2016.04.24.

A hétvégén a H-MOTO Team utánpótlásműhelye is megkezdte bajnoki szereplését, a MAMS UP nemzetközi gyorsasági utánpótlás bajnokság kecskeméti fordulóján. Vincze Hanna és Szilárd Zalán is rajthoz állnak a minél jobb eredmények érdekében.

2016.04.24.

Piaci nyomás és árfolyamveszteségek miatt jelentősen, 25 százalékkal csökkent az American Airlines negyedéves profitja az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki a társaság honlapján lévő pénzügyi beszámolóból.

2016.04.24.

A Harley-Davidson Budapest által épített magyar motor nyerte el a Battle of the Kings verseny első fordulóját, a legtöbb szavazatot megszerezve így első helyről várja a szakértői zsűri véleményét a végső megmérettetéshez, amikor kiderül ki lesz Európa Custom Kingje.

2016.04.24.

Michelisz Norbert, a Honda Racing Team JAS versenyzője mécsest gyújtott az elhunyt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok emlékére a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi futamának időmérő edzését követően a mogyoródi Hungaroringen április 23-án. MTI Fotó: Marjai János

2016.04.23.

Tóbiás és Balambér minden héten egy izgalmas történettel kedveskedik nektek. Ezen a héten az egy héttel ezelőtt tartott rendezvényünkről hoztunk Nektek élménybeszámolót. Nagyon nagy lelkesedéssel vágtunk neki a győri közlekedésbiztonsági élményprogramnak, és amennyire vártuk ezt a napot, olyan...

2016.04.23.

Ez a modell várhatóan egy egészen új generációt ismertet majd meg a sport­túramotorokkal, ami komoly erősítést jelent majd termékkínálatunk szempontjából.

2016.04.23.

Szombat este a kettősfronti hatás igencsak érezteti magát a közlekedésben. Egy óra leforgása alatt négy balesetet is jelentett a VÉSZ.

2016.04.23.

Éves utasforgalmuk 118 millió volt az elmúlt évben, flottájukban 714 gép található – ez a Southwest Airlines.

2016.04.23.

- Michelisz Norbert hatodik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi hétvégéjének szombati időmérőjén, így a fordított rajtsorrend szabálya értelmében az első vasárnapi futamnak az ötödik helyről vághat neki.

2016.04.23.

A biciklis közlekedés népszerűsítéséért és további fejlesztések eléréséért kezdett felvonulást a Magyar Kerékpárosklub szombaton délután, Budapesten.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....