Az automatizált járművezetés fejlesztése nagyban hasonlít a sok darabból álló kirakós játékokhoz. A Bosch ezúttal a térképek és közlekedési információs szolgáltatások holland készítője, a TomTom segítségével illeszti helyére a kép egy újabb elemét.
– Több mint 1,76 milliárd forint értékben nyert támogatást kerékpárút-fejlesztésre tíz önkormányzat, a kivitelezéseknek október végéig be kell fejeződni – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t, miután az erről szóló kormányhatározat megjelent a Magyar Közlönyben.
– Az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég folytatja működését Budapesten az új taxirendelet csütörtöki életbe lépése után is – derült ki a cég szerdai közleményéből.
Évente körülbelül 100 ezer fiatal szerez vezetői engedélyt. Az ehhez szükséges tanfolyamok elvégzésében közel 1000 autósiskola és 3500 szakoktató segítségére számíthatnak.
Négyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten – közölte Takács Péter projektvezető szerdán a megyeszékhely rendkívüli közgyűlésén. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a...
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2015 második negyedéves eredménye, az előző év azonos időszakához képest 89 százalékkal magasabb, 179,5 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el - közölte a társaság szerdán a Budapesti...
Bár hamarosan bemutatkozik az utóda, az Audi bemutatta az aktuális A8 csúcsváltozatát, a 605 lóerős S8 Plus modellt.
Európában a lakosság kétharmada tervezi, hogy elutazik a nyári hónapokban. Két évvel ezelőtt a legnépszerűbb utazási mód hazánkban egyértelműen a saját autó volt, hiszen a nyaralók háromnegyede ezt vette igénybe. Európa más országaiban ma megosztottabb a helyzet, a repülő, a vonat és még az...
2015. Augusztus 3-tól Györke Orsolya veszi át a vállalati kommunikáció vezetését a Ford Közép és Kelet-Európai Kft.-nél Varga Zsombortól.