FIAT

Alaposan átszabták a Fiat Doblót

2014.12.12.

A dobozos Fiat modellfrissítést kap 2015-re, elsősorban a megjelenése változik.

A Fiat bemutatta a ráncfelvarrás utáni Doblót, amit könnyű lesz megkülönböztetni a régi változattól, mivel alaposan megváltoztatták az orr-részét. Az új fényszórók és hűtőmaszk mellett módosítottak a motorháztetőn és a hátsó lámpákon is. Belül átalakult a műszerfal, már jobb minőségű anyagokat tapinthatnak az utasok, és megjelent az Uconnect fedélzeti infotainment rendszer is egy ötcolos érintőképernyővel.

A motorválaszték két benzinesből, egy gázos-benzinesből és három dízelmotorból áll. Minden benzines 1,4 literes, a szívó 95, a turbós 120 lóerős, a benzines-metángázos bi-fuel változat szintén 120 lóerőt teljesít. A kétféle 1,6-os dízelből a gyengébb 90, az erősebb 105 lóerős, a motorkínálat csúcsán pedig a 135 lóerős, kétliteres Multijet trónol. Karosszériából is széles a választék, hiszen a Dobló kétféle tetőmagassággal, kétféle tengelytávval, és kétféle üléselrendezéssel (5, illetve 7 üléses kivitel) kapható. Színből 11, felszereltségből 3-féle választható.

Az új Dobló értékesítése heteken belül megkezdődik, az első példányokat jövő februárban érkeznek meg a kereskedésekbe a törökországi gyárból.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....