Audi 100

Az Audinak már 30 éve is volt plug-in hibridje

2020.06.11.

A 100-as Avantból készült a prototípus, amely alaposan megelőzte a korát.

Manapság az Audi már rengeteg konnektorról tölthető (plug-in) hibrid típust gyárt, az A3-asból, az A6-osból, az A7-esből, az A8-asból és Q7-esből is létezik zöld rendszámos változat, azt azonban kevesen tudják, hogy több mint 30 éves készült az első ilyen autó Ingolstadtban.

Az 1990-es Genfi Autószalonon bemutatkozott Audi 100 Quattro Duo egy kísérleti jármű volt, nem lehetett megvásárolni. Az alapját a sorozatgyártású Audi 100 Avant adta a 2,3 literes öthengeres benzinmotorral, amely 136 lóerőt küldött az első kerekekre.

De mivel a nevében benne van a Quattro szó, kitalálható, hogy ez a kocsi is összkerékhajtású volt. Ez igaz is, de nem úgy, mint a többi akkori Audiban, amelyekben egy központi Torsen differenciálmű küldte hátra a nyomatékot. A 100 Avant Quattro Duóban nem volt mechanikai kapcsolat az első és a hátsó tengely között, utóbbit ugyanis csak a 9 kW, azaz 13 lóerő teljesítményű Siemens villanymotor hajtja.

A csomagtartó padlójába épített nikkel-kadmium akkumulátor 39 km-es elektromos hatótávot biztosított a Duónak. Ha a vezető zéró emissziós üzemmódban kívánt menni, akkor annyi dolga volt az akkumulátor feltöltése után, hogy üresbe tegye a váltót, és megnyomja a műszerfalon az E jelzésű gombot. A súly-lóerő arányból kitalálható, hogy ilyenkor nem volt túl fürge a szivar 100-as kombi, a végsebessége épp, hogy elérte az 50 km/órát, ami azonban városban még elegendőnek bizonyult.

Az akkumulátort külső forrásból lehetett feltölteni, de – bármilyen meglepő – a fékrendszer is ebben tárolta el a fékezéskor visszatáplált energiát, ugyanis regeneratív rendszerű volt. Összesen csak 10 darab készült a 100 Avant Quattro Duóból, mindegyeiket különböző felhasználási módokra tesztelték, például volt, amelyikkel taxiztak Ingolstadt történelmi belvárosában. A képeken látható példány jelenleg az Audi Múzeumban van kiállítva.

Az Audi a következő generációs 100-as Avantból is készített plug-in hibridet egy évvel később, 1991-ben. További 6 évet kellett várni, hogy a konnektoros hibrid technológia a szériagyártásban is megjelenjen az 1997-es Audi A4 Avant Duo képében. Az Audi volt az első európai autógyártó, ami plug-in hibrid autót gyártott.

Az A4-esben már dízelmotorhoz, az 1,9 literes, 90 lóerős TDI-hez kapcsolták az elektromos hajtást, amelynek lelke a 29 lóerős, vízhűtésű villanymotor volt, amely ezúttal már az első kerekeket hajtotta. Ez a kocsi már 80 km/órával is tudott haladni lokális károsanyag-kibocsátás nélkül, és szintén visszatermelte az akkumulátorába a fékezéskor keletkező energiát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Ha csak pár pillanatra, a Toyota Magyarország pr-vezetője, a betegágynak dőlt Varga Zsombor is....
2026.02.04
Az ötlet, hogy a gépjárművet egyfajta mozgó hirdetőtáblává alakítsák, és úgy formálják, hogy egy....
2026.02.04
Folytatódik a nedves, enyhe levegő utánpótlása a Kárpát-medencébe, amellyel szaharai eredetű por is....
2026.02.04
A Mattel Brick Shop sorozata egy másik új készlettel is bővült, amellyel a 2007-es Honda S2000-et....
2026.02.04
A budapesti traffiboxok csaknem félezer gyorshajtót mértek be az év első hónapjában - közölte a....
2026.02.04
Vezetési élmény havon és jégen: A világszerte megrendezett Porsche Ice Experiences rendezvényeken a....
2026.02.04
Több, mint egy évtized elteltével búcsúzik a Q7 jelenleg ismert modellváltozata. Március végéig még....
2026.02.04
Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható....
2026.02.04
1876-ban Németországban Carl von Linde feltalált valamit, ami alapjaiban változtatta meg az....
2026.02.04
Ismét valakinek a szemét szúrta a Gútán (Komáromi járás) elhelyezett, biztonságos közlekedésre....