2016.09.11.

Szeptember 15-én kezdődik el a XIII. kerületben a Róbert Károly körút felújítása az Árpád híd és a Vágány utcai felüljáró közötti szakaszon. A felújítással egy időben kerékpárút is épül, illetve megújulnak az Árpád hídi pesti felhajtó alatt átvezető Népfürdő utcai és Esztergomi úti közúti hidak...

2016.08.15.

Az idei komplex útfelújítási programban szereplő 172 beruházásból 45 már befejeződött, 121 helyszínen pedig folynak a kivitelezési munkák, az állami közútkezelő jelentése szerint a készültségi szint 98 beruházás esetében meghaladja a 80 százalékot - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (...

2016.07.24.

Lezárult a III. kerületi Nagyszombat utca Lajos utca és Bécsi út közötti szakaszának, a VIII. kerületi Népszínház utca Teleki téri szakaszának, valamint a XIII. kerületi Kárpát utca Victor Hugo utca és Dráva utca közötti szakaszának tavasszal kezdődött felújítása, melyet újra birtokba vehettek...

2016.05.26.

Kormányzati és európai uniós forrásból összesen 77 kilométernyi útszakasz újul meg Békés megyében - hangzott el csütörtökön Kondoroson, a projektnyitó sajtótájékoztatón.

2015.06.08.

Még ebben az évben 68 milliárd forint értékben újítanak fel utakat, a munkák minden megyét érintenek - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

2014.04.29.

A Várkert Bazár felújítását kiegészítő közterület-rekonstrukciós munkálatok miatt van szükség az utcák lezárására, amelyeket csak nyár végén fognak újra megnyitni.

2014.03.17.

Százmilliárd forintot meghaladó összegből több mint 800 kilométernyi útszakasz rendbetételét kezdi el az idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára az útfelújítások hétfői évindító sajtótájékoztatóján,...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..