2017.08.02.

Az előző időszakban is nagy népszerűségnek örvendett a Pest megyei vállalkozások számára meghirdetett pályázati felhívás, amely keretein belül lehetőségük nyílt olyan beruházások végrehajtására, amellyel hozzájárulnak telephelyük fejlesztéséhez.

2017.08.01.

2017-ben ismét elérhető a méltán híres pályázat az NFA (Nemzeti Foglalkoztatási Alap), melynek finanszírozásából munkahelyteremtő beruházások lesznek megvalósíthatóak.

2017.07.27.

A Balaton Fejlesztési Tanács pályázatot hirdet a kiemelt üdülőkörzetben található települések fejlesztési beruházásainak támogatásra. A forrást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosítja a projektek megvalósítása érdekében.

2017.07.04.

Magyarország eddigi legnagyobb szállásfejlesztési konstrukciója került bejelentésre, melynek célja, hogy a szállodák, panziók megújuljanak, ezáltal is növelve versenyképességüket és hazánk turisztikai szolgáltatásainak színvonalát.

2017.06.27.

Noha a dátum nem azt mutatja, a 2014-2020-as pályázati ciklus lassan a végéhez közeledik – a kormány ígérete szerint a támogatások nagy részét meghirdette 2017 tavaszáig. A felhívásokból már párat fel is függesztettek forráskimerülés miatt, azonban még így is számtalan lehetőség áll a...

2017.06.14.

Újra benyújthatóvá vált a közép-magyarországi régió vállalatainak kutatás-fejlesztési tevékenységének támogatását célzó felhívás! Az anyagokat 2017. július 15-ig fogadják, így nem érdemes késlekedni!

2017.05.04.

Miért is mondjuk ezt? Ahogy a kormány ígérte, a 2014-2020-as pályázati ciklus keretének döntő többségét meghirdette március végéig.  Ez...

2017.02.23.

A hazai kkv-k sokszor nem, vagy nem megfelelő mértékben tudják kiaknázni a modernebb eljárásokban és technológiákban rejlő lehetőségeket. Hogy a mindennapi fejlődésük során a növekedésre koncentrálhassanak, elengedhetetlen, hogy a fejlődéshez szükséges tudást, szervezettséget, eszközöket és...

2017.01.27.

Ahhoz, hogy vállalkozása versenyképességét növelje, és sikeresebb legyen az adott piacon, elengedhetetlen, hogy munkavállalóit is képezze. Hamarosan ezt pályázati forrásból is megvalósíthatja! Társadalmi egyeztetés alá került ugyanis két pályázati kiírás, amely ezen törekvésekben segíti a...

2016.12.09.

Megjelent az „Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel” című pályázati felhívás, amely 2017. február 2-től benyújtható!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....