biztosító

500 millió eurós részvény-visszavásárlási programról és stratégiai akvizíciókról számolt be a Generali

2024.02.01.

A Generali Csoport az „Élethosszig tartó partnerség 24 – a növekedés motorja” nevű stratégiai tervének megvalósítása kapcsán jelentette be, hogy jó úton halad az összes kulcsfontosságú pénzügyi cél teljesítése felé.   

Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatója elmondta: "Stratégiai céljainkkal összhangban a cégcsoport továbbra is nyereséges növekedést mutat és értéket teremt minden érdekelt fél számára. A közelmúltban megvalósított akvizíciókkal tovább erősítettük a Generali vezető biztosítótársaságként elfoglalt pozícióját Európában, illetve globálisan is bővítettük vagyonkezelési üzletágunkat. Stabil pénzügyi eredményeink mellett tevékenységeink fókuszában az élethosszig tartó partnerségen és a fenntarthatóságon alapuló működési modellünk követése állt. A stratégiai tervek sikeres megvalósításának, valamint a stabil készpénz- és tőkehelyzetünknek köszönhetően áprilisban 500 millió eurós részvény-visszavásárlási programot terjeszthetünk a közgyűlés elé, megerősítve a részvényesek javadalmazására irányuló törekvéseinket.”

A Generali 2023 júniusában jelentette be a Liberty Seguros felvásárlását. A tranzakció jelentős mértékben erősíti a csoport pozícióját Spanyolországban és Portugáliában, kiegészítve a Generali meglévő ibériai piacát a termékkínálat és a disztribúciós stratégia tekintetében. A felvásárlással a biztosítótársaság a nyereséges ír vagyonbiztosítási piacra is belép. Az előrejelzések szerint a tranzakció növelni fogja a csoport jövedelmezőségét és versenyképességét, 2029-ig pedig évente több mint 250 millió euróval járul majd hozzá a Generali adózás előtti nyereségéhez.

A társaság 2023 júliusában partnerségi megállapodást kötött a Cathay Life-fal a Conning Holdings megvásárlásáról, mely várhatóan felgyorsítja a csoport vagyonkezelési szegmensre vonatkozó terveinek megvalósítását és lehetővé teszi a belépést az Egyesült Államok piacára. A Conning emellett a biztosítási hátterével és specializált befektetési kapacitásaival tökéletesen illeszkedik a Generali profiljába és lehetőséget nyújt az üzletág bővítésére Ázsiában is. A csoport várakozásai szerint öt éven belül 70 és 80 millió euró közötti éves szinergiákat érhet el a tranzakcióból.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....