Rolls-Royce

Amikor nem a gyártási szám, hanem az egyediség miatt kell gyárat bővíteni

2025.06.19.

Komoly összeget fektet a Rolls-Royce abba, hogy ne mozduljanak el a mainstream irányába. Sőt, épp az ellenkező irányba lépjenek.

Az igazi luxus autógyártás sosem a gyártási számokról szólt, hanem a minél szélesebb körben kielégített, méregdrága igényekről. Nem kivétel ez alól a Rolls-Royce sem, ami tavaly mindössze 5712 autót értékesített, ám olyan marginnal, amibe belegondolni is nehéz, ráadásul egy az 10 évvel korábbi adatokhoz képest mintegy kb. 1700 darabos növekedés. Szóval a brit luxusgyárnak remekül megy a sora, főleg a Cullinan SUV bemutatása óta, úgyhogy maradt idejük és pénzük terjeszkedni, de nem azért, hogy tovább nyomják felfelé a gyártási számokat.

A bővítés elsősorban a Bespoke divíziót, tehát a személyreszabhatóságért felelős részleget érintené, akikhez akár egy olyan modellek kérésével is fordulhatnak a vásárlók, amikből egy van az egész világon. „Úgy invesztálunk 370 millió dollárt a brit gyáruk bővítésébe, hogy nem számolunk extra unitokkal. A fókuszunk az egyediséget kiszolgáló kapacitásunk növelésén lesz.” – tette hozzá Jon Colbeth, a márka észak-amerikai elnöke. Így szeretné megőrizni exkluzívitását a Rolls-Royce, miközben mégis többet tudnak keresni egyetlen eladott példányon. Az amerikai vezér azt is megerősítette, hogy nem szeretnék a márkalogót mindenki arcába tolni, ahogy a versenytársak teszik, illetve szeretnék megőrizni a gombokat, ameddig csak lehet. „Amint túl futurisztikus akarsz lenni, elveszel egy kicsit a felhasználói élményből.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....