- Évi 2,3 milliárd forintot biztosít a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza újjáépítésének lebonyolításáért felelős kínai-magyar vegyesvállalat működtetéséhez - az erről szóló kormányhatározat a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.
Hamarosan érkezik a MINI Motorsport sikertörténetének következő nagyágyúja, amely kevesebb, mint két hónap múlva, már a 2017-es Dakar Ralin első éles bevetésére indul. Íme a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally.
- Az Air Canada Rouge kanadai légitársaság járata az idei heti három után jövőre már heti öt alkalommal közlekedik Budapest és Toronto között, és az ideinél korábban, már május 19-én elindul. Az ülőhelyek száma ezzel 56 százalékkal lesz több. A jegyek értékesítését megkezdték - közölte a...
- A kormány 4,035 milliárd forint egyszeri átcsoportosítást rendelt el a budapesti elővárosi közlekedés átmeneti likviditásának biztosítása érdekében - jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben az erről szóló kormányhatározat.
Eredményes és igencsak érzelmes szezont hagy maga mögött a 220 Volt H-Moto Team, amely előre lépne 2017-ben.
- Közúton dolgozó jelzőőrt gázoltak el a 7-es főúton, a Zala megyei Rigyácnál, a súlyosan megsérült férfi az úton zajló munkálatok miatt irányította a forgalmat - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
A washingtoni Seattle és az oregoni Portland után a New York-i városrész harmadikként csatlakozik a vállalatcsoport legkorszerűbb autómegosztó innovációjába, miközben a felhasználói élményt maximálisan személyre szabott mobilitási szolgáltatások emelik új szintre.
- Visszatért a Földre pénteken két kínai űrhajós a Tienkung-2 kínai űrállomáson töltött 30 nap után, amely eddig a leghosszabb űrmisszió volt a kelet-ázsiai ország történetében.
A nyomozók elfogtak egy férfit, aki Sopronban, illetve egy alkalommal Ausztriában, közel egy hónap alatt 7 gépjárművet tört fel és azokból különböző értékeket lopott el.
- Kolozsvárra költözteti valamennyi marosvásárhelyi járatát a következő két hétben a WizzAir, az egyedüli diszkont légitársaság, amely rendszeresen igénybe vette a Maros megyei tanács által üzemeltetett Transilvania repülőteret - közölte az Agerpres hírügynökség csütörtökön, az önkormányzat...