Toyota Corolla

Apró frissítést kap a Toyota Corolla

2025.03.19.

A világ egyik legnagyobb számban eladott személyautója immáron a 12. generációjánál jár Európában és most apró változásokkal próbálják kívánatosnak tartani a piacon.

Továbbra is elérhető lesz hatchback, szedán és kombi kivtelekben a színpalettához ugyanakkor csatlakozik egy Metal Oxide nevű vöröses-narancsos fényezés, ami kizárólag fekete tetővel kombinálva lesz elérhető a hatchback és kombi változatokon, míg a szedán megkaphatja a kaszni színét is. Mostantól standard lesz a fekete tükörsapka mindkét oldalon, a Mid+ felszerelségű autók felnije pedig egy új 17-colos ezüst-fekete felniszett lesz.

Ahogy a CH-R-ben, úgy mostantól a Corollában is szintetikus bőrt kap a kormány és a váltógomb, a jobban felszerelt változatok opcionálisan újrahasznosított szövetkárpitot kaphatnak. A Toyota szerint ezutóbbinak remek a tapintása és nehezen kopik. Végül pedig frissítik a Corollát a legfrissebb Toyota Safety Sense technológiákkal. A hajtáslánc felhozatal marad a régi, így megmarad a kétféle, 1,8-literes, és 2,0-literes hibrid is. Előbbi 138, míg utóbbi 193 lóerővel, e-CVT váltóval párosítva.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....