DTM

Az Audi és a BMW is felülvizsgálja DTM-programját a Mercedes kiszállása miatt

2017.08.08.

A másik két német prémiumgyártót váratlanul érte a stuttgartiak bejelentése, amely már a széria jövőjét is fenyegeti.

A Mercedes hétfőn jelentette be, hogy 2018 végével kiszáll a Német Túraautó Bajnokságból (DTM), és 2019/2020-as szezonban már inkább a Formula-E bajnokságban indít gyári csapatot. A Forma-1-es szereplést nem befolyásolja a döntés, ott még hosszú távon maradna a sikert sikerre halmozó gyári csapat, amit az is bizonyít, hogy nemrég hosszabbították meg szponzorációs szerződésüket a maláj olajcéggel, a Petronasszal.

A rajongók mellett a szakmát is megdöbbentette, hogy a Mercedes kiszáll a DTM-ből, mivel ez volt az egyetlen márka, amely a sorozat 1987-es indulása óta minden futamon indult. Az Opel 2005-ös kiszállása után hat évig csak a Mercedes és az Audi autói versenyeztek egymással a sorozatban, aztán 2012-ben a szabályváltozással egy időben visszatért a BMW, és kapásból bajnoki címet szerzett. Azóta a három nagy német prémiummárka verseng a bajnoki címekért.

„Nagyon bánjuk, hogy a Mercedes úgy döntött, hogy 2018 után elhagyja a DTM-et” – nyilatkozta az Autosportnak Dieter Grass, az Audi motorsport főnöke. „Még nem világos, hogy ennek milyen következményei lesznek az Audi és az egész sorozat számára. Az Audi motorsport stratégiájának létfontosságú eleme, hogy részt vegyünk a legmagasabb szintű nemzetközi túraautó sportban. Most ki kell elemeznünk ezt az új helyzetet minden döntéshozó bevonásával, hogy megtaláljuk a megoldást a helyzetre vagy pedig akár a DTM esetleges alternatíváját”- tette hozzá a Dr. Wolfgang Ulrichot idén váltó sportvezető. „Egyébként üdvözöljük a Mercedest a Formula-E-ben. Az, hogy már mind a három német prémiumgyártó elkötelezte magát egy saját csapat létrehozása mellett, mutatja az elektromos autós széria növekvő fontosságát”- fejezte be Grass.

„Nagyon keserű szájízzel vettük tudomásul a Mercedes döntését, hogy kiszállnak a 2018-as szezont követően a DTM-ből” – tette hozzá Jens Marquardt, a BMW motorsport főnöke. Most alaposan ki kell elemeznünk ezt a helyzetet”- tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....