Az autó 1957-ben debütált, és mindössze négy példányban készült, három lapos- és és egy billenőplatós változatban. Kettő marad meg közülük: az egyiket a Lyon melletti Foundation Berliet múzeumban őrzik, a másikat – amelyet most újítottak fel - az ENTP algériai olajipari vállalat birtokolja, és Hassi Messaoud városában lévő terminálján lehet megtekinteni.

A teherautó 15,3 méter hosszú, csaknem 5 méter széles és 4,5 méter magas, rakodóplatója 27 négyzetméteres. A háromtengelyes teherautó kerekei 2,2 méter átmérőjűek, és körülbelül egy tonnát nyomnak egyenként. A jármű saját tömege 102 tonna, a váltószerkeze egymagában 2,5 tonnás.

A teherautót V12-es, 29,6 literes Cummins dízelmotor hajtotta, a kéziváltón át 600, illetve későbbi változata 700 lóerős teljesítményt produkálva, amelyet feltüntettek a teherautó hűtőrácsán is. A teherautó végsebessége 70 km/óra volt, csurig pakolva is óránként 45 kilométeres sebességgel haladhatott. A teherautót ellátták negyven lóerős pótmotorral is, hogy működőképes legyen a jármű fék- és kormányrendszere abban az esetben is, ha a dízelmotor felmondja a szolgálatot.

Bár annak idején ez volt a legnagyobb és legerősebb teherautó a világon, és bemutatták a párizsi és a genfi autókiállításon is, a rendkívüli terepjáró képességekkel megáldott sivatagi monstrum kérészéletűnek bizonyult. A sikersztorinak az algériai függetlenségi harcok súlyosbodása, majd Algéria függetlenné válása vetett véget. Franciaország algériai olajkutatásait felfüggesztették, a T100-as feleslegessé vált. Alig hét év után, 1964-ben leállították a gyártást, és csupán kettő maradt meg közülük, a másik kettő ment ócskavasnak.