AMTS

AMTS hírek: Hyundai

2019.03.23.

Az idei AMTS első napját a szakmai plénum számára a Hyundai nyitotta meg. A márka standján megrendezett sajtótájékoztatón Kovács Pál ügyvezető igazgató rövid piaci visszatekintés után a közeljövő modellválasztékát vetítette előre. Az újdonságok mellett a Hyundai márka nagykövete Michelisz Norbert is jelen volt, valamint a Hyundai Motorsport támogatását is élvező M1RA csapat pilótája Nagy Dániel is.

Tavaly az i30N ebben az évben pedig az i30N fastback mutatkozott be a Hyundai portfóliójában. Mindkét modell nagyon pozitív visszajelzéseket kapott – mondta Kovács Pál a Hyundai ügyvezető igazgatója – majd hozzátette -, hogy a motorsportos vonal egyre fontosabb tényező szortimentben így az utcai modellek esetében is megjelenik ez a vérvonal. Az i30N volt az első ilyen vérmesebb autó a kínálatban, aminek az eladása már túl van a száz darabon. A Hyundai lóerőgyára mellett azonban a paletta részét képezi az úgynevezett N-Line felszereltség, ami technológiában nem, csak optikailag követi sportos habitust. Erre a gondolatra ráfűzve jelentették be, hogy a Tucson is kínálatában is megjelenik ez az opció, ami kívül és belül is más, mint a széria többi darabja. Ezzel a Hyundai SUV kategóriájában is megjelenik a sportos karakter.

A márka nagyon komoly tényező az elektromos autók fejlesztése terén is. Ebben a közeljövő újdonságát a IONIQ jelenti. A modellcsalád teljesen megújul. Az új dizájn mellett az autó megkapja a 39kW-os akkumulátor csomagot, ami jelenleg a Kona kisebbik verziójában található meg. Ezzel a készlettel a márka reményei szerint mindent körülményt figyelembe véve az autó 300-350 kilométer megtételére lesz képes.

A SUV kategória sem maradhatott ki a kiemelt témák közül, a KONA, TUCSON és SANTA Fé hazai értékesítésben is nagy jelentőséggel bír, az elhangzottak szerint az eladások mintegy 40 százalékát teszi ki a slágerszegmens. Egyelőre csak sejtetni engedték, hogy ez a paletta is bővülhet majd a következő években.

A sajtótájékoztató utolsó harmadában ismét a sport volt a főszereplő. Michelisz Norbi márkanagykövet arról beszélt, hogy egyértelműen a Hyundai volt a tavalyi WTCR szezon legjobb autója viszont ez nem feltétlenül jött ki minden pályán. Ezért most a legfontosabb feladat és azon dolgoznak gőzerővel, hogy ezt a teljesítményt még kiegyenlítettebbé tegyék a hamarosan induló szezonra.

A bajnok kiváltságaként Tarquini autóját az 1-es rajtszám díszíti majd.  Michelisz Norbert idén is az 5-ös számú i30 N TCR-relversenyez majd. A pilóták 2019-es évad mind a tíz futamán rajthoz állnak majd. A három földrészen megrendezésre kerülő bajnokság első futamát Marokkóban tartják április 4-6. között.

M1RA csapat bejelentette, az elmúlt szezonhoz hasonlóan 2019-ben is a TCR Európa-kupában áll rajthoz a Hyundai Motorsport partnereként, a versenyautói idei kinézetét is bemutatta a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított magyar csapat. Az AMTS-en a Hyundai Magyarország standjánál leplezték le a Hyundai i30 N TCR-t,.

„Büszke vagyok arra, hogy tavaly szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a Hyundai Motorsporttal, és nagy elismerésnek tartom, hogy az autóinkkal idén a gyártó színvilágát képviselhetjük az Európa-kupában. Olyan arculatot szerettünk volna alkotni, amely egyrészt hűen ötvözi a Hyundai i30 N széria és a M1RA jellemzőit, másrészt lendületességével jól passzol a fiatalos csapatunkhoz, élen a 19-20 éves pilótáinkkal” – árulta el Bári Dávid, a M1RA vezetője, aki korábban elárulta, hogy az Európa-kupa bajnoki címét veszik célba 2019-ben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....
2026.04.09
A BMW Group vadonatúj, innovatív hidrogéntankot fejlesztett ki a BMW iX5 Hydrogen modell számára,....
2026.04.09
Nem csak Amerikában, de itt Európában is egyre nagyobb gondot jelent a globális felmelegedéssel....
2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....