2018.08.06.

Két súlyos, halálos áldozatokat követelő baleset is történt ma Olaszországban. Bolognában üzemanyagszállító kamion robbant fel, a halálos áldozatok mellett a sebesültek száma elérheti a hetvenet is. Foggiában tíz vendégmunkás vesztette életét egy ütközésben. 

2018.07.06.

Az olaszok többsége magánbeszélgetések során úgy nyilatkozik: csak elvétve sértik meg a közlekedési szabályokat. A valóság azonban egészen más. Ez abból a felmérésből derül ki, amelyet a Quixa biztosító végzett el több ezer itáliai autós megkérdezésével. A névtelen nyilatkozók őszinte szavaiból...

2018.06.20.

A svájci Emil Frey Lexus Racing csapata az RC F GT3 -as versenygépekkel a Paul Ricardon szerzett diadal után a csapatbajnokság összesített második helyén áll, így intenzív felkészülési munka áll mögöttük a Blancpain GT 2018-as versenysorozat soron következő Misano futama előtt, ahol a csapat...

2018.06.03.

Az autó az olaszok számára létszükséglet, a tömegközlekedést nem szívesen veszik igénybe, a kerékpár nem divat, gyalog pedig alig járnak valahová - derült ki az Osservatorio közvélemény-kutató intézet vizsgálatából.

2018.06.01.

- A Klebelsberg Központ szerződésmintát dolgozott ki a biztonságos buszoztatásért - közölték az MTI-vel.

2018.05.09.

Az új Fiesta ST igazán elemében van a Guarcinoból Campocatinoba vezető élvezetes szerpentinen. A síterepig vezető, 1800 méteres magasságba felkapaszkodó utat minden télen benépesítik a síelés szerelmesei. Ám az év többi részében a Rómától alig 80 kilométerre fekvő Via Campocitano szinte teljesen...

2018.03.04.

A városi közlekedési vállalatok dolgozói - többségében buszsofőrök - tömegesen jelentkeztek az olaszországi szavazóhelyek elnöki tisztségére a jó fizetés miatt, ami számos olasz városban megbéníthatja a tömegközlekedést vasárnap.

2018.01.21.

- A veronai SantíAnastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői szombaton a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről.

2017.10.23.

A sofőr megsebesült, két női utasa azonban sértetlen maradt, annak a taxisnak, akinek autójára egy óriási fa zuhant hétfőn Rómában.

2017.10.17.

- Milánóban és Bergamóban kedden korlátozták a járműforgalmat a szálló por túl magas koncentrációja miatt. A Pó-alföldet befedő szmog miatt az idén már jóval a novemberi fűtési szezon kezdete előtt bevezették a forgalomkorlátozást Északkelet-Olaszország városaiban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.09
A Citroën bemutatta az ELO-t, azt a tanulmányautót, amely új fejezetet nyit a márka történetében. ..
2025.12.09
Globális terjeszkedés új márkával, modellparádéval, hyperversenyautóval. ..
2025.12.09
A forgalom-ellenőrző járőrök 11 perc különbséggel kétszer is bemérték ugyanazt a személygépkocsit....
2025.12.09
Az újenergiás autók (NEV) kínai piaca erős, a verseny egyre kiélezetebb, de aligha jelent veszélyt....
2025.12.09
Milan Nedeljković lesz a BMW AG igazgatótanácsának új elnöke. A müncheni központú vállalatcsoport....
2025.12.09
Egy különleges, négynapos utazás, ahol a luxus, a kaland és a Lamborghini vendégszeretete....
2025.12.09
A karácsonyi lézerfények veszélyeztethetik a légi közlekedést, a nem biztonságos termékek vásárlása....
2025.12.09
A Lexus újraértelmezi az LS betűszót. Jelentése többé nem „Luxury Sedan”, hanem „Luxury Space”,....
2025.12.09
Újranyitja marosvásárhelyi bázisát és márciustól kilenc új célállomásra indít járatot a Wizz Air -....
2025.12.09
Kigyulladt egy kamion az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán Hernádnál, ezért a sztráda....