Audi

Audi Q2 – kompakt SUV-val bővül a modellkínálat 2016-ban

2015.12.30.

Az Audi AG egy új taggal bővíti és egy meglévő modell átalakításával tovább szélesíti SUV portfólióját, mivel szerintük ez az autóipar leggyorsabban növekvő szegmense.

Az Audi bejelentette, hogy egy 3,29 milliárd eurós program részeként kívánja piacra dobni 2016-ban a Q2-es modellt és egyúttal a Q5 is átdolgozásra kerül. Továbbá az említett forrásból még egy elektromos hajtásláncú modellre is számíthatunk 2018-ig, valamint előirányozták, hogy egy 60 darab személyautóból és terepjáróból álló négykarikás modellkínálat várható 2020-ig.

Új családtag - 2016-ban érkezik a kompakt Audi SUV, Q2-es típusjelzéssel a hátulján

„Folytatjuk a jövő technológiáját érintő, magas szintű befektetéseket, melyek célja tovább erősíteni a márka pozícióját” – mondta Rupert Stadler a márka ügyvezető igazgatója, jelezve ezzel a több hónapra kiterjesztett SUV terveket.

...és megújul a Q5-ös

Az ötéves gördülő tervek aktualizálása helyett csak egy évre előirányzott befektetési tervekről beszélt a márkavezető, ugyanis a dízelmotorok emissziós botránya most ezt teszi indokolttá a Bloomberg riportja szerint. Európa legnagyobb autógyártója a múlt hónapban döntött úgy, hogy 12 milliárd euróval csökkenti a gyártásra és az eszközökre fordítható invesztitíció összegét 2016-ban. A márka egészének kínálatát érintő döntések mögött Matthias Müller múlt hónapban tett kijelentése áll, miszerint a jelenlegi 300 modellből álló modellkínálatot ésszerűségi alapokra helyezve csökkenteni kell.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....
2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....