2014.08.30.

A csillagos márka név utáni típusmegjelölést hordozó rövidítések egyszerűsítését tervezik Stuttgartban 2015-től. Egyszerűbb, vagy bonyolultabb lesz-e? Nem tudjuk, azonban egy 2011-es próbálkozást már elvetettek.

2014.08.28.

A Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium tervezi a kecskeméti intermodális csomópontot, a tervek egy év alatt mintegy egymilliárd forintból készülnek el - jelentette be Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester csütörtökön a városházán tartott sajtótájékoztatón.

2014.08.06.

- A Daimler AG júliusban az egy évvel korábbihoz képest globálisan 11 százalékkal, 130 ezerre növelte a Mercedes-Benz márkájú autók eladását. Az év eleje óta az értékesítések 13 százalékkal, 913 ezerre nőttek.

2014.07.22.

Kiemelt témaként figyel a járműipari vállalatok globális keret-megállapodásainak helyi végrehajtására az Audi, a Mercedes és az Opel magyarországi gyárának szakszervezete - hangzott el az érintett magyar és németországi érdekképviselet vezetőinek keddi győri sajtótájékoztatóján.

2014.07.21.

Nem kellene lebecsülni a hagyományokat, a magyar busz- és a tehergépkocsi-ipar, illetve a vasúti járműgyártás kultúráját, még ha az el is tűnt vagy mára jó esetben összezsugorodott. Aztán itt van a nálunk letelepedett Audi- és Mercedes-gyártás, amely a termelésen túl másfajta járulékos...

2014.06.27.

Egy brit újságíró egész pontosan 1968 kilométert autózott egy teljesen szériaállapotú Mercedes-Benz E 300 BlueTEC HYBRID-del Afrikából Európába.

2014.06.26.

„Kecskeméti telephelyünket, ahol időközben már három műszakban folyik a termelés, és amelynek a munkájával messzemenőkig elégedettek vagyunk, a CLA modell Shooting Brake variációjával erősítjük tovább."

2014.06.25.

Továbbfolytatódik a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár sikertörténete: a Mercedes-Benz az új CLA Shooting Brake kompaktautó modelljét, amely az ötödik a sorban, kizárólag Kecskeméten gyártja, akárcsak a CLA négyajtós kupét. Így a Mercedes-Benz magyarországi telephelyén a B- és CLA-osztályokkal,...

2014.06.13.

Radics Attila június 11-én szerdán kezdett Kecskeméten a Mercedesnél, ő szállítmányozási ügyintézőként végzett néhány nappal ezelőtt a szegedi Csonka szakközépben. Ahogy mondani szokták, „nem koppant”.

2014.06.05.

A Német Túraautó Bajnokság 2014-es idényének második, oscherslebeni futamát a Mercedes-Benz Eredeti Alkatrészeket népszerűsítő AMG Mercedes C-Coupéval versenyző Christian Vietoris nyerte. Az Eredeti Alkatrészek idén jelentek meg a DTM versenyautók szponzorai között, a hétvégén zajlott...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....