Fernando Alonso annak ellenére a Forma 1 egyik legnagyobb, sokak által a legjobb pilótának tartott sztárja, hogy utoljára 2013-ban sikerült futamot nyernie és a dobogón sem állt már 4 éve. Az ember, aki véget vetett a Schumacher korszaknak már nagyon fiatalon...
A nemzetközi sajtó mindenekelőtt a címvédő Lewis Hamilton küzdelmes sikeréről, illetve a szintén négyszeres világbajnok Sebastian Vettel váratlan kieséséről írt a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíj másnapján. A lapok kitértek arra, hogy egy szabálytalan manőver miatt a bírák sokáig vitatkoztak a...
A hazai közönség előtt versenyző, négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, így vasárnap ő kezdheti majd az élről a futamot.
Az ideinél minden valószínűség szerint egy héttel korábban indul a 2019-es Forma–1-es szezon, az Ausztrál Nagydíj szervezői ugyanis megerősítették, hogy március közepén rendeznék futamukat, erre pedig „már csak” a Motorsport Világtanácsnak (WMSC) kell rábólintania…
Hiába változnak 2021-ben a Forma–1-es motorszabályok, egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy az Aston Martin saját erőforrásokat készít. Az ok még mindig a költségekben keresendő: a britek továbbra is drágának vélik a királykategóriás szerepvállalást.
Csak a két Mercedes, a világbajnoki pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton, valamint a finn Valtteri Bottas tudott 1:05 percen belüli időt autózni a Forma-1-es Osztrák Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) felkészült arra, hogy már a héten ismertesse a 2021-es motorszabályokat a királykategóriában résztvevő gyártókkal, akik a hírek szerint már türelmetlenül várják a pontos részleteket tartalmazó dokumentumokat.
Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója továbbra sem elégedett a szerinte nem elég konkrét szabályokkal és ahogy az a Forma 1-ben szokás, kiszállással fenyegeti a Nemzetközi Autósport Szövetséget, számolt be róla az Automobilwoche.
Bár várhatóan bevetik továbbfejlesztett erőforrásukat, és a hosszú egyenesek papíron kedveznek nekik, Valtteri Bottas szerint nem a Mercedes számít a Francia Nagydíj fő esélyesének. Toto Wolff eközben arra figyelmeztette csapatát, nem szabad több pontot elhullajtani!
Megkongatta a vészharangot a Mercedes a nekik fekvő pályán elszenvedett vereség után. Csapatvezetőik önkritikusak, Toto Wolff a címnél is erősebben fogalmazott: sz**!
