2026.08.02.

A kerékpárosoknak szinte sosem tesznek ki sebességkorlátozó jelzőtáblát, minden sebességhatárt fejből kell tudniuk. Két furcsa tábla kapcsán összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában. 

2026.07.18.

A londoni utakon 2025-ben közel 13 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma – a valaha mért második legalacsonyabb érték. A súlyos sérülések ezzel szemben 8 százalékkal nőttek, ez a baleseti kockázat pedig leginkább a gyalogosokat, kerékpárosokat és motorosokat sújtja.

2026.06.10.

Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között szerepel először 20 km/h sebességkorlátozás a kerékpárosok számára – egyértelmű szabályokkal és sok vitával – írja a heute.at.

 

2026.05.31.

A változó sebességhatár lép életbe, aminek persze vannak feltételei és bökkenői.

 

2026.02.01.

A Regionális Közigazgatási Bíróság megsemmisítette Bologna város „City 30” intézkedését, melynek alapján a 30 km/h-s sebességkorlátozást kiterjesztenék a közép-olaszországi város egészére. Az általános sebességkorlátozás ellen a helyi taxisok indítottak keresetet. 

2025.12.31.

Arizona új törvényjavaslatot terjesztett elő, amely bizonyos útszakaszokon teljesen eltörölné a sebességkorlátozásokat.

2025.08.01.

Bevezették Oberpullendorf/Felsőpulya egész területén a sebességkorlátozást, amivel a város önkormányzata a közlekedésbiztonság, a zajvédelem és az életminőség javításához szeretne hozzájárulni. A korlátozás betartását fokozottan ellenőrzik - írja a volksgruppen.orf.at.

2025.07.13.

A jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra a Holland önkormányzatok; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott minap az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál.

2025.01.10.

Péntektől 50 kilométer/óra lesz a megengedett legnagyobb sebesség a Budai alsó rakpart csaknem teljes hosszán, a Tímár utca és Rákóczi híd között, vagyis azokon a szakaszokon is, ahol eddig 70 kilométer/óra volt a legnagyobb megengedett sebesség - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....