útépítés

Közelebb került egymáshoz a Volkswagen pozsonyi és az Audi győri gyára

2015.09.21.

Bár a járművek már szeptember 8.-a óta használhatták, hivatalosan hétfőn avatták fel és adták át a forgalomnak a Győrt keletről elkerülő út első ütemét.

A 4,4 kilométeres szakasz 4,6 milliárd forintba került, s az M1-es autópályától az ipartelepi út déli csomópontjáig tart.

A keleti elkerülő út megépülése az Audinak is fontos, mert közvetlen összeköttetést biztosít az Audi győri gyára a Volkswagen pozsonyi gyára között – fogalmazott az átadáson Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter.

Autók a Győrt keletről elkerülő út első szakaszán 2015. szeptember 21-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A beruházás részleteit Loppert Dániel, NIF Zrt. kommunikációs igazgatója ismertette. Elmondta, a keleti elkerülő út első szakaszának építésekor 2 felüljárót és négy új körforgalmat építettek, 3 körforgalmat átépítettek, s 1,5 kilométer hosszban kerékpárút is készült.

A második ütem 3,8 kilométer hosszú lesz, s az 1-es főútig terjed. A kivitelezést 2016 tavaszán kezdik meg, átadása a jövő év végére várható. A harmadik, s egyben utolsó szakasz 2017 végére készül el. A 1-es főút és a 14-es főút közötti szakasz egy új Mosoni-Dunán átvezető hidat is magában foglal.

Szijjártó Péter ünnepi beszédében arról beszélt, hogy Győr a magyar gazdaság egyik fővárosa lett, s versenyelőnyét akkor tudja megőrizni, ha a szakképzést és a logisztikát fejleszti. Az előbbi kapcsán megemlítette, ennek érdekében a kormány, a város, az Audi Hungaria Motor Kft. és a Széchenyi István Egyetem között létrejött egy megállapodás, amely  azt tartalmazza, hogy Győrben létrejön egy Közép-Európában egyedülálló felsőoktatási ipari centrum.

Lőrinczki Lajos, Közgép Zrt. útépítési igazgatója, Ackermann István, Strabag Kft. területi igazgatója, Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, Fekete Dávid, Győr alpolgármestere, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Simon Róbert Balázs, a Győr-Sopron megyei fejlesztések miniszteri biztosa, fideszes országgyűlési képviselő és Mayer András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a várost keletről elkerülő út első, 4,4 kilométer hosszú szakaszának avatásán 2015. szeptember 21-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A keleti elkerülő út megépülése az Audinak is fontos, mert közvetlen összeköttetést biztosít az Audi győri gyára a Volkswagen pozsonyi gyára között – fogalmazott a külügyminiszter.

Elmondta azt is, ezermilliárd forintot szán a kormány közlekedésfejlesztésre 2020-ig. 515 kilométernyi gyorsforgalmi út épül, közútfejlesztésre pedig 460 milliárd forintot fordítanak.

A kormány célja az, hogy 2018-ra minden autópálya elérje az országhatárt – fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint és a  közlekedésfejlesztés egyik legsarkalatosabb pontja, hogy a beruházásokért zajló "öldöklő" versenyben Magyarország eredményes tudjon maradni.

Igazi ünnep ez Győr számára, újabb bizonyítéka annak, hogy a kormány, a város és a gazdasági élet szereplőinek összefogása és együtt gondolkodása nagy tettekre képes – fogalmazott ünnepi beszédében Győr alpolgármestere. Fekete Dávid felidézte, régi vágya a győrieknek, hogy körgyűrűk tehermentesítsék a várost. Ha elkészül a keleti elkerülő mindhárom szakasza, a város fellélegzik, az iparfejlesztésben pedig új perspektívák nyílnak. 

Az útavatón az Audi Hungaria Motor Kft.-t dr. Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató és Lőre Péter kommunikációs igazgató képviselték.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
Minden évben van egy különleges nap, amely a lányokról szól, amikor meghatározó inspirációt....
2026.04.27
A 911 ikonikus formája és jellegzetes „flyline” tetővonala által ihletett új Cayenne Coupé Electric....
2026.04.27
 A pénteki nickelsdorfi célzott ellenőrzés során a rendőrség ismét a nehéz tehergépjárművekre....
2026.04.27
A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a....
2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....