PSA

Állami beavatkozás veszélyeztetheti a PSA-FCA egyesülést

2020.05.11.

Több tényező is hátráltatja jelenleg a PSA-FCA egyesülést, de az egyik legfontosabbra még csak most derült fény. Mi lesz, ha az autógyárak érdeke szembemegy az államokéval?

Habár azt állította a francia állam, hogy nem fogják hagyni, hogy a PSA nehéz pénzügyi helyzetbe kerüljön, jelen esetben mégis visszautasítani kényszerülne minden állami hitelt, segítséget a francia gyáróriás, hiszen ezzel még komplikáltabbá tennék az FCA-val való egyesülést – tudta meg az Autonews Europe. Állami segítséget jelenleg is kap a PSA, hiszen a megszokottól eltérő munkarendben dolgozó munkatársait a francia állam finanszírozza. Viszont a PSA szerint ez minden, amire most szükségük van.

„Szeretnénk, ha a cég annyira független lenne, amennyire csak lehet.” – tette hozzá Philippe de Rovira, a PSA pénzügyi vezetője, miközben azt is tisztázta, hogy eddig sem terveztek állami hitelhez folyamodni. A francia kormány 12%-os részesedést élvez a PSA csoportban, a Renault-ban 15%-ost. Így joggal kérheti fel mindkét autógyárat, hogy függessze fel vagy legalább módosítsa az osztalékok mértékét. Ellenben az FCA-PSA egyesülés egyik alapvető kikötése volt, hogy mindkét cég osztalékot fizet majd részvényeseinket. Ha maradnak ennél a tervnél, akkor a továbbiakban kevés eséllyel számíthatnak majd az állam támogatására.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....