Generali: 9 hónap alatt több mint 90 milliárd forintos díjbevétel

2015.12.01.
A Generali Csoporton belül az Európai Utazási Biztosító (0,4%) és a Genertel (0,6%) is stabilan őrizte helyét, míg a Generali Biztosító korrigált díjbevételét tekintve versenytársait megelőzve 16%-os piaci részesedéssel továbbra is piacvezető.   Az életbiztosítási szegmenst a unit-linked és a nyugdíjbiztosítások növekedése húzta A Generali Biztosító életbiztosítási üzletágának korrigált díjbevétele 26,74 milliárd forintot tett ki az év első kilenc hónapjában (+4%). A szegmens motorjai a unit-linked biztosítások és a nyugdíjbiztosítások voltak. Egyre több megtakarító választja a befektetési egységhez kötött biztosításokat, hiszen a Generali az előző évhez képest 6,4%-kal tudta növelni unit-linked díjbevételeit. A folyamatos díjfizetésű életbiztosítások 4,1%-os emelkedést mutattak a nyugdíjbiztosítások 2014-ben kezdődött fellendülésének köszönhetően. A nem-életbiztosítási üzletág eredményeit elősorban a kgfb és casco, valamint a vállalati vagyonbiztosítások növekedése támogatta A nem-életbiztosítási szegmensben a Generali Biztosító 5,8%-kal növelte díjbevételeit, ez az első kilenc hónap alatt összesen 60,31 milliárd forintot jelentett. Az eredmény elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások terén elért 22,7%-os növekedéssel függ össze, míg a casco-biztosítási díjbevétel szintén gyarapodott (8,4%). A vállalati vagyonbiztosítások 4,2%-kal emelkedtek.   * Beleszámítva a Generali Biztosítót, a Genertelt és az Európai Utazási Biztosítót A GENERALI CSOPORT A Generali Biztosító Magyarország egyik vezető biztosítótársasága, a nemzetközi Generali Csoport tagja. A nemzetközi Generali Csoport az egyik legnagyobb világméretű biztosítási szolgáltató, a vállalatcsoport 2014-es teljes díjbevétele meghaladta a 70 milliárd eurót. A világszerte 78 ezer alkalmazottat foglalkoztató és több mint 60 országban 65 millió ügyféllel rendelkező Generali Csoport egyike a nyugat-európai piacok vezető szereplőinek, valamint egyre fontosabb szerepet tölt be a közép-kelet-európai és ázsiai piacokon is. A Generali Csoport Közép-Kelet-Európa 10 országában a Generali CEE Holdingon, a régió egyik vezető biztosítási szolgáltatóján keresztül végzi tevékenységét.  
Címkék: 

A Német Túraautó Bajnokság visszatér Magyarországra

2015.12.01.
A világ legrangosabb túraautó bajnokságának számító DTM-ben az Audi, BMW és Mercedes-Benz gyári csapatai vesznek részt körülbelül 500 lóerős, V8-as versenyautókkal, amelyek a fejlettségüket tekintve csak a Forma-1-es és a Le Mans-i autókhoz mérhetők. A 2016-os bajnoki szezon hagyományosan Hockenheimben kezdődik május 6. és 8. között, s itt tartják az utolsó versenyt is október közepén.  „Sikerült egy jó, kiegyensúlyozott naptárt összeállítanunk, amely az egész szezon során garantálja az izgalmakat a nézőknek és a versenyzőknek egyaránt” – nyilatkozta Hans Werner Aufrecht, a promóter ITR elnöke, aki azt is elmondta, a sorozat egy év kihagyás után visszatér Magyarországra. A Hungaroringen tartják meg az utolsó előtti viadalt, vagyis egy kis szerencsével a mogyoródi pályán éleződik ki a harc a bajnoki címért szeptember 23. és 25. között. „Nagyon örültünk, amikor a DTM jogtulajdonosa újra megkeresett minket, a Hungaroring imázsát mindenképpen építi majd ez a viadal. Ráadásul az új lebonyolítási rend, amely szerint minden hétvégén két versenyfutamot tartanak, sokkal inkább nézőbarát, mint az előző volt, és még több izgalmat tartogat” – nyilatkozat Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.  A német túraautó-bajnokság 2016-os versenynaptára Május 6-8.: Hockenheim Május 20-22.: Spielberg (Ausztria) Június 3-5.: Lausitzring Június 24-26.: Norisring Július 15-17.: Zandvoort Augusztus 19-21.: Moszkva (Oroszország) Szeptember 9-11.: Nürburgring Szeptember 23-25.: Hungaroring Október 14-16.: Hockenheim

Halál a vasúti átjáróban - döbbenetes rendőrségi fotókkal

2015.12.01.
Fotó: police.hu A soproni határrendészet munkatársai értesítették a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy egy Ausztria irányába közlekedő személygépjármű – a vasúti fénysorompó tilos jelzése ellenére – a sínekre hajtott és összeütközött egy személyvonattal. A rendőrök - akik a vasúti átjáró túloldalán várakoztak - azonnal a baleset helyszínére siettek. Látták, hogy az ütközés erejétől a személygépjármű a vasúti pályatesten a tetejére borulva került nyugalmi helyzetbe és a roncsból kifolyt az üzemanyag. A járőrök észlelték, hogy az összetört autóba két személy szorult be. A gépjármű jobb oldali, kevésbé roncsolódott ajtaját kifeszítették és a sofőrt a biztonsági öv elvágását követően sikerült kihúzniuk a roncsból. Az autó utasának kiemelését a rendőrök nem tudták megoldani, ezért a katasztrófavédelem helyi munkatársainak helyszínre érkezéséig szóban próbálták a sérültet megnyugtatni. A határrendészek a gépkocsi gázolajcsövének áthelyezésével megállították az üzemanyag beáramlását az utastérbe. Fotó: police.hu A közlekedési balesetben a gépjármű vezetője könnyű, míg utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.
Címkék: 

Mától január végéig mindent ellenőriz a rendőrség

2015.12.01.
A fotó illusztráció. Forrás: police.hu Az országos rendőrfőkapitány 2015. december 1-jén 0 órától 2016. január 31-én 24 óráig Magyarország teljes közigazgatási területére vonatkozóan fokozott ellenőrzést rendelt el a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében - áll a rendőrség honlapján (police.hu) megjelentetett közleményben.

