A belsőt a Teslákból, a külsőt a kínai szedánokból sikerült összeollóznia a Lexusnak az új ES generációra, pedig ha valakiktől, hát tőlük többet várnánk ennél.
A meglévő, kipróbált rendszereket vadonatúj technológiákkal ötvöző, a jelenből formai és funkcionális téren egyaránt a jövőbe átvezető konstrukcióként debütált az új generációs Lexus ES, amely jó néhány, korábban nem alkalmazott megoldást vonultat fel.
A Lexus április 23-án leplezi le a vadonatúj ES limuzint, amelyet csak új globális zászlóshajójaként emleget. Emiatt sokakban megszólalt a vészcsengő: vajon elképzelhető, hogy feleslegessé vált, és távozik a kínálatból a Lexus LS, a világ egyik legkifinomultabb luxusautója?
Az új A6-os érkezésével elköszönhet a kedvelt Audi szedán.
A Nissan N7 a Dongfeng kínai gyártóval közös projekt eredménye.
A modell a 2008-as Estoque koncepcióautóra épült volna, de az ötletet végül elvetették, helyette a Lanzador crossovert gyártja majd a cég.
Lassan tíz éves az Alfa Romeo Giulia, korunk egyik, ha nem a legszebb szedánja, és nem hajlandó egy percet sem öregedni.
A Tojoda Eidzsi gyámsága alatt megszületett Lexus LS annak idején azzal a pontosan megfogalmazott céllal jött létre, hogy felvegye a versenyt a világ legkiválóbb luxuslimuzinjaival. Három és fél évtized és öt generáció alatt bebizonyosodott, hogy ennél jóval többet tett.
Már hivatalos képeken látható a BYD prémium almárkájának karcsú szedánja, ami döbbenetesen erős lesz.
Nálunk már kikopóban vannak, Kínában viszont még nagyon kedvelik a szedánokat, így nem csoda, hogy két nagyobb kínai autógyár is kigurított új szedán modelleket.
