Forma-1

Az Aston Martin Verstappen versenymérnökét akarja a sajtó szerint

2025.12.29.

A Race információi szerint az Aston Martin le szeretné igazolni Max Verstappen versenymérnökét, Gianpiero Lambiasét, aki a váltás után „vezető beosztásban” dolgozhat új csapatánál és ismét együttműködhet a legendás Adrian Newey-val.

A rutinos szakember – aki 2016 óta dolgozik a holland mellett, vagyis teljes Red Bull-os pályafutása során ő volt a versenymérnöke – jövője már az Abu-dzabi Nagydíj után a találgatások tárgyává vált egy érzelmes beszélgetésnek köszönhetően.

Max Verstappen és Gianpiero Lambiase - Fotó: Red Bull

Ebben megjegyezte, Verstappen büszke lehet idei teljesítményére annak ellenére is, hogy végül nem jött össze a címvédés, majd a versenyző megjegyezte neki, „még egyszer utoljára megmutattuk nekik, ki a főnök.” A rádiós beszélgetést követően a GP-nek becézett olasz mérnök a boxfalon is elérzékenyült, ez pedig csak olaj volt a pletykák tüzére.

Először arról írtak, Lambiase „csak” amiatt érzékenyült el, hogy felbomlik az egység közte és Verstappen között, a folytatásban ugyanis magasabb posztra lép a Red Bullon belül. Ezzel párhuzamosan személyes nehézségekről is találgattak.

A Race legújabb sikerre szerint azonban egy másik lehetőség is megnyílt Lambiase előtt: a szakember akár csapatot is válthat, az Aston Martin ugyanis le szeretné igazolni őt. A felek között állítólag már le is zajlottak az első tárgyalások. A zöldek állítólag „vezető beosztásban” foglalkoztatnák a mérnököt, amennyiben elfogadja ajánlatukat.

Helmut Marko és Gianpiero Lambiase - fotó: XPB

A Race megjegyzi, ez akár csapatvezetői vagy vezérigazgatói szerepkört is takarhat egy szerkezeti átalakítást követően. Hivatalosan 2026 elejétől Newey vezeti majd az alakulatot, ő viszont Katarban arról beszélt, nem szeretné, hogy „bármi elvonja a figyelmét a tervezéstől.”

Akkor nem volt tiszta, hogyan tudná ezt megvalósítani a kinevezését követően, egy rutinos szakember bevonása viszont megoldhatná a problémát és sok terhet levenni a válláról. GP-t ráadásul jól ismeri, hiszen hosszú éveken át együtt dolgoztak a Red Bullnál. Zárásul a cikk kiemeli, a váltás még nem eldöntött, a Red Bull pedig jó eséllyel mindent megtesz majd Lambiase megtartásáért.

Forrás: hirado.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....