2017.09.29.

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre 2018. március 23-25. között a múltat, jelent és jövőt megidéző „Magyarok a világ járműgyártásában” elnevezésű tematikus kiállítás. Az ország legnagyobb autós szezonnyitó rendezvényén ezúttal nemcsak a közúti járművek lesznek terítéken, hanem a vízi-...

2017.09.27.

A járműkerék sokat fejlődött miközben a fakerekektől eljutottunk a defekttűrő gumiabroncsokig. Az autószalonokon és kiállításokon már az elmúlt évtizedekben is feltűntek olyan koncepciók, melyek elrugaszkodnak a konvencióktól, de létjogosultságuk elméleti síkon megalapozott. Nézzünk egykét...

2017.09.27.

A könnyen kitermelhető kőolaj még talán két évtizedig kiszolgálja bolygónkat a jelenlegihez hasonló felhasználási kultúrával. Hogy mi következik ezután, nagy kérdés, amely az autógyártókat is foglalkoztatja.

2017.08.24.

Angela Merkel német kancellár a jövő erőforrásaival kapcsolatban hangsúlyozta, hogy véleménye szerint még egyáltalán nem mondhatjuk, hogy az eletromos hajtásláncoké a jövő, számolt be róla az Automobilwoche.

2017.07.06.

Hogyan képzeli el az autózást 2030-ban? Ha belegondolunk, mekkorát változott a világ az elmúlt 13 évben, nyilvánvaló, nem könnyű megjósolni a jövőt, az ICDP kutatói azonban megpróbálkoztak felvázolni jövőképüket, amit most bemutatunk olvasóinknak is. 

2017.02.28.

– A SEAT a Mobil Világkongresszuson digitális ökorendszer keretében mutatja be a márka vízióját az autóvezetés jövőjére vonatkozóan. Ez új kapcsolatot tesz lehetővé a gépkocsi, annak vezetője és környezete között. Luca di Meo, a SEAT elnöke bemutatta a cég főbb fejlesztéseit az...

2017.02.11.

A Volvo Globetrotter kamion koncepció 2050-re mutat előre. A tervező, Rhys Llewellyn, elmondása szerint projektjének célja az volt, hogy megfelelőbb környezetet teremtsenek a távolsági kamionsofőröknek.

2017.02.06.

Az ICDP blog oldalának fókuszában továbbra is a mobilitás kérdése áll, legújabb publikációjuk azt vizsgálja, milyen problémákat okoz a mobilitás hiánya, és a XXI. századi, folyamatosan megjelenő új lehetőségek milyen alternatívát nyújthatnak a hagyományos közlekedési módok vetélytársaként, vagy...

2017.01.20.

Még az év végi hajrában jelent meg az ICDP autóipari kutatásokkal foglalkozó nemzetközi szervezet elkövetkezendő két évre vonatkozó kutatási-fejlesztési programja. Lássuk, hogyan képzelik el a fejlődést a szakemberek, várhatóan hogyan alakulnak a trendek a következő időszakban?

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....