tanácsok

5 ok, hogy miért teszteld le az „igazit”

2018.10.29.

Mi a párhuzam egy komoly párkapcsolat és az autóvásárlás között? Általában mindkét esetben beletelik egy kis időbe, amíg megtaláljuk a nagybetűs „Ő”-t. De persze addig sem tétlenkedünk, hiszen míg a kapcsolatok esetében másokkal ismerkedünk, addig az autóknál a különböző modelleket próbálgatjuk, használjuk. Kockázat mindig van, de a kocsiválasztást megkönnyítheti, ha időt szánunk a tesztvezetésre.  A Duna Autó szakértői 5 érvet fogalmaztak meg amellett, hogy miért érdemes elvinni egy-egy körre a kiszemelt autó(ka)t.

A tesztvezetés aranyszabályai

A 16 márkát forgalmazó Autóvárosban vegyesek a tapasztalatok, hogy egyes modelleknél miért népszerű a tesztvezetés, másoknál pedig miért nem. Egyesek konkrét elképzeléssel érkeznek, amitől senki és semmi nem tántoríthatja el őket, másoknál pedig „szerelem első látásra” effektusként írható le az autóvásárlás. Nagyon sok esetben találkoznak az értékesítők azonban olyan érdeklődőkkel, akik azt hiszik, hogyha kipróbálják a kocsit, akkor rögtön el is kell kötelezniük magukat mellette. Máskor azt veszik észre, hogy az ügyfél tart attól, hogy más autóját vezesse vagy fizetniük kell a tesztért. Ezekről azonban szó sincsen!

Potenciális vásárlóként nem kerül költségünkbe a tesztvezetés, ám 3+1 elvárás velünk szemben is fennáll, ha autót szeretnénk próbálgatni:

  • Rendelkezzünk érvényes jogosítvánnyal és bejelentett, állandó magyar lakcímmel
  • Legyünk vezetésre alkalmas állapotban
  • Tartsuk be a KRESZ szabályait autózás közben
  • Írjuk alá a felelősségvállalási nyilatkozatot, amely a Casco önrészre vonatkozik!

5 érv, amiért érdemes időt szánni a tesztvezetésre

  1. Tesztvezetni nemcsak érdemes, hanem kötelező! Ekkor szerezhetjük meg ugyanis a „tulajdonosi” érzést, ott érkezik az első benyomás.
  2. A Duna Autó tesztparkjában számos felszereltséggel és a motorpalettán elérhető legnépszerűbb motorokkal szerelt modellváltozatok is megtalálhatók. Így az általunk konfigurált autóhoz leginkább hasonlót tesztelhetjük, hogy megfelel-e az igényeinknek.
  3. Továbbá, ha több márka azonos kategóriába tartozó modelljei között vacillálunk, a tesztvezetés a legjobb megoldás arra, hogy minden szempontból a legvalósabb kép szerint hasonlíthassuk össze az autókat.
  4. Fontos, hogy a nagyobb beruházás előtt ne csak statikusan, hanem a dinamikus állapotában is legyenek személyes benyomásaink, tapasztalataink az autóról. Ekkor fog ugyanis kiderülni például olyan „apróság” is, mint hogy kilátunk-e a kocsiból, mennyire zajos, kényelmes-e az ülése, szükség van-e tolatókamerára a parkoláshoz, stb.
  5. És ami egy autó esetében is elengedhetetlen: a szerelem. Van, akinél ez első látásra megtörténik, más egy folyamat végkifejleteként írná le ezt az érzést. Az első pár, közösen megtett kilométer után ugyanis világosan látszik, megvan-e köztünk a kémia, tudunk-e együttműködni hosszú távon. A tesztvezetés tehát olyan, mint az együttélés pár hónapja egy szerelmespárnál.

Mi egy tesztvezetés menete?

Érdemes 1-2 nappal korábban bejelentkezni tesztvezetésre, ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy a kiszemelt modell éppen szabad az adott időpontban. Ezt a Duna Autó márkakereskedéseinél már megtehetjük online, telefonon vagy személyesen is.

Tesztvezetésekhez több útvonal alternatívát is felkínálnak az értékesítők, amelyek időtartama 10-től akár 30 percig is tarthat. A tesztek során az egyedi igények kerülnek előtérbe, fókuszba állítva azt, hogy milyen funkciót fog ellátni a gépjármű, és ezt elsősorban milyen útviszonyok között fogja várhatóan teljesíteni. Sőt, ha közel lakunk a kereskedéshez, még egy garázspróbát is végezhetünk, hogy tényleg gond nélkül el tudjuk-e rakni az autót estére.

A próbaútra egy szakember is beül mellénk, aki először bemutatja az autót, a kezelő egységeket, navigál, valamint megválaszolja a felmerülő kérdéseket. A teszt végén lévő beszélgetés pedig megerősíthet bennünket abban, hogy jól választottunk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....