2015.12.04.

Az augusztus végén kezdődött felújítás során mind az útburkolat, mind a járdafelületek felújítása megtörtént mintegy 56 ezer négyzetméteren.

2015.11.21.

- Befejeződött a 47-es út Algyő és Szeged közötti, 7 kilométeres szakaszának felújítása, a nettó 7,8 milliárd forintból megvalósult beruházást pénteken adták át.

2015.11.04.

Kiírta a közbeszerzési pályázatot három gyorsforgalmi út fejlesztésének, két főút négysávúsításának, valamint két vasúti vonalnak a megtervezésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a tenderek a keddi Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.

2015.10.20.

- A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) együttműködik az utakon dolgozók védelmében, a rendőrség kiemelten ellenőrzi a szabályok betartását az utakon létesített munkaterületeken - közölte a két szervezet az MTI-vel.

2015.10.10.

A 47-es út 19,7 kilométeres szakaszát, a nettó 7,9 milliárd forintos beruházást szombaton adták át.

2015.09.21.

Bár a járművek már szeptember 8.-a óta használhatták, hivatalosan hétfőn avatták fel és adták át a forgalomnak a Győrt keletről elkerülő út első ütemét.

2015.08.29.

Még ebben az évben legalább hatvan kilométernyi gyorsforgalmi utat adnak át Magyarországon - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Öskün, a 8-as főút Hajmáskér és Pétfürdő közti 6,5 kilométeres szakaszának átadásán.

2015.08.13.

A fővárosi körgyűrű déli szektora új szakaszának átadása után több helyszínen folytatódik az M0-s bővítése. A déli részen további felújítások készülődnek, a nyugati és az északi szektor építésének az előkészítését a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő végzi.

2015.08.08.

Kiemelt közúti és vasúti fejlesztési projektek is vannak azon a listán, amelyet a kormány rendeletben hagyott jóvá - a felsorolás a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

2015.07.08.

- Visszaadják a forgalomnak vasárnap reggel az M1-es és az M7-es autópálya bevezetőjénél a három felújított, a főváros központja felé vezető forgalmi sávot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....