elektromos SUV

2000 lóerős SUV Kaliforniából

2022.11.26.

Hyper-SUV? Úgy tűnik, hogy lassan ezt a kifejezést is ízlelgetnünk kell, ugyanis úgy tűnik, hogy mindenki szabadidő-autókba szeretne döbbenetes lóerőket pakolni mostanában.

Ennek egyelőre a Drako Dragon ülhet majd a csúcsán, ami egy californiai villanyautó startup 2000 lóerős agymenése. Állítólag mindössze 1,9 másodperc alatt lesz 100-on a cég első emelt hasmagasságú autója, amilyen értékkel eddig csak a hiperautóknál találkozhattunk, ott sem gyakran. Csúcssebessége állítólag 322 km/h is lehet, annak ellenére, hogy egy 2,2 tonnás batárról beszélünk, bár monumentális méreteit jól elrejtik az olasz vonalak, amikért a GranStudio felelt. Talán ezért is kerültek sirályszárnyas ajtók a kupésított SUV-ra, illetve óriási légbeömlő az orrára.

Egyébként ez lesz a cég második sorozatgyártott autója. Az első egy Fisker Karma alapú villanyos kupé, és már abban sem voltak elnagyolva a dolgok. A Dragonban is minden túlzó: a felnik 23-colosak, a központi kijelző 17,1-colos, de képernyőkből jut a hátsó ülésekhez is, illetve a tükröket is kamerákra cserélték. Az sem fogja lent tartani az árát, hogy egy szénszálas monocoque-ra épül az egész. Túlzó? Hogy a viharba ne, de lehet, hogy a célközönség pont ezt keresi majd, ha nem szeretne mindenképp Tesla Model X-szel járni. A Drako Dragon egyébként 75,5 millió forintról indít majd átszámítva, de 2026 előtt nem várhatóak az első modellek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Az európai autóipar nem kereslethiánnyal, hanem egyre súlyosbodó versenyképességi problémákkal küzd....
2026.06.14
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Műszaki vizsga foci VB idején. ..
2026.06.14
Michael Jackson nemcsak luxuslimuzinokkal közlekedett, hanem egy külön számára átépített....
2026.06.14
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....