2017.02.10.

Lezárják a Lánchíd utcát, a 19-es és a 41-es villamos pedig nem áll meg a Várkert Bazárnál péntek délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

2017.02.10.

A címből már kitalálható, hogy az utas a Business Classon utazott, turista osztályon ugyanis már régóta nincs étel. Étkezés után vissza akarta rakta helyére az asztalt, kisujja azonban súlyosan károsodott. Pert indított.

2017.02.10.

Garázdaság miatt eljárást indított a rendőrség három fiatal ellen, akik füstbombát robbantottak egy villamoson.

2017.02.09.

Úgy véljük, hogy nem állunk messze az igazságtól, ha azt írjuk, hogy az autós ember két adatot mindenképpen tud az autójáról, azt, hogy mennyit fogyaszt és, hogy mennyi a végsebessége, és ez az utóbbi autógyártás hajnalán sem volt másként.

2017.02.09.

Eldőlt, hogy a sindelfingeni Mercedes-Benz üzem gyártja majd az elektromos autókat az újonnan alapított EQ márkanéven.

2017.02.09.

Elena Ospina Kolumbiából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.

2017.02.09.

Az Alfa Romeo szinte hivatalosan bejelentette: nem készít Sportwagont, azaz kombi változatot a Giuiából, mivel szerintük a Stelvio lefedi a piacot.

2017.02.09.

A kék fénnyel, vagyis megkülönböztető jelzést használó járművel való helyes viselkedést szemlélteti az a videó, amit Angliában készítettek és mutattak be. Bár a videó nem mai darab, az Európai Közlekedésbiztonsági Charta örökzöld oktatófilmként tartja számon.

2017.02.09.

A Scania útjára indítja a Scania Growth Capital növekedési tőkealapot, amelynek célja, hogy a fuvarozói és autóipari ágazatban stratégiai jelentőségű, gyorsan növekedő cégekbe fektessen be.

2017.02.09.

Januárban 6418 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 15,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....