2016.06.12.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap.

2016.06.11.

Az új T-Model csomagtartója kisebb, mint az elődjéé, de így is veri a konkurenciát.

2016.05.30.

A Merci kicsinyített G-osztálya a használt autó piacon

2016.05.24.

A Mercedes-Benz sikertörténetet ír Magyarországon, azért jöttünk Kecskemétre, hogy hosszú távon is itt maradjunk, minden ellenkező híresztelésnek ne higgyenek – hangzott el a magyar fülnek zeneként ható mondat a kecskeméti Mercedes gyárban, ahol az elmúlt év pontos számait ismertették a...

2016.05.17.

Egy szabadalmi vita miatt egyelőre szünetel a nyaki fűtőrendszerrel felszerelt nyitott modellek árusítása az autógyártó hazai piacán.

2016.05.15.

A drivingcamp Hungary vezetéstechnikai és rendezvényközpont kezdeményezésére átfogó közlekedésbiztonsági programsorozat indul drivingcamp Innovációs Napok néven. A szemléletformáló program keretében megvalósuló egyes rendezvények célja a modern vezetésbiztonsági eszközök baleset-megelőzésben...

2016.05.15.

A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság szabadalmi vita okán hozta meg ítéletét, miszerint a „nyakmelegítő” funkció értékesítése tilalom alá kerül Németországban.

2016.05.14.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

2016.05.09.

- Áprilisi értékesítési rekorddal indította a második negyedévet a Daimler konszern Mercedes-Benz márkája - írja a konszern honlapján közzétett jelentés.

2016.05.06.

- A Daimler motorgyárat készül létesíteni Lengyelországban, a terv megvalósítása azonban még "keretfeltételek" teljesítésétől, többek közt támogatások jóváhagyásától függ - közölte a német gépkocsiipari konszern.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Az Audi Revolut F1 Team sikeresen indította be a 2026-os szezonra szánt versenyautót – ez fontos....
2026.01.16
2025 vízválasztó év volt az Arrabona Racing Team számára: kategóriát váltottak és elkészítették....
2026.01.16
Az Ethiopian Airlines megkezdte annak az építkezését, amely a hivatalos adatok szerint Afrika....
2026.01.15
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2026.01.15
A BMW Group teljesítménye bővült tavaly globálisan az autóipari kihívások közepette, az európai....
2026.01.15
A Brüsszeli Autószalonon a Mazda leleplezte legújabb elektromos újdonságát, a CX-6e modellt. ..
2026.01.15
Az autósoknál a svéd Mattias Ekström volt a leggyorsabb a Dakar-rali csütörtöki, 11. szakaszán,....
2026.01.15
20 év, húsz őshonos facsemete elültetése Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok autóversenyző kápolnai....
2026.01.15
1-2-4-5-3. Ezeknek a számoknak semmi közük a magasabb matematika sorozataihoz, mert ez a Formentor....
2026.01.15
A Tivoli formavilága határozott és fiatalos. Dinamikus vonalai, karakteres frontrésze és arányos....