajtását követően. Ez az egyik legravaszabb művelet, hiszen amellett, hogy fel kell mérnünk helyesen autónk méretét és a rendelkezésre álló helyet először oldalról, még végre is kell hajtani a betolatást. El kell találni a szöget, hogy mikor szedjük alá és vissza, gondosan ügyelve a lökhárítók épségére.  Ezzel még nincs vége a sztorinak, hiszen sokaknak sikerül összehozni egy padkázást. Ez acél felnik esetén vagy dísztárcsával nem akkora gond, de a könnyűfém felniken csúnya és a javítást tekintve költséges sérülést gyűjthetünk be. Felértékelődhet például a Ford és a BMW által kínált parkolóasszisztens, amely lassú haladás mellett kiválasztja nekünk az alkalmas parkolóhelyet, és be is parkolnak nekünk. Egy gombnyomás az egész. Ráállás A jóindulat és a figyelmesség részünkről megvolt, de vajon autós társaink is ilyen figyelmesek? Érdemes hagyni egy kis plusz helyet annak érdekében, hogy még akkor is kiférjünk, ha csúnyán ránk állnak. Könnyű ezt mondani, amikor már a harmadik egyirányú utcában járunk, több sarokra a lakástól, de a helyzet továbbra sem kecsegtető, és pont azon a pár centin múlna… A parkolás lélektana című cikkben megvizsgáltuk, mi okozhat kényelmetlenséget fejünkben a parkolás ténye körül, beleértve az utazás megtervezését, a parkolóhely kiválasztását és a manőver végrehajtását. Te szoktál egyáltalán aggódni? Ha igen, melyik fentebb olvasható szempont a mumus nálad?

Moszkva mellett építi fel új gyárát a japán Hino Motors

2019.05.06.
A gyárat egy 5,3 hektáros területen alakítják ki. Az üzem és a kiszolgáló épületek területe 12 000 négyzetméter lesz. A beruházási összege mintegy 17 millió dollárra becsülhető. A beruházási projektről szóló megállapodást 2017 októberében írta alá a Hino Motors és a Moszkvai Régió kormányzata. Az első gépkocsik jövő év májusában gurulnak majd le a futószalagokról. A csúcstechnológiával ellátott összeszerelő üzemben a közepes és könnyű teherautók négy változata készül majd: a 3,5 és 7,5 tonnás Hino 300, valamint a 12 és 18 tonnás Hino 500. A Hino Motors Moszkva környéki gyárának éves termelési kapacitása körülbelül 2000 jármű lesz. A khimkiben készülő teherautókat nem csak az orosz piacra szánják. A tervek szerint a környező országokba is innen exportálják majd a Hino teherautókat.

