Renault Kangoo

300 kilométeres hatótávval futott be a Renault Kangoo E-Tech

2021.11.15.

Folytatja sikeres útját az elektromos Renault Kangoo haszonjármű, még modernebb kiegészítőkkel, még nagyobb hatótávval.

Még tavaly mutatkozott be a Renault Kangoo legújabb generációja, ám most eljött az idő, hogy a teljesen elektromos változat is piacra lépjen, persze E-Tech Electric néven, ahogy azt már megszokhattuk. Már 2011 óta elérhető teljesen elektromos hajtással a Renault Kangoo, és azóta több mint 70 000 példányt eladott Európában a márka, ami mindenképp hatalmas siker. Így nem csoda, hogy az új generációtól is sokat várnak, amit akár 300 kilométeres emissziómentes hatótávval támasztanak alá.

121 lóerőt, és 245 Nm nyomatékos teljesít Kangoo Van E-Tech Electric elektromos motorja, amit egy 45 kWh-s akkumulátorból nyer. Mivel utóbbit a padlólemezbe építik, ezért nem vesz el a hasznos raktér kapacitásból. Azonban nem csak a 300 kilométeres WLTP-ciklus szerint mért hatótáv, de az akár 80 kW-os gyorstöltés is szokatlan erény jelenleg a szegmensben, amivel akár fél óra alatt képes 170 kilométernyi szuflát felkapni. Alapból egyébként 11 kW-ot képes felvenni, és opciós lesz a 22 kW töltési kapacitás is.

Természetesen rendelhető lesz kiegészítő fűtéssel, és elérhető lesz háromféle rekuperációs mód is: vitorlázás, vezetés, és fékezés. Ahogy a hagyományos változatoknál, itt is elhagyható lesz az utasoldali B-oszlop, az akár 1,45 méter széles rakodó résért. Terhelhetősége 600 kg, míg a vontató kapacitása 1500 kg. Hamarosan érkezhet a hosszított tengelytávú változat is, ami már 800 kg-ot elbír majd. Nem csak az összeszerelése zajlik majd Franciaországban az új Kangoonak, de még az akkumulátorokat is Normandiából szerzik be.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....