VolvoCars

2020 után a Volvo modellek kiszűrik a részeg sofőröket

2019.04.19.

A Volvo eddig is hires volt biztonságos autóiról, de az utóbbi hónapokban mintha eldöntötték volna, rámennek a legbiztonságtudatosabb gyártó címére. Azt már korábban bejelentették, hogy 2020 után bemutatott modelljeik sebességét 180 km/órában maximalizálják, de most rátettek még egy lapáttal, ugyanis lehetetlen lesz alkohol vagy kábítószer általi befolyásoltsággal vezetni az autóikat.

A rendszer működését egyelőre nem ismertették részletesen, de az Automobilwoche beszámolója szerint a sofőrt figyelő kamera, valamint a kormánymozdulatok alapján próbálja majd megítélni az autó, hogy a vezető alkalmas-e a közlekedésre.

Amennyiben az autó úgy látja helyesnek, az asszisztens rendszerek átveszik az irányítást és a lehető legbiztonságosabb módon megállítják a járművet. A Volvo mindezt annak érdekében teszi, hogy 2020 után senki se haljon meg egy általuk gyártott autóban.

Ennek a célnak tökéletesen megfelel sebességmaximalizálás és az alkohol- és kábítószerhasználat szűrése, hiszen a balesetek jelentős része ezek miatt történik.

Ugyanakkor kérdéses, hogy nem-e riasztja el az ügyfeleket a korlázotások bevezetése, de minden bizonnyal a svédek (kínaiak?) többször átgondolták a dolgot és biztosak benne, hogy ez a helyes út.

Meglátjuk!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....