A Bálna teraszán szervezett nagyszabású MINI Experience Day rendezvénysorozat keretében Magyarországon is bemutatkozott a brit prémiumgyártó klasszikus modelljeinek legújabb generációja. A vadonatúj dizájnnal és egyedi testreszabhatósági lehetőségekkel még vonzóbbá tett háromajtós,...
Stratégiai partnerséget kötött a MINI és a Bridge Budapest Egyesület. A két szervezet közösen választott nyolc innovatív és stílusérzékeny vállalkozást, hogy országszerte hírét vigyék és képviseljék a Vállalható Vállalkozás program fő célját, egy nemzetközileg is versenyképes, felelősen...
Hosszú útra vállalkozott kilenc klasszikus Mini tulajdonosa múlt hét pénteken: nagy becsben tartott, gyönyörű autóikkal mintegy 3000 kilométert megtéve Budapestről Portugália nyugati óceánpartjára igyekeznek, hogy részt vehessenek a 40. Nemzetközi Mini Találkozón.
A brit prémiumgyártó a spanyol fővárosban állítja rendszerbe félezer gépkocsiból álló szolgáltatás-innovációját: a MINI Sharing lehetővé teszi, hogy az autótulajdonosok játszi könnyedséggel megosszák családtagjaikkal, barátaikkal és kollégáikkal kedvenc négykerekűjüket.
A brit prémiumgyártó az örök klasszikus rendkívüli kiadásával készül a 2018-as New York-i Nemzetközi Autószalonra: bemutatkozik a klasszikus Mini károsanyag-kibocsátástól mentes változata.
Hamarosan beköszönt a tavasz, és vele együtt a kerékpáros szezon: az első napsugarak a MINI népes családjának minden tagját élményekben gazdag kirándulásokra invitálják.
Január 20-án véget ért a 2018-as Dakar Rali, amely negyvenéves fennállása legnehezebb versenykörülményeit tartogatta az indulóknak: a rajthoz guruló 92 versenyautó közül mindössze 43 tudta leküzdeni a 14 etap összesen több mint 9 000 kilométeres versenytávját. Az argentin Córdoba...
A Münchenben született Oliver Heilmer 2000 óta dolgozik a BMW Group különböző formatervezési részlegein: tizenhárom esztendőnyi csapatmunka után három teljes évig a BMW utastér-tervezési divízióját irányította, majd 2017. szeptember 1-jén a Designworks...
A dizájn-innovációk mögött rejlő széleskörű tapasztalat kiaknázásával a két márka a feltörekvő generáció legígéretesebb képviselőinek közös támogatását tűzte ki célul.
Ma délután a kilencezer kilométeren és tizenöt napon át tartó erőpróba utolsó helyszíni felkészülése is véget ért, a január 6-i rajtig már csak órák vannak hátra. A MINI hét versenyduóval és egy vadonatúj technológiával száll szembe a homokdűnékkel, a csapadékos időjárással, a több mint...