A Toyota és Lexus lépései az önvezető autók felé

2019.05.06.
A Toyota esetében a Toyota Safety Sense, a vállalat prémium márkája, a Lexus esetében pedig a Lexus Safety System által csokorba fogott, és immáron a világ leginnovatívabb autógyártójának valamennyi modelljében helyet kapó mai aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák az autonóm autózás előhírnökei. Az önvezetéshez ugyanakkor HD térképadatokon alapuló, nagyon megbízható útinformációk is szükségesek. Az országúti HD térképek azonban csupán a világ úthálózatának alig egy százalékát fedik le. Feltételezve, ugyanis, hogy léteznek HD térképek az egész országúthálózatról az USA-ban, Kínában, Németországban, és Japánban ami együtt 0,23 millió km, ez kevesebb, mint egy százalékát jelenti a világ jelenleg 39,5 millió kilométeres úthálózatának. A következő kihívás tehát az országutakon kívüli, városi utcákat és kisebb úthálózatokat megjelenítő térképek létrehozása és üzemeltetése. E kísérleti projekt során a két cég tokiói tesztjárművekben helyez el kamerákat, amelyek hónapokon keresztül rögzítik majd az adatokat Tokió belső kerületeiben. A tesztjárművekben elhelyezett kamerák a Toyota által a járműveikbe világszerte beépített Toyota Safety Sense  (TSS) rendszer alapján működnek. A TSS révén begyűjtött képeket és egyéb információkat a CARMERA valós idejű platformja dolgozza fel, automatikusan generálva a további HD térképadatokat. Emellett a Toyota járművekbe szerelt, kereskedelmi forgalomban beszerezhető "műszerfali" autós kamerák segítségével a projekt azt is demonstrálja majd, hogy a TSS rendszer hiányában hogyan működik a más forrásokból származó automatizált térképezés. A CARMERA birtokában lévő, több millió kilométernyi autózásból származó videóanyag strukturálását és kiegészítését - olyan környezetekben, mint például New York - a városokban üzemelő flottajárművek biztonsági követőrendszere által rögzített adatok segítségével végzik majd.  A projekt során alkalmazott technikákkal automatikusan generált térképek és a jelenleg elérhető digitális térképek ötvözése révén lehetségessé válik egy még megbízhatóbb útinformációkat tartalmazó adatbázis a jövő önvezető járművei számára. Emellett a világszerte forgalmazott járművekből származó adatok felhasználásával történő HD térképezés mindenütt lehetővé teszi majd az önvezetés alkalmazását. - Az önvezetéshez használt térképek elkészítéséhez jelenleg igen drága, ráadásul csekély számban rendelkezésre álló különleges térképező járműveket használnak, a HD térképek megrajzolásához pedig egy igen hosszadalmas manuális eljárás szükséges. Éppen ezért nagy örömmel dolgozunk együtt a CARMERA-val a HD térképezés automatizálásán, és azon, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az önvezetésen alapuló mobilitást – mutat rá Mandali Khalesi, a TRI-AD önvezető autókért felelős alelnöke. A CARMERA-t azért alapították, hogy mérsékelt költségek mellett, gyorsan és megbízhatóan alkalmazza a következő generációs közúti információkat, s ezzel globális léptékben demokratizálja az önvezető mobilitást. - Platformunk rugalmasságának és modularitásának növelése érdekében nagy örömmel dolgozunk együtt a TRI-AD-dal, így a HD térképezés fejlesztését a világ egyik legnagyobb és legdinamikusabb városi környezetében kezdjük majd el – avat be Ro Gupta, a CARMERA vezérigazgatója.