Egy óráig ücsörögtek a repülőben az erős szél miatt

2015.12.01.
Forrás: wikipedia Bizonyára nem mostanában felejtik el az Air China Peking-Bécs között közlekedő járatának utasai a hétfő reggeli leszállást. Az erős szél miatt a gép csak másodjára fogott kifutót Wien-Schwechaton, majd a leszállás után egy óra kényszerű helyben ülés következett, mivel az erős szél miatt a repülőtér kiszolgáló személyzete nem tudta összekötni a gépet és a kijáratul szolgáló kaput – számolt be az esetről a Kronen Zeitung internetes kiadása. Az Air China Pekingből Bécsbe érkezett járatán háromszáz utast érintett a kényszerű várakozás.  

2500 egykori Opel-alkalmazott még állás nélkül

2015.12.01.
A kapacitások racionalizálásával magyarázta egy évvel ezelőtt az Opel, miért szünteti meg a termelést a Rurh-vidék nagy iparvárosában Bochumban. Az automobilwoche.de helyszíni tudósítása szerint a gyárbezárás után egy évvel a helyzet még mindig drámai. Az egykori 3600 alkalmazottból 2500-an még mindig állás nélkül vannak. A statisztika forrásaként az IG Metall szakszervezetet jelöli meg a német online portál. Az Opel egykori bochumi gyára. Fotó: Opel Háromszáz alkalmazott döntött úgy, elköltözik Bochumból és az Opel más gyáraiban talált munkát. 700 embert átvett az Opel alkatrész szétosztással foglalkozó logisztikai központja. Létrehoztak a gyárbezáráskor egy társaságot, amely a munkások elhelyezkedését átképzéssel támogatja. Ezen keresztül azonban egyelőre 102 egykori opelos talált más vállalkozásánál új munkát. A transzfertársaságnak nevezett cég abban bízik, folytatják a munkások átképzését és a következő évben sokkal több ember talál munkát magának. A bochumi gyár bezárása igencsak lerontotta a város foglalkoztatási adatit, ahol a munkanélküliségi ráta 10 százalék feletti.  

Autólopás! LUB-605 Toyota Corolla Verso

2015.12.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LUB-605 -Gyártmány: Toyota -Egyéb típus: Verso 1,6 -Típus: Corolla -Kivitel: egyterű -Gyártási év: 2010 -Motorszám: 1ZRU280512 -Alvázszám: NMTDE26R90R012308 -Szín: grafitszürke -Lopás időpontja: 2015 november 28 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XII. -Utca, házszám: Városmajor utca 15
Címkék: 

Az erős szél megkeseríti ma a közlekedők életét

2015.12.01.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a széllökések veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére és a fővárosra kiadta a citromsárga riasztást. A legfrissebb számítások szerint a délelőtti órákban az ország északi területein, majd napközben az Alföld nagy részén, a középső országrészben is viharos, 60-75 kilométer/órás széllökésekre lehet számítani. Az északi és középső országrészben napközben egy-egy 75-90 kilométer/órás széllökés is kialakulhat.

Baleset miatt teljes útzár van a 81-es úton Magyaralmásnál

2015.12.01.
 Szabó-Bisztricz Anett, a megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a balesetben a személyautó sofőrje megsérült.  Sipos Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a forgalmat Fehérvárcsurgó és Bodajk felé terelik. A fotó csak illusztráció. Forrás: police.hu
Címkék: 

Menekülteknek indít iskolai osztályt az Audi januártól

2015.12.01.
Az Audi hozzá akar járulni a menekültek integrációjához, ezért Ingolstadt városával összefogva támogatja a menekültek nyelvi képzését, hogy később szakmát tudjanak tanulni – közölte az Audi AG sajtóosztálya. Fotó: Audi AG A húsz fiatal felnőttet a helyi főiskola és az ingolstadti szociális hivatal közösen választja ki. Az osztály január elején kezdi meg működését, heti öt napon át, napi nyolc órában tanítják a bevándorlókat. Az Audi közleménye úgy fogalmaz, ezek a fiatalok nagy valószínűséggel Németországban maradnak, s a képzés hozzájárul ahhoz, hogy integrálódjanak a társadalomba. Az ingolstadti autógyár a várossal közösen további osztályok indítását is tervezi. Pénzügy hátterét a dolgozók által összeadott keretből finanszírozták. Az Audi minden telephelyén gyűjtöttek a menekültek megsegítésére – olvasható a közleményben. Rupert Stadler, az Audi AG igazgatóságának elnöke úgy fogalmazott, a képzéssel szeretnének hozzájárulni az menekültek társadalmi integrációjához. Méltatta a közös tervet dr. Christian Lösel, Ingolstadt főpolgármestere is. A sikeres integráció két legfontosabb építőkövének a német nyelv elsajátítását és szakma tanulását nevezte.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója