2026.01.13.

Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos járművek validációja újabb kapacitásokat igényel, és ezzel további beruházások és üzleti partnerek várhatók Zalaegerszegen - közölte Palkovics László hétfőn, a helyszínen tartott évindító...

2024.02.22.

Az EU innovációs keretrendszerének egyik legnagyobb projektje a TwinEU projekt, melynek célja, hogy kidolgozza az európai villamosenergia-rendszer digitális másának koncepcióját.

2022.12.06.

A bajor prémiummárka technológiai irodái a teljes nyilvánosság számára elérhetővé teszik a legfrissebb trendkutatási eredményeket.

2019.11.01.

Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsik számára a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, akik a Joule című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésük eredményét – tudósított az MTI.

2019.01.25.

Tavaly decemberben a Continental technológiai vállalat a németországi Anklamban ünnepélyes keretek között átadta Taraxagum laboratóriumát.  A 30 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény alapkövét 2017 novemberében tették le, vagyis egy éven belül sikerült felépíteni a speciális laboratóriumot...

2018.03.28.

Akadémia környezethez illő innovációs program és járműipari szakemberek találkozója az MTA székházában.

2018.01.19.

A hazai felsőoktatásban egyedülállóvá vált a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Folyamatmérnöki Intézetének nemrég korszerűsített járműtechnikai laboratóriuma. Az új,...

2017.09.05.

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft 1262 millió forint (~4 millió EUR) keretösszegű támogatást nyert el az NKFI Alapból (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap) a kutatás-fejlesztési tevékenységének támogatására, amelynek keretében magyar mérnökök fejlesztenek többek között...

2015.11.03.

Október végén megjelent a Kormány 1786/2015. (X.30.) határozata, melyben megállapításra kerül a 2015. évi Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) éves fejlesztési kerete.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....