Vizsgálják a seremetyjevói légi katasztrófát - megrázó fotók

2019.05.06.
Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője hétfői moszkvai sajtóértekezletén elmondta, hogy a vizsgált tényezők között szerepel a pilóták, a légi irányítók és a műszaki karbantartók alulképzettsége, a repülőgép meghibásodása, illetve a kedvezőtlen időjárási körülmények. Tatyjana Kasztakina, a SU-1492-es járat utaskísérője a Rosszija 24 hírcsatornának elmondta, hogy a repülő röviddel felszállás után felhőbe, erős jégesőbe került. Ekkor a beszámolója szerint ekkor robbanás és elektromos villanás történt. A stewardess szerint az utasok azonnal a földet érés után felugráltak üléseikről és a kijáratokhoz rohantak, holott a gép még haladt. Szavai szerint az evakuáció a megállás után azonnal megkezdődött. Genyisz Jevdokimov, a gép kapitánya azt mondta a hírtelevíziónak, hogy villámcsapás miatt megszűnt a rádiókommunikáció és a komputer helyett manuálisan kellett átvenni a gép irányítását. A vészhullámhosszon a pilótának csak néhány szó erejéig sikerült helyreállítani a kapcsolatot a földi irányítókkal, aztán újra kellet indítani a berendezést. Az orosz és a nemzetközi médiában azonban ezzel a verzióval kapcsolatban megszólaltak olyan szakemberek is, akik kétségbe vonták, hogy a villámlás komoly veszélyt jelenthet a korszerű repülőgépekre. A hatóságok a szerencsétlenül járt repülőgép két fekete dobozát megtalálták, és átadták őket a FÁK-országok légiközlekedésével foglalkozó orosz Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) szakembereinek. A berendezések műszaki állapota lehetővé teszi a dekódolást. Az eljárás 2-4 hetet vehet igénybe. Az SZK az ügyben a közlekedésbiztonsági szabályok több személy halálát okozó megsértése címén indított eljárást. A katasztrófát ki fogja vizsgálni egy kormányzati különbizottság, az Aeroflotnál, Seremetyjevón és a légi irányítóknál pedig a közlekedésbiztonsági hatóság (Rosztransznadzor) nyomoz. Az orosz közlekedési minisztérium ugyanakkor nem lát okot arra, hogy felfüggesszék az SSJ-100-asok (Sukhoj Superjet 100-asok)repülését. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy a Superjetek repülési tilalmáról dönteni a szakemberek előjoga. Jelenleg a légitársaságok 138 darab SSJ-100-ast üzemeltetnek, közülük az oroszok 105-öt. A legtöbb, 50 darab az Aeroflot gépparkjában találgató. Novemberben a Brussels Airlines belga, februárban pedig a CityJet ír légitársaság mondott le az ilyen típusú gépek használatáról. Sajtóértesülések szerint ennek oka a Superjetek gyakori meghibásodása és az akadozó szervizelés, amit szakemberek a típus "gyermekbetegségeként" tudnak be. Az Aeroflot légitársaság Moszkvából Murmanszkba tartó járata vasárnap koraeste 28 percnyi repülés után visszatért a seremetyjevói reptérre, ahol 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre. A pilóták a lekapcsolódott automatikával, nagy sebességgel haladó utasszállítót csak második kísérletre, kézi vezérléssel tudták letenni. A gép lángba borult miután az orra a leszállópályához csapódott és a hátsó futóművei vagy nem nyíltak ki, vagy megrongálódtak - valószínűleg ezért sérült meg az üzemanyagtartály. A pilóták a landolás előtt nem eresztették ki a kerozint a tartályokból. A kigyulladt SSJ-100-as típusú repülőről az emberek két felfújható vészcsúszdán menekültek. A balesetben 40 utas és a személyzet egy tagja életét vesztette. A szerencsétlenség kilenc túlélőjét moszkvai kórházakban ápolják, hármójuk állapota súlyos. A túlélő utasok sajtóbeszámolók szerint méltatták a személyzet önfeláldozó munkáját. A mentést ugyanakkor - a közösségi médiában megjelent értesülések szerint - hátráltatta, hogy a lángoló fedélzetről többen megpróbálták magukkal vinni a kézi poggyászukat. Ezt megerősíteni látszanak az evakuálásról készült képsorok, amelyeken látható, hogy egyesek kezükben nagyobb táskával hagyták el a járművet. A mentési műveletet az Aeroflot szerint az előírt 90 helyett 55 másodperc alatt hajtották végre. A bejelentést azonban a jelek szerint beárnyékolja, hogy az SZK szerint mind a 41 áldozat a gépen maradt. Az egészségügyi tárca szerint a halottak egyike gyerek. A történtek miatt Murmanszk megyében háromnapos gyászt rendeltek el, 26 áldozat ugyanis az észak-oroszországi terület lakosa volt. Az életüket vesztett utasok hozzátartozóinak az ottani önkormányzat 1 millió, a súlyos sérülteknek pedig 500 ezer rubel fájdalomdíjat fizet ki. A biztosítók a halálesetek és a súlyos egészségkárosodások esetén mintegy 2 millió rubelt ítélhetnek meg. Az Aeroflot az áldozatok hozzátartozóinak 5-5 millió rubelt szándékozik adni (A rubel jelenleg mintegy 4,4 forintot ér.) Az északkelet-szibériai Norilszkban egyébként hétfőn egy Krasznojarszkból érkező Boeing-737-es repülőgép túlfutott a leszállópályán. A gép több mint száz utasa közül senki sem sérült meg. Az esetről beszámoló Interfax hírügynökség nem közölte, hogy melyik légitársaság gépével történt meg az incidens. Korábbi közlés szerint a norilszki repülőtéren hóvihar miatt 15 járatot töröltek, vagy késéssel indítottak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója