2017.06.21.

Tovább fiatalodik a fővárosi közösségi közlekedési járműállomány, miután 45 új busz áll forgalomba Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

2017.06.21.

A Jaguar sportos szabadidőjárműveket tömörítő PACE modellcsaládjának új tagja, az E-PACE a Jaguar eladásait a tavalyi év során 83 százalékkal fellendítő, sikeres F-PACE, valamint a 2018-tól sorozatgyártásba kerülő, tisztán elektromos meghajtású I-PACE Concept után következik a sorban.

2017.06.21.

Az Audi 2,5 literes TFSI motorja nyerte „Az év nemzetközi motorja“ díjat a 2-2,5 literes kategóriában. Az erőforrás 2008 óta készül az Audi Hungariánál és immár sorozatban nyolcadik alkalommal nyerte el a rangos díjat.

2017.06.21.

Az Autonet Kft nagyszabású szakmai rendezvény tartott a Hungexpo „A” pavilonjában. A kiállítók 15000 m2 területen, 100 standon mutatták be újdonságaikat. Szakmai bemutatók, Drift Show, szerelői verseny, egyesületi konferenciák, szakmai előadások voltak. 

2017.06.21.

Június 24-én tartják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melletti megújult repülőműzeum hivatalos átadását. 

2017.06.21.

A hétvégi hazai DTM futamon is feltűntek a Mercedes-AMG rózsaszín versenyautói: a feltűnő szín a BWT vízkezeléssel foglalkozó vállalatnak köszönhető. 

2017.06.21.

A Ford a gyártás áthelyezésével 500 millió dolláros megtakarítást ér el - közölte Joe Hinrichs, az amerikai multinacionális vállalat globális működésért felelős ügyvezető alelnöke.

2017.06.21.

A Tesla Motors Kínában kezd gyártani elektromos autókat. Az erről szóló megállapodást akár már a héten bejelenthetik. 

2017.06.21.

A német Daimler autógyártó konszern képviselői lerakták kedden annak a gyárnak az alapkövét, amelyet a vállalat Moszkvában tervez indítani, ez lesz a cég első oroszországi üzeme.

2017.06.21.

Az utólagos ellenőrzéseket követően kizárták a harmadik helyen végzett brazil Vaillante Rebellion nevű csapatot a Le Mans-i 24 órás autóversenyről.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....