kínai autó

Autólopási „járványra” figyelmeztetnek Oroszországban

2024.12.30.

Autólopási „járványra” figyelmeztetnek Oroszországban piaci szakértők, akik szerint leginkább a kínai autók vannak veszélyben.

A küszöbön álló tolvajlási hullámnak számos előidéző oka van, de elsősorban az, hogy előrejelzések szerint Oroszországban rövid időn belül akár a márkakereskedések harmada is bezárhat. Azért lesznek kénytelenek lehúzni a rolót, mert a piaci körülmények nagyon nem kedvezőek számukra: az egekbe szökött a jegybanki alapkamat, következésképpen méregdrágán, átlagosan harminc százalékos kamattal kínálják az autós hiteleket. A magas kamatok  mind a vásárlókat, mind a jelentős hitelállománnyal rendelkező autókereskedőket is sújtja, de az is komoly gond, hogy az indexált hásználatbavételi illeték is plafont dönget. Emiatt különösen a drágább autók iránti kereslet csappant meg, a kereskedők hozama pedig közvetlenül összefügg az eladott autók számával.

Az év vége felé kritikus mértékben csökkent Oroszországban az autóeladások száma. Az Avtostat intézet felmérése szerint november első negyedében 42,4 százalékkal kevesebb autót adtak el, mint október végén.  Amennyiben az autókereskedők kínjukban növelik az árakat, akár ötven százalékkal is megzuhanhat a kereslet. Az autókereskedők jelenlegi kiadásai mellett a 15-20 százalékos eladáscsökkenés is végzetes lehet számukra, miközben most ennél kétszer-háromszor nagyobb csökkenést kénytelenek elszenvedni.

A magas hitelkamat teljesen lehúzza az autókereskedések jövedelmezőségét, a Kínából származó autók jövedelmezősége pedig rendkívül alacsony – hívta fel a figyelmet Andrej Ignatyenko, az AG Avilon biztosítási és pénzügyi szolgáltató  igazgatója. A márkakereskedések bezárása után a vásárlók nemcsak a garanciától esnek el, hanem az alkatrészellátástól is, s ez leginkább a kínai autókkal foglalkozó kereskedések vásárlóit érintheti. Az orosz vásárlóknak már vannak rossz emlékeik azokból az időkből, amikor a Great Wall Motors autóit importáló Irito vállalat csődbe ment, és hoppon maradtak az autótulajdonosok.

Ha hasonló esetek ismét előfordulnak, ez óhatatlanul maga után vonja az autólopások megszaporodását, és ennek a veszélynek elsősorban a kínai autók vannak kitéve. Részint, mert az autóalkatrészek beszerzése Kínából nagyon körülményes, sokszor hónapokat kell rájuk várni, a karosszéria-elemeket pedig szinte lehetetlen becserkészni. Ráadásul a mai kínai autók bőségesen el vannak látva hitech elemekkel, és minden márka/modifikáció esetében egyedi megoldásokat alkalmaznak, vagyis a javításuk sem egyszerű.

Orosz autópiaci szereplők korábban többször megkongatták a vészharangot amiatt, hogy a kínai autómárkák rohamléptékű terjeszkedése és számtalan új modell hirtelen megjelenése az orosz autópiacon súlyos pótalkatrészhiányhoz vezetett, hiányoznak az elektronikus katalógusok is – s ha vannak, nincsenek lefordítva angolra, nemhogy oroszra -, de utángyártott alkatrészek se nagyon vannak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kínai autógyártók modellkínálata sokkal gyorsabban újul meg, mint a nyugatiaké, náluk legfeljebb két-három évig tart egy ciklus.

Az előállt helyzet táptalajt kínál az olyan autótolvajoknak, akik alkatrészenként adják el az eltulajdonított járműveket.

Alekszej Kurcsanov, az autólopások elleni harcban jeleskedő Ugona.Net szervezet vezetője szerint az is baj, hogy a kínai gyártók általában nem sokat törődnek a biztonsági rendszerekkel, különösen, ha olcsó és középkategóriás autókról van szó. A lopás elleni védelem szempontjából ők a régi európai és koreai márkák modelljeihez hasonlíthatók. Másrészt, ha a tolvaj kideríti a kínai járművek VIN-számát (alvázszámát), ennek alapján az indításgátlóhoz való hozzáféréshez szükséges gyártói PIN-kód gyakran pénzért beszerezhető mindenféle internetes kereskedői platformokon, például az AliExpressen.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..