2014.05.20.

– Négymilliárd forintot különít el a kormány, hogy átmeneti vagy tartós jelleggel biztosítsa az M43-as autópálya és a nagylaki határátkelőhely összekapcsolását – jelentette ki Lázár János kedden a Csongrád megyei településen.

2014.05.11.

Dan Sova román szállításügyi miniszter Tordán írta alá az erdélyi építkezések megkezdésére vonatkozó rendeletet.

2014.04.24.

A nemzeti fejlesztési miniszter nem tartja indokoltnak az úthasználati jogosultságok érvényességi idejének további kitolását - derül ki a csütörtöki Világgazdaságból.

2014.04.20.

Günther Oettinger szerint az unió belső nyitottságát tekintve „groteszk” lenne, ha 28 különböző rendszert vezetnének be.

2014.04.17.

A húsvéti ünnepek alatt az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt torlódás várható a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

2014.03.22.

A középtávú elképzelések között szerepel, hogy Debrecent négysávos autóút kösse össze Szegeddel – a devizás autóhiteleseket pedig menteni kell.

2014.03.07.

Zajvédelmi programot indít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a gyorsforgalmi utak mentén - jelentette be Völner Pál, a tárca infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

2014.02.22.

Európai uniós forrásokat felhasználó, a gyorsforgalmi hálózatra is kiterjedő újabb útfelújítási programot jelentett be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

2014.02.04.

Összesen 13,5 milliárd forintot fordít a gyorsforgalmi úthálózat közlekedésbiztonsági fejlesztéseire a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a cél az, hogy kevesebb baleset történjen az autópályákon - közölte a közútkezelő az MTI-vel kedden.

2014.01.26.

Többnyire szárazak, vagy felszáradóban vannak az autópályák a Dunántúlon, a keleti országrészben pedig hómentesek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap délutáni összesítése szerint; már csak Körmend térségében szállingózik a hó, másutt nincs csapadék.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....