Ismét elkönyvelhet egy Guiness-rekordot a Porsche villanyautója, a Taycan. Ezúttal egy GTS kivitel kormányánál Jens Richter oktató járt sikerrel, aki 17,503 kilométert sodródott, vagyis driftelt jégen. Mindezt 46 perc alatt, 132 kört megtéve egy speciális pályán.
Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása, a létesítményt június 16-án veszi vissza az üzemeltető cég, hogy felkészüljön az augusztus első hétvégéjén sorra kerülő 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
Elindult a motoros szezon, ezért az autósokat arra kérik, fokozottan ügyeljenek kétkerekűvel közlekedő társaikra.
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére március 26 szerda éjfélig a HungaroMet.
Kifejezetten jó dinamikusan vezetni a Toyota C-HR kompakt szabadidő-autó konnektoros változatát. Hogy megéri-e az akkumulátoros hajtás felára? Nem hiszem, mert a sima hibridek sem fogyasztanak sokat és jóval olcsóbbak.
Kína a saját autó birtoklásának szabályozásában a "vásárlás alapú ellenőrzésről" áttér a "használat alapú szabályozásra" és az urbánus központokban enyhíti és kiterjeszti az autótulajdonlási jogosultságok körét.
Mutatjuk a trükköt, ami nem csak nehéz időkben működhet.
Egy újabb kompakt elektromos szabadidő-autó érkezik az egyre zsúfoltabb európai piacra, ezúttal Kínából.
A "Little G" érkezését ismét megerősítette a gyártó némi kedvcsináló anyaggal.
Évente több millió közúti baleset történik világszerte, és ezek túlnyomó többségét – mintegy 94%-át – emberi hiba okozza. Vajon mi lenne, ha a járművek előre látnák a kockázatokat és gyorsabban reagálnának, mint akár a legjobb sofőrök? Egy magyar kutatólabor, a HUN-REN SZTAKI SCL...