hajó

Alfa Romeóval szállt vízre Casanova

2020.12.16.

Gottlieb Daimlernek már az első automobil után beugrott, hogy motorja csónakot is hajthat, a 134 éves ötletet egyre többen követik: vízre szállt az Alfa Romeo, a Lamborghini és a Williams is.

Gottlieb Daimler motorosa a Mercedes múzeumban                       Forrás: Daimler AG

Néhány hónappal az ezredik belsőégésű motor elkészítése után Gottlieb Daimler úgy döntött, hogy az automobil és háromkerekű gépjármű után vízre száll: megépítette a világ első motoros csónakját. 1886 nyarán a Neckar folyón próbálta ki a Marie névre keresztelt 6,2 méteres úszó járművet, melyet 1 hengeres 489 köbcentiméteres motorja 700-as percenkénti fordulatnál másfél lóerőt teljesített, ezzel 11 km/h tempóra volt képes, hajtóművét verklidoboz takarta.

Daimler által gyártott motoros csónakot birtokolt Otto von Bismarck birodalmi kancellár, a Marie makettje a stuttgarti Mercedes múzeumban van kiállítva.

Daimlernek több követője is akadt, készült Mercedes AMG motorcsónak, napjainkban a Honda, a Suzuki és a Volvo a legismertebbek a vízi-járművek hajtásláncai között, de említést érdemel a Csepel motoros Ganz vízibusz, melyből több is közlekedett a Balatonon és a Dunán.

A temperamentumos olaszok márkák közül elsőként az Alfa Romeo jelent meg a vízi járművek között, de a Lamborghini sem hagyta ki a ziccert.

Olasz Vidoli gondola a Lariana múzeumban                                      Forrás: Alfa Romeo

Vízen járó Alfa Romeók

A velencei gondolások már a múlt században használták az Alfa Romeo alapokra készült Biscione motorokat, majd tömegesen a Galuco, ritkábban a 6C1750-as típusokat. A történet 1920-ban kezdődött és minden darabja látható a márka Arese-i múzeumában, ahogy a négylevelű lóherével felmatricázott Cavalli Marini (Tengeri csikó) motorcsónak és még sok különlegesség.

A világ első autós Formula 1-es bajnoki címét 1950-ben megszerző Alfa Romeo több sikeres motorját is vízre bocsátotta, az eredmény 11 világrekord, hat világbajnoki cím és 7 Európa-bajnok trófea. Az alapot a legendás Montreal és Tipo 33-as autók adták.

2020 végén nyílt meg a Lariana hajómúzeum, ahol olyan gépek sorakoznak, mint a Como tavon rekordot felállító Popoli-Alfa Romeo, melyet Franco Cantando vezetett. Egy másik legendás darabbal Leopoldo Casanova 1974-ben 225,145 km/órás tempóval hasított a vízen, ami világcsúcs volt a KC500 KG kategóriában. Az Alfa Romeo 33-as autóktól átvett 2,5 literes benzinmotorokat az Autodelta cég tuningolta

Szárazon és vizen is úttörő volt az olasz márka                                   Forrás: Alfa Romeo

Traktor, sportkocsi, jacht

Ilyen kollekcióval csak egyetlen márka büszkélkedhet: traktorok és sportkocsik után nyáron vízre szállt a Lamborghini jelvényes motorosjacht is, melyet a márka történetének legerősebb hajtásláncával készült sportkocsit reklámozzák. A nyitott Siant 819 lóerős benzin-elektromos rendszer hajtja és minden lóerejére mindössze két kilogramm jut, a kedvező tömeg/teljesítmény mutatónak köszönhetően álló helyzetből 2,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig meghaladja a 350 km/órát.

A Sian 6,5 literes, V12 hengerese akár percenként 8500-ig forgatható és 785 lóerő benzinmotorjának teljesítményéhez jön még a 34 lóerős villanymotor, melyet a sebességváltóba építettek. A 48 voltos rendszert akkumulátor helyett szuperkapacitású kondenzátorban tárolt energia doppingolja, ami nem csak gyorsításkor hasznos. Ez a technológia a lítium-ion akkumulátorokhoz képest tízszeres energiasűrűséget és háromszor jobb tömeg/teljesítményt eredményez, mert a villanymotor és a kondenzátor együttes súlya csak 34 kilogramm.

Vizen is rekorder Alfa                                                                              Forrás: Alfa Romeo

MAN motoros Lamborghini

A Lamborghini Sian merész formáját a Bertone stúdió legendás formatervezője Marcello Gandini ihlette. A modell reklámozására készült sokkal erősebb Lamborghini: a Sant’Agata Bolognesében készülő sportkocsik tengeri változatát a Marina di Carrara kikötőben mutatták be, itt székel az Italian Sea Group nevű hajóépítő cég, mely 63 különleges tengeri járművet készített. A darabszám mellett a 63-as típusszám is a márka alapításának évére utal.

A Tecnomar for Lamborghini jachtot két darab 24 literes V12-es MAN hajtómotor hajt, a 4055 lóerőnyi rendszerteljesítményével 60 tengeri csomós, vagyis 111 km/órás sebességre képes. A Lamborghini márkával együtt az MAN is a VW AG része.

A hajótesten felismerhetők a Sian sportkocsira jellemző formai elemek, az ügyfél választhatja ki a színeket és a felhasznált anyagokat, akár a Lamborghini Ad Personam kínálatból, melyben a kormány és a műszeregység grafikája is a sportkocsit idézi. A 19,2 méteres hajó tömege 24 tonna, ami meglepően könnyű, hála a karbonok széleskörű alkalmazásának.

Vizre szállt a traktorgyártó                                                                  Forrás: Lamborghini

Formula E-ből a tengerre

A Williams Advanced Engineering és az OXIS Energy együttműködéséből született a legújabb szuperhajó, melynek villanymotorjait 400kWh-os lithium-sulfur cellás akkupakk táplálja. A csodacsónak bemutatója 2021, a tervezett helyszín Monaco. A siker biztos, hiszen a 2010-ben alapított és 350 mérnököt foglalkoztató Williams Grand Prix Engineering Limited a Formula E sorozat minden versenyautójának beszállítója. A szuperhajó a szingapúri tulajdonú Yachts de Luxe (YdL) műve, formatervét Jean Jacques Coste rajzolta és 70-100 tengeri mérföld sebességre képes.

Formula E technika a Williams szuperhajójában                                    Forrás: WGE Ltd

Napelemes autószállító hajók

Hibridek és villanyautók után különleges formájú napelemes hajókkal is versenyez a két nagy japán autógyártó. A Nissan Szentpétervár nevű hajója áramvonalas formájával csökkenti a fogyasztást és károsanyag-kibocsátást. A hagyományos óceánjárónál ötven százalékkal kisebb lég- és vízellenállású kialakításnak köszönhetően ennél a hajónál évente 800 tonna üzemanyag-megtakarítást lehet elérni, miközben 2500 tonnával csökkenthető a környezetszennyezés is.

A Toyota az NYK társaság Auriga Leader nevű hajóját alakíttatta át: a 2507 autó szállítására alkalmas vízi jármű fedélzetére 300 darab 40 kilowattos napelemet szereltek, ezek ugyan csak kis mértékben tehermentesítik a dízelmotorokat, mégis jelentősek, hiszen rakodás és várakozás közben árammal látják el a hajó villamos hálózatát, aminek különösen a Long Beach kikötő környékén élők örülhetnek, hiszen máris kevésbé szennyezett a levegő.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

A Mercedes AMG folytatta Gottlieb Daimerl hagyományát                Forrás: Daimler AG

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....