autópálya

Nagyrészt szárazak, illetve hómentesek az autópályák

2014.01.26.

Többnyire szárazak, vagy felszáradóban vannak az autópályák a Dunántúlon, a keleti országrészben pedig hómentesek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap délutáni összesítése szerint; már csak Körmend térségében szállingózik a hó, másutt nincs csapadék.


Közleményük szerint az M0-ás és az M2-es autóút, valamint az M3-as, M30-as, M35-ös, valamint az M5-ös és az M43-as autópálya hómentes, általában a kiszórt olvasztóanyagok hatására nedves burkolatú.

A Dunántúlon a főutak már többnyire szárazak, csak Fertőszentmiklós, Szombathely, Vasvár, Körmend, Lenti és Kaposvár környékén, továbbá helyenként Baranya és Tolna megyében nedvesek. Nagyatád térségében hókásás főúti szakaszok előfordulnak, Keszthely térségében pedig még jégbordás szakaszokra is számítani kell a rendkívül hideg időjárás miatt.

A főutakon a Dunától keletre eső területeken tovább javultak az útállapotok: általában vizes vagy nedves a burkolat, hókásás szakaszokra Kiskunhalas, hóbordás területekre Baja, míg latyakos főutakra Hódmezővásárhely és Debrecen térségében lehet számítani.

A mellékutakon a Dunántúl nyugati és déli területein inkább letaposott havas, jég- vagy hóbordás, a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegységben inkább latyakos, néhol hóbordás, a Tiszántúlon pedig havas, hókásás vagy letaposott havas szakaszok a jellemzőbbek.